Az alábbiakban nőnapokról lesz szó, igen, így többesszámban. Hogy miért, az talán a végére kiderül.
Az Európában pár évtizede kimúlt szocialista-kommunista rendszerek ünnepnapjai mára már feledésbe merültek (a tizenévesek tán még nem is hallottak róluk), azonban az utolsó echte bolsevik ünnep, március 8-a, a nemzetközi nőnap mindmáig szívósan tartja magát.

Az ifjabbak kedvéért: hazánkban bő harminc éve még kötelező volt megünnepelni április 4-ét, hazánk felszabadulásának napját (mikor is érctorkok harsogva zúgták a szélnek felszabadítónk hősi nevét), s még előbb március 21-ét, a 133 napot élt Tanácsköztársaságot (a dicsőségeset) - a Forradalmi Ifjúsági Napok álcája alatt ravaszul összevonva e kettőt a valóban mienkkel, március 15-vel. Államalapításunk ünnepét, augusztus 20-át az Alkotmány (mármint a szocialista) ünnepeként vagy az új kenyér napjaként kellett tisztelnünk. Semmi Szent István király meg egyéb avíttságok… Október 23-ról megemlékezni egyenesen tiltott volt, rendőrhatósági meg egyéb intézkedéseket vont maga után. Október 6-át békén hagyták.
Kissé skizofrén volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat (NOSZF) november 7-én ünnepelni, s csak némi művelődéstörténeti magyarázat után - rámutatva a Juliánusz meg a Gergely naptár közötti differenciára - sikerült elhelyezni a krónikában azt az ominózus 10 napot, „mely megrengette a világot”. Utórezgéseit azért mindmáig érezzük…

De térjünk vissza március 8-ra! Hogyan is lett ez a nap nőnap, mégpedig nemzetközi? A lányok-asszonyok szocialista ünnepének - bárhogy is kapálódznak ellene a baloldaliak! - bizony semmi köze sincs a nőiességhez, a szépséghez, a jósághoz, az anyasághoz, az élethez. Paradox módon nyomorhoz, fájdalomhoz, szenvedéshez, halálhoz kötődik. Ha megvizsgáljuk e nőnap előtörténetét, szembeszökő, hogy minden hivatkozott esemény valamilyen tüntetéssel vagy tragédiával kapcsolatos. Az első ilyen még 1857-ben történt, mikor is e napon New Yorkban textilipari munkásnők tízezrei vonultak az utcára, s tüntettek magasabb fizetésért meg emberibb munkafeltételekért. Más forrás szerint ugyancsak egy New York-i gyárban 1908. március 8-án, tűzvész következtében elpusztult 129 munkásnőre emlékezve született meg a nőnap ötlete. Először a II. Internacionálé VII. kongresszusán, 1910-ben határoztak a nemzetközi nőnap megtartásáról (előzőleg, már a II. Internacionálé alakuló ülésén Clara Zetkin harcos beszédben szólt a nőket megillető jogokról). A harmadik, hangsúlyosan említendő esemény térben és időben is hozzánk közelebbi. Február 23-án - az új naptár szerint március 8-án - kenyérért és békéért tüntettek az utcára vonuló nők Szentpéterváron. Mint utóbb kiderült, ennek a hatalmas megmozdulásnak is szerepe volt az 1917-es polgári demokratikus forradalom kirobbantásában és II. Miklós cár lemondásában.
Az Egyesült Államokban 1909-ben még csak nemzeti nőnapot tartottak, február utolsó vasárnapjára téve, ami akkor 28-ra esett. Az első nemzetközi nőnapot 1911. március 19-én tartották Európában (Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban). 1913-ban került március 8-ra, de a nagy „megerősítést” majd a világháború utáni Szovjetunióban kapta (a már fentebb említett ’17-es nőtüntetésre is emlékeztetve). Igazi kultusza a második világháború után kialakult szovjet érdekszféra államaiban lett, ebben is követve a nagy példaképet. Magyarországon 1948-óta minden évben megünneplik. Meglehetősen későn, csak 1977-ben vált valóban nemzetközivé, az ENSZ ugyanis akkor sorolta a világnapok közé, s lett a női jogok és a nemzetközi béke világnapja.

És most fordítsunk 180 fokot az évkör kerekén! Március 8-a a Halak havának középső dekádjában van, abban a csillagászati hónapban, amikor véget ér, vagyis meghal az év (az un. időmanipulációt éppen ezért ekkor szokták elvégezni, négyévenként szökőnappal korrigálják az eltéréseket). Mint köztudott, a csillagászati év a Kos havával kezdődik, naptárunk szerint jelenleg március 20-án. Az évkörben a Halakkal ellentétes oldalon van a Szűz hava, s benne szeptember 8-a, vagyis napra pontosan szemben március 8-val! Az élet-halál tengely (Szűz-Halak) szembenálló pontjairól beszélünk tehát!
Szeptember 8-a a keresztény kultúrkörben közel ezer éve Kisboldogasszony napja, Szűz Mária születésének emléknapja, közkeletűbb megnevezéssel: Kisasszony napja. A krónikák szerint már a XII. században is megtartották, hazánkban az 1700-as években lett ünneppé. E napon a lányoknak-asszonyoknak nem volt szabad dolgozni (fonni pl. egyenesen tilos volt!). A hívő asszonyok ilyenkor a határba kimenve várták a napfelkeltét, hogy az arra érdemesek megpillanthassák Kisasszonyukat. A nőknek dologtiltó nap, a férfiaknak éppen az ellenkezője: ekkor kezdték el az őszi búza vetését (Erdélyben mindmáig életnek hívják a gabonát), s ekkor volt a gyümölcsök szedésének, különösen a dióverésnek a napja is. Fecskehajtónak tartották, mert a népi megfigyelés szerint ekkor indultak útjukra a költözőmadarak. Már a keresztény kort megelőző időkben is tisztelet övezte: eleink az ősz beköszöntét ünnepelték ekkor. A még régebbi táltoshagyományban a teremtő erőnek, az ősanyának volt a napja, aki a Föld Királynéja is: a Boldogasszony.

A nemzetközi nőnap kiötlői pontosan ismerték a keresztény szeptember 8-a jelentőségét, hiszen egy-másfél évszázaddal ezelőtt még majd’ mindenki egyházi iskolába járt, s mindent tudtak a keresztény ünnepekről. Nem véletlenül tették hát bolsevik ünneppé az ellenoldali március 8-át!

Kisboldogasszony napja mindmáig kedvelt búcsúnap a magyarság szállásterületén (Máriapócs valóban nemzetközi, mivel a Trianon következtében más országokba szakadt görögkatolikus hívők itt találkoznak Kisasszonykor). Ma is mintegy 150 Kisasszony-templom vagy kápolna van maradékországban, s számos helyen tartanak szeptember 8-án búcsút Máriapócstól Szentkútig.
Kisboldogasszony napját 1955-ben törölték el.

Épp ideje visszaállítani jogaiba (még a protestánsok is Kisasszony napjának nevezik!) az igazi nőnapot, hogy ezzel is erősítsük a liberálbolsevizmus eszméitől fertőzött meg az iszlám térhódításától fenyegetett európai keresztény kultúrát.
Legalább Mária országában, Magyarországon, hogy ezzel is példát mutassunk…

(Megjelent a Magyar Hírlap 2018. szeptember 8-i számában)