5 évvel a "siralmas nemzeti öngólra" emlékezve -- talán jó lesz újra felidézni azokat a szavakat, amiket nemrég (idén szeptember 26-án) mondott Csikszereda polgármestere a magyar parlamentben (s meglehet, hogy ő inkább a Trianonnal kapcsolatban mondta, amit mondott, de szerintem ez ugyanúgy illik arra, ami 5 éve történt):

"...ez az a pillanat, amikor azonnal zsebkendőnkhöz nyúlunk, mert könny szökött a szemünkbe, és ezzel úgy az éleslátásunkat, mint a kezeinket lefoglaljuk. És ezt tesszük már vagy nyolc évtizede. Legalábbis panaszkodunk, siránkozunk. A székely ezt is egy kicsikét másképp látja. Azt szoktuk mondani, hogy nagyapánk lefeküdt Magyarországon, felkelt Romániában és nem a vonaton aludt el. És ezzel mi már így vagyunk, négy év kivételével, 80 esztendeje.
Itt az ideje, hogy elfogadjuk ezt, és ugyanúgy gondoljuk az egymáshoz tartozást, ezen lényeges vonatkozás dacára, mi is ott a Székelyföldön, és önök is itt Budapesten. A felvidéki emberek is, és a Somogy megyei emberek is...
Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, azt gondolom, hogy a kölcsönösség az egyik feltétele annak, hogy másképp legyen a mi világunk. És mindez nem elég. Azért mondtam, hogy a könnyeinket mellőznünk kell most már, a kezeinket fel kell szabadítanunk, hogy láthassuk egymást, hogy egymásra tekinthessünk, hogy megfoghassuk egymás kezét, hogy együttműködhessünk, végre. És erre lenne a legnagyobb szükség. Nem az együttműködés kedvéért, hanem azért, hogy megmaradjunk.
Sokan kérdezik tőlem, de nem csak tőlem, mert bizonyára így vannak ezzel a délvidékiek, a kárpátaljaiak hangsúlyosan, de a felvidékiek is - na, hogy vagytok, beolvadtok, még maradtok, meddig bírjátok. Én azt gondolom, hogy ez a konferencia (a Hungarikumokról) éppen azért fontos . . . mert az anyaországi polgár ugyanolyan kockázattal bír a beolvadás tekintetében, mint mi a Székelyföldön, vagy a felvidékiek, vagy délvidékiek vagy a Kárpát-medenceiek. És ezt kell látni, ezt kell megérteni, ezt kell felfogni."

A teljes beszédet meg lehet nézni itt: http://www.erdelyimagyarok.com/video/csikszereda-polgarmestere-a

Ennek kapcsán merül fel bennem az a kérdés, hogy vajon hányan vannak olyan magyarok Erdélyben vagy a nagyvilágban, akik legalább komoly erőfeszítést tesznek arra, hogy "mellőzzék a könnyeket és felszabadítsák kezeiket" (teszem én hozzá: felszabadítsák elméjüket a görcsös siránkozástól) és éleslátással tudjanak másokra nézni, a vétkesekre ugyanúgy mint az áldozatokra - s akik ugyanakkor hajlandók megfogni azok kezét, akik valóban együttműködni szeretnének és nem csupán jajgatni és siránkozni?

Bizony nehéz dolog. Emberfeletti elmét és szívet kíván. De a székely (polgár)Mester szerint a siránkozás és panaszkodás sehová se vezet. Sőt, a könnyek csupán elhomályosítják éleslátásunkat és görcsberándult kezeink és elménk nem képes megtenni azt, amit itt és most meg kell tenni, ti. úgy emlékezni, csupán azzal a céllal, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit és találjuk meg azt a siralomvölgyből kivezető utat, amit most éppen a könnyeink miatt még nem látunk, mert nem vagyunk képesek látni.

Befejezésül idézném egyik kedvencem, Wass Albert, szavait amik egyrészt összefoglalják másrészt tömören kifejezik azt, amit ezzel a naplójegyzettel mondani akartam:

"Én nem értek semmit a háborúhoz meg a politikához. Én csak a gabonához értek. A jó gabonához és a rossz gabonához. Ez itt rossz gabona. Mármost ha kiöntöm ezt ide a mérleg tányérjára, látod, úgy ez nagyon sok szem, rengeteg sok szem, és félrebillenti a mérleget. De ha a túlsó serpenyőbe elkezdtem önteni a tiszta búzát, akkor lassan elkezd a mérleg nyelve visszafelé... látod? A jó búza lassan legyőzi a rosszat. Már egyensúlyban áll a kettő. És most figyelj ide... most csak egyetlen búzaszem kell, egyetlen egy. Ezt most beteszem a többi közé... Látod a mérleg nyelvét? Ez az egy búzaszem elég volt, ez az egyetlenegy búzaszem, és a jó győzött a rossz fölött." (Adjátok vissza hegyeimet")