KOLOZSVÁR, ÉVEK, ESEMÉNYEK.

                                                    Mariánum – Kolozsvár. XVII.

A sors fintora… akarata…?

Meg van írva valahol, hogy hova születünk és miért pont oda?

Vagy tán semmi sem véletlen?!

Nem tudom ki, hogy van vele, de azt hiszem az emberi kíváncsiság alapvető tulajdonságunk.

Egykor hajdanán, évekkel ezelőtt, még tanár-bácsiként, akkori tanítványaimnak egyszer azt fejtegettem, félig tréfásan, félig komolyan: ha az a bizonyos majom-ősünk nem lett volna kíváncsi, akkor meglehet még mindig a fán ugrálnánk…

      Nem hiszem, hogy túl bizarr lenne végiggondolni, esetleg megtudni, betekinteni milyen is volt szülővárosom, Kolozsvár, közvetlenül a születésem előtt! Milyenek voltak a körülmények akkoriban? Hogyan érezték, érezhették magukat az ott lakók azokban az években? És persze, a leendő szüleim akkori életére, lehetőségeire is gondoltam. Megannyi kérdés!

      Kutakodásaimban próbáltam mindig a dolgok mögé nézni, megérteni, beleélni magam abba a miliőbe, hangulatba. Az empátia meghatározó, irányadó volt mindezekben, mindenben.

       A hely már ismert: szülővárosom, Kolozsvár. Az időpont is ismert: az 1940-es évek eleje.

Mondhatjuk kritikus időszakról van szó. Európában és Magyarország határai mentén éppen háború dúlt. Kolozsvár is felbolydult a történelmi események forgatagában. Határmódosítások

történtek. Szikáran, nyersen egy mondatban, 1940. augusztusától, az akkori megfogalmazás szerint: ” Észak-Erdély és benne többek között Kolozsvár is, fájdalmas román uralom után visszatért az anyaország, Magyarország kebelébe!” Akárcsak egy tékozló gyerek, a hőn szeretett, édes szüleihez.

       Az ország 1941. június 27.-től hadiállapotba került. Ez a tény akkoriban sok mindent jelenthetett a kolozsváriaknak, bizonyára a szüleimnek is!

De az ismert 1940.-es augusztusi bécsi döntés után a város már korábban, felbolydult méhkashoz hasonló állapotba került. Új helyzet állt elő: a magyar hadsereg bevonulása után, (amiről előzőleg már bővebben szóltam), menekültek ezrei jelentek meg a hajdani kincses városban.

      Egy régi dal kezdő sorai villannak elő gondolataimban: „Kolozsváros olyan város, a kapuja kilenc záros…” . Igen,lehetett valamikor nagyon régen kilenc vagy még több zárja is a városnak. Védve az ott lakók nyugalmát, békességét, vagyonkájukat.

De most már más lett a helyzet. Nincs már kilenc zárja, sőt egy sem! A régi várfalakból is csak mutatóban maradt egy kevéske. Más világ köszöntött be. Nyitott lett, befogadóvá lett ebben a világrengető időben Kolozsvár. Az új, megszabott, kijelölt határon túlról, Erdély déli részéből, magyar menekültek ezrei árasztották el a várost.

      Így jöttek, érkeztek és lettek kolozsvári lakósok az én leendő szüleim is.

      Így mondhatom magam Kolozsvár büszke szülöttének.

És minekutána korábban próbáltam gondolatban végigjárni, felidézni egykori erdélyi őseim életútját, próbáltam megfejteni gondolatvilágukat, cselekvéseik mozgatórugóit, „mit-miért, hogyan” alapon, imigyen eljutottam sok kis- és nagyobbacska-kitérővel a hajdani szülővárosomhoz. Ahova a történelmi viharok és háborús széljárások, meg emberi tényezők miatt leendő szüleim átköltöztek Brassó városából a magyarnak maradt, kincses városba.

       … A sors fintora, akarata? Kérdezhetem ismét.

           Tán, semmi sem véletlen életünkben!

Az emlékidézés magával hozta azt a bizonyos kikerülhetetlen kíváncsiságot is bennem, hogy próbáljam felidézni a város milyenségét, hangulatát, akkori állapotát, „lélegzését, szuszogását” eseményeinek néhány szikráját, közvetlenül a születésem előtti évekből.

       A kíváncsiság nagyúr! Ezt „kiszolgálni”, megismerni minden ága-bogát, körbetáncikálni is csak mértékkel lehet, a teljesség igénye nélkül.

       Az is igaz, hogy évek-évtizedek múltán az akkori évekből most már nem nagyon találtam élő, hiteles tanukat. Akiket kérdezni lehetne, faggatni a Városról. Így hát áttételesen, biztosabb tanúként maradnak az akkori helyi újságok híradásai és jó néhány könyvben fellelhető adat az akkori jelentősebb eseményekről, beszámolók, leírások hajdani ott lakoktól.

Számomra legbiztosabb támpont maradt az 1940-es években megjelenő „ Kolozsvári Esti Lap”, amelyből sok mindent megtudhatunk, nyomon követhetjük a város történéseit.

       Ebből szemezgettem.

Kiindulópontként a lap 1940. (8. évfolyam) szeptemberi számait vettem, amikor már túl vagyunk az augusztusi második bécsi döntés után.

- 1940. Szeptember 5.-én (csütörtök).

  A lap első oldalán: a nagyváradi magyar tárgyaló bizottság kiáltványa Erdély magyarságához: „Fegyelmezetten viselkedjék minden magyar!”/ Ez már egy sokat sejtető, higgadt felhívás volt/./

A továbbiakban „Ősszel nyílik meg a Kolozsvári Egyetem” címmel Hóman Bálint, kultuszminiszter nyilatkozata: az I. Ferenc József Tudomány Egyetem 21 évvel ezelőtt kénytelen volt beszüntetni Kolozsváron működését és székhelyét Szegedre tette át.(…) de most továbbfolytatja a nemzetnevelés nagy munkáját. Kolozsvár átvétele után nyomban megkezdik az újjászervezést és még az év őszén, megnyitják az egyetemet.

„Magyarokhoz!” – Bánffy Miklós, a Magyar Népközösség elnökének felhívása is ezen a napon jelent meg: „Minden testvérünket felszólítom, hogy a történelmi napokban fogjon kezet és vállaljon munkát a rend és testvéri összetartozás érdekében. A Magyar Népközösség szervezete népünk kulturális, gazdasági és szociális érdekeinek istápolására alakult. (…) Mindenki tehát fogjon össze, őrizze meg a magyar egységet és tegye meg kötelességét!”

- 1940. Szeptember 11. (szerda).

 Főcím: - Kolozsvár előtt állnak a magyar honvédek.

 Majd lennebb: A házak fellobogózását csak reggel fél kilenckor lehet megkezdeni. /Elképzelhető milyen eufórikus hangulat, izgatott várakozás uralkodhatott akkor a városban!/ 

A Magyar Színház díszelőadásai (csütörtök, 12.-én)…a János vitéz nyitja meg, amelyet 5 esztendő óta nem volt szabad játszani. / Lám, csak mitől féltek az akkori román hatóságok!/

.… Szeptember 11.-én a Capitol és Edison mozgókban: az első magyar hangos film Kolozsváron! „Hyppolit, a lakáj”.

 - 1940. Szeptember 12. (csütörtök).

Főcím: Kiáltvány Erdély népéhez – Horthy Miklós s.k. , gróf Teleki Pál s.k.

         Részlet: „Ütött a rég várt óra. Szent földre léphettünk megint: Kelet-Magyarország és Erdély. Meghatottan köszöntjük az ősi magyar földet, s Benneteket, Testvérek, akik rajta hűségben megálltatok. (…) Új élet indul most a visszatérő részeken. Új magyar élet. (…)”

        Alcím: Felejthetetlen ünnepség közepette. Bevonult a magyar honvédség Kolozsvárra. Zuhogó záporban, virágerdővel és tomboló lelkesedéssel fogadta a kirabolt „kincses” város a magyar csapatokat. /Mindez előző nap, szept.11-én történt, amiről különben korábban részletesebben írtam, lásd. XII. részben/.

        A továbbiakban eltekintek a korábbi részletes felsorolástól és főleg a kiemelkedő, érdekesebb eseményeket követem a fenti újságból, néhány megjegyzéssel.

        Az 1940. őszi-téli történései: szeptember hónap közepén ismerté válnak a pénzek átváltási mutatói: 100 Lej- 3,33 Pengő, 1 Pengő – 30 Lej. Október 24-én, ünnepélyes keretek között, a Főméltóságú kormányzó-pár jelenlétében felavatták a visszatért kolozsvári egyetemet. Decemberben elrendelték a népszámlálást 1941-re. Ugyanakkor ebben a hónapban kiosztották a cukor -és petróleum-jegyeket. / Beindult a jegyrendszer…/.

      1941.-es esztendő beköszöntével, sok és számtalan változás, esemény történt Kolozsvárott is. Intézkedések, a rend és város ellátásának kérdésében, többek között a rendőrség személyazonossági igazolványok helyett igazoló jegyeket adott ki. Még jobban elterjedt az ellátás érdekében a jegyrendszer.

      De az 1941.-es év mélyebb, részletesebb leírásától most eltekintek, mivel a következő évek tán jobban megvilágítják, hogy milyen megrázó és drámai változásokon mentek keresztül az ott lakók, miken mentek keresztül.

      Azért a legkiemelkedőbb tudnivaló és ismert tény, hogy 1941. június 27.-től Magyarország hadba lépett a Szovjetunió ellen! Németország oldalán. A kiváltó ok és ürügy, hogy Kassa és Rahó környékét felségjel nélküli repülők bombázták.  

       Az 1942.-es évben már mondhatni, sűrűsödtek az események a városban és az országban is.

      Kolozsvárott drágulni kezdtek az élelmiszerek, és ellátási gondok jelentkeztek. Júliusban 20 deka a kenyér-fejadag, 40 fillér a burgonya.

   Az augusztus 21.-ei, pénteki napon, drámai eseményről számoltak be a lapok, köztük az Esti Lap is, címoldalon ifj. Horthy István fényképével. Idézet:” A Magyar Távirati Iroda jelenti, csütörtökön déli 12 órakor, a Kormányzóhelyettes úr Őfőméltósága ma reggel az orosz harctéren, repülőgépén hősi halált halt.”

A lap írása szerint „ Szent István napján délben futótűzként terjedt el az országban a gyász megdöbbentő híre.” A továbbiakban hosszan méltatták tündöklő tragikus pályafutását. /Ez bizony tragédia és dráma is egy családban és az országban./

    Szeptember 7.-én Budapestet is elérték a bombatámadások.

Kolozsvárott elsötétítési rendelet volt érvényben, szeptemberben. Ugyancsak ebben a hónapban megállapították Kolozsvár élelmiszerellátásának új rendjét. Részletesebb jegyrendszert, ellátási lapot vezettek be több féle élelmiszerre: tojásra, burgonyára, vajra, sertéshúsvásárlásra, szappanadagra és tüzelőre is. / Az akkori helyzet nem lehetett rózsás, sőt!/

    Néhány jó és kevésbé jó híreket is lehetett találni az októberi és novemberi lapszámokban.

    Október 12.-én Szinnyei-Merse Jenő kultuszminiszter nagy beszédével megnyílt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem új tanéve.

     November 11.-ei újsághír: „Ma százötven éve szólalt meg először Kolozsváron magyar színpadról a magyar szó”. „Vasárnap ünnepli a kolozsvári Nemzeti Színház a nagyjelentőségű évfordulót”. / Lám csak, háborús időszakban lehet és van mit ünnepelni./

     November hónapban megjelent a rendelet a kolozsvári zsidó munkaszolgálatosok behívásáról (1909-1918. évben születettek). Az elsötétítési 23.-tól este 8 órától.

      Elérkeztünk az 1943.-as évhez, amely számomra személyesen is több mint jelentős! De ne vágjunk a dolgok elébe.

      A januári hónap úgy indult, hogy országos gyűjtés kezdődött a honvédcsaládok részére, így Kolozsvárott is.

       Január 4.-én, Bajor Gizi megkezdte próbáit a kolozsvári Nemzeti Színházban (Bolond Ásvayné szerepében). Még több jelentős darabban szeretne színre lépni a „kincses” városban, nyilatkozta./ Még a háború idején is mertek hosszabb távra tervezni az akkori művészek./

Ugyancsak januári hír, Kolozsvárott kétszáz ágyas Vöröskeresztes hadikórház nyílt meg. Az újsághír szerint: „Erdély fővárosa testvéri szeretettel várja a sebesült honvédeket.” /Ez így egy kissé bizarrul hangzik… sebesülten?!/

      Arról is tudomást szerezhetünk, hogy január hónap végén alig volt árú a kolozsvári élelmiszerpiacon.

     Ismét ugrunk az időben.

Az Október 30.-ai lapszámban olvashattuk, hogy November 5.-től vasárnap és ünnepnap az egész ország területén, így Kolozsvárott is, szünetelni fog az autóbusz forgalom. Azt is megtudhattuk, hogy leventék állnak díszőrséget Kolozsvár nagyjainak sírjánál halottak napján. November hónapban új hús- és zsírellátási rendszert vezettek be a városban.

A háború szele mindinkább közelített Kolozsvárhoz, ezért is november hónap közepén hatvan perces légiriadó-gyakorlatot tartottak. /Amiről eddig csak az újságokból értesülhettek egy-egy városban tartott légiriadóról, ezt most a kolozsváriak is megtapasztalhatták./

 Decemberi újsághír: angolszász repülőgépek két hullámba átrepültek Magyarország felett.

December 8.-án Kállai Miklós miniszterelnök meglátogatta Kolozsvár vezetőintézményeit és tanácskozott az Erdélyi Párt elnökségével. Prózaibb hírek december 15.-én: Kolozsváron utcai igazoltatással ellenőrzik a lakásbejelentéseket és délután is a külvárosban, folyik a kolozsvári szegények ruhakiosztása.

     / Megvallom, alapos elfogódottsággal olvastam a December 18.-ai lapszámot.

Érkezésem, létezésem napja…! Szombati napra esett. Erre mondhatom, ESEMÉNY volt aznap! Bizonyára a Szüleim által nagyon várt, örömteli nap lett ez a hétvége! Talán a közelgő karácsonyra is gondolhattak, tán még azt is elmondhatták egymás közt, hogy a karácsonyi Angyalka elhozta a családnak a legszebb ajándékot…/

    A kolozsvári Esti Lap, december 18.-án, 14 fillérbe került.

Aznapi hírek: maximalizálták a karácsonyfa árát Kolozsváron.

 Főcím: Berlin kormánynegyedében okozta a legsúlyosabb károkat tegnapra, virradóra a légitámadás. Más: Somlai Artúr négynapos vendégjátékra jön a kolozsvári Nemzeti Színházba. /- Ennyit a nevezetes napról/.

      December 22.-ei hír: tíz deka disznóhúst és két-három darab tojást osztanak ki fejenként az ünnepek alatt Kolozsváron./ Ez bizony szegényes-háborús karácsonyi ünnep lehetett sok lakosnak./

 December 24.-ei lapszámban Tamási Áron szívet melengető írása olvasható, decemberről, karácsonyról.

      A sors fintora, vagy fatális véletlen…a kolozsvári Nemzeti Színház December 31.-ei délutáni előadásának címe: „LACIKA KARÁCSONYA” (gyermekelőadás olcsó helyárakkal).

      Micsoda véletlen: igen, nekem ez volt az első Karácsonyom!

                                                             X

     Keresve-keresgélni, kutatni, felfedezni és meglelni valamit, gondolom örök időktől, foglalkoztatta, és néha lázba hozta az embereket.

      Valahogy így voltam, vagyok jómagam is. Lehető szerénységgel és alázattal igyekeztem feltárni, meglelni azt az időszakot, annak egy részét a szülővárosomról, Kolozsvárról, amikor még nem léteztem az akkori eseményekben. Taszított a kíváncsiság, milyen is volt a hajdani „kincses” város, miután a leendő Szüleim Brassóból átköltöztek Kolozsvárra az 1940.-es bécsi döntés hatására…

      A fenti felsorolások csak morzsák voltak, ízelítő egy elmúlt korról, amiben hús-vér emberek sokasága, és menekültek ezrei éltek a világégés sodrában. Néha küzdelemben, nélkülözésekben, néha örömökben, boldogságban. Reménykedtek, bíztak egy szebb, élhetőbb jövőben - Kolozsvárott - .

                                                       X     X    X

       2014. November 6.