Kopjafaerdők a
Szent Mihály-hegyen.
Nőnek, nőnek,
életképnek
égre vetülnek.
És hullnak a vitézek -,
Galícia gidres-gödrös határának túlélői,
a vörös pokolban mégis megfojtottak,
kelevéz-igán meghurcoltak,
az erkölcs-csatában mégis győztesek.
Apám sosem gyónt,
egyenesen az Úrral intézte
vértől piruló lelke bocsánatát,
s esténként el-elidőzött
az esztelen rémképen:
vöröszászló-nyél
fúrta át életét,
lyukat hagyott,
akár a széltől kibontott
mundérján átsüvítő
orosz golyó.
Ő is a hegyre költözött.
Most messze lát.
A múltban időz? A jövendőbe vágyik?
És lehajtja fejét:
ne, ne lássa a vak jelent
s a torz szabadság kintornásait!
Kopjafaerdők a
Szent Mihály-hegyen.
Nőnek, nőnek,
fényösvényeikkel
lelkemre
vetülnek.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz