Nincs olyan gyerek, ifjú, aki ne várná a nyári vakációt. Én is közéjük tartoztam már óvodás korom óta, s ez az érzés, vágy annál jobban erősödött bennem miután szabadon elmehettem, - és közbe szöktem is- Kovásznán, a főtéri strandra.

        Szüleim és nagymamám szerint, még igen csak kicsi voltam hogy egyedül elmehessek a strandra, hisz ott ahol annyi sok veszély fenyegethet, meg győzésem véget sorolták is: elcsúszás a síkos betonon, a malomárokba esés, kötekedő gyerekek, na a vízbe fulladásról ne is szólva. Ezért az első fürdőző napokon édesanyám kísért el, és aggódó tekintetétől kisérve volt szinte minden lépésem.

       Lakásunktól párperc alatt a strandon lehettem volna, de édesanyám fájós lába miatt lassabban tudtunk menni, én meg többször is előre szaladtam, hátha édesanyám is felgyorsítaná a lépteit. Alig vártam, hogy már a tűző naptól menekülve minél hamarabb a vízbe hűsölhessek. Már az úton a strand felé haladva édesanyám kikötötte, hogy csak a kicsiknek elkülönített keskeny sávú medencének vízébe mehetek bele, csak ott lubickolhatok. Nekem mindegy volt csak már ott lehetnénk! Végre a jegyváltáson átestünk, és én már hipp - hopp a vízbe voltam, nagy fröcskölések közepette, bosszantva a strandszélén fekvő napozókat.

Több nyári vakációs strandoláson itt is próbáltam az úszás tudományát elsajátítani, de mindhiába sikertelenül, és maradtam a pancsolási szinten, meg egy-két korty víz lenyelésével.

      Az első kétheti strandolás édesanyám felügyelete alatt telt el, aki árgus szemekkel nézett mindvégig, amíg a vízbe voltam, de a szárazon már magamra találtam, hol a gombánál bámultam a fejest ugró nagy srácokat, hol a labdát kergettem, vagy a bokrok közé húzódtam figyelve az ott zajló ismerkedést a fiú - lányok között, ami számomra újdonságnak számított.

      A strand felső részén a szénsav gyár öreg épülete húzódott meg, amit természetesen fel kellett fedezzek. Bámultam is a nagy fém palackokat, meg a sípoló, nagy zajt, csapó gépezetet. Kíváncsi lévén, hogy mit tesznek azokba a nagy fémhengerekbe, addig maradtam, amíg egy rend csere történ a töltendő palackoknál, és ekkor ismerkedtem meg a fehér színű szénsavval, amihez ha hozzá értem „égetett”. A csapot kezelő bácsitól kértem egy kicsit, hogy édesanyámnak meg mutathassam, de odáig nem jutottam el, mert az úti lapira tett szénsav cseppel, hol kötöttem ki?  A strand szélén mit sem sejtő napozó lányoknál, akiknek a hátukra került az olyan hideg szénsav, hogy égési érzést keltett és ők sikoltozás közepette pattantak fel a beton párkányról, és ugrottak be a strand vizébe. A nagyobb lányok még meg is kergettek, de csak azzal maradtak, mert nem sikerült meg fogniuk. A kovásznai strandoló fiuknak bejött „bátor” tettem, így sok fiú barátra tettem szert, akik a huncutságra mindég készek voltak.

         Az egyik havernek volt egy négyszögű gumilabdája, és mivel, hogy ő volt a labda tulajdonosa a focizni vágyó srácok közül ő választotta ki a csapatát. Engem is bevett a csapatba de csak egyszer, mert miattam 2 gólt kaptunk és tapasztalatlanságom miatt akárhányszor rúgtam a szögletes labdába az mindég elhagyta a játszóteret vagy az ellenfél játékosánál kötött ki. A labda négyszögletes révén, nem volt mindegy, hogy miképpen rúgtad meg a labdát. A tapasztalatlanságom, és a bizonyítási akaratom volt a szégyenteljes felsülésem, amiért egy darabig elment a kedvem a focizástól.

         A strandra belépőjegyet kellet váltani, amit mindég meg is vett édesanyám, csak amikor majd egyedül mentem strandolni, akkor, „felejtettem” el egyszer-egyszer fizetni. Az így meg spórolt belépőjegy ára, sósperecre, zsemlére, vagy egy párdarab körtére, almára változott, amit a közeli üzletbe vagy a strand előtt áruló kofától vettem, amit a srácokkal gyorsan eltemettünk, mert a fürdőzés és a labda hajszolása, hamar ki ürítette a fiatal gyomrot.

         Abban az időbe a kicsik csórén fürödtek, a nagyobbak meg tettra bugyiba. A serdülőknek és felnőtteknek volt kötött vagy háromszög alakú fürdőnadrágjuk, az akkori divat szerint, amit én sóvárgó szemmel néztem, és elhatároztam, hogy majd nagyobb koromba nekem is ilyen háromszögű oldalkötözős fürdő nadrágom lesz. Erre még kellet várjak, egészen hatodik osztályos koromig, amikor Emi nénivel, az egyik osztálytársam nagymamájával, aki nekünk szokott varrogatni, meg varrattam, a hőn óhajtott fürdőnadrágot. Ezen óhajomat nagyon meg erősítette az a baleset is, amikor egy talpas ugrás után, a bugyim gumija elszakadt, és a vízből úgy kellett kijöjjek, hogy egy kézzel szorítottam a térdeim felé igyekvő nedves ruhadarabot.

      Előre elkeseredtem, haza meg nem akartam menni, mert még csak a fürdőzés kezdetén voltam, meg aztán a víz is kitűnő volt. Gumit meg madzagot nem találva, emlékeztem, hogy a szénsavtöltő bejáratánál láttam egy darab drótot. Reménykedve somfordáltam oda, aprózva lépteim meg görcsösen szorítva a tetra bugyi összeszedett felsőrészét a markomba. Nagyon restelltem magam, csak a földet néztem a lábam előtt és arra gondoltam, hogy ha én nem nézek senkire, akkor rám se figyel senki. A kis naiv! A szénsavgyár bejárathoz végtelennek tűnt az út, de lám csak oda értem. A drót ott hevert a bejárat előtt, jó görbére csavarodva. Lekuporodtam, hogy a kezeimet szabaddá tegyem, meg a bugyi is rajtam, maradjon, és ami után kiegyenesítettem a nem valami vékony drótot darabot, nagy nehezen üggyel-bajjal a bugyit felkötöttem vele a derekamra. Nem mutatott valami díszesen, de emígyen a pucérságom takarva lett. A drót végeinek az összecsavarása az nem valami jól sikerült, ezért az egyik kezemmel takarva a drótozási csomót, indultam a strand vizébe elrejteni új divatú fürdőnadrágom.

       A malomárok mellett settenkedtem a strand felé, és lám a két tenyérnyi homokba kincset találtam: egy rossz pléh zár darabot, aminek a téglalapja volt már csak meg. Futott a fantáziám, és küldte a parancsot a kezemnek: vedd már fel, hisz ez nagyszerűen fogja helyettesíteni a csatot a drót végén, amelynek az összecsavart vége előre meredve várta, hogy mikor karcolhassa meg az arra tévedt karom egyikét. Az ötletet tett követte. Újra a guggolási pozíciót vettem fel, de itt már nem kellett annyira óvatos legyek, hisz a malomárok szélén a fű magas volt és jól eltakarta a guggoló alakom. Kis ügyeskedés és a drótvégére rákerült a zár maradvány, ami majd ott díszelgett nemsokára a tettra bugyim elülső részén, amit úgy felhúztam félszembe, hogy nehogy a bugyi lecsússzon, így a köldököm is a bugyiba került. Emígy felszerelkezve, visszatértem a fürdőzők közé, de akik eddig velem hancúroztak, azok kezdtek kámforrá változni. Megértettem, szégyellték a „felszerelésem”. A vízből nem is jöttem ki, amíg kékre nem színesedtem, és az ajkam is magától reszketve kocogtatta fogaim.

              Megszáradni félre húzódtam, a nagyobb fű védelmébe, és így történhetett meg, hogy a jegyszedő másod magával meglepett. A strandra jegyet nem váltottam, gondolva, hogy majd a belépőjegy árára medve cukorkát veszek. Fel állni tudtam csak, de elfutni nem. Hát nem is kellett el szaladjak, mert amilyent a „felszerelésem” meg látták, az egyik csak legyintett és azt mondta „Hagyjad a szerencsétlent” és elmentek, magamra maradva, ijedségemmel, meg a szégyenemmel, ami lassan örömmé változott. Meg van a pénzem, a cukorkára, hisz nem kellet jegyet váltsak,  a drótos bugyim jó voltából.

             A strandoló barátokat  is visszaszereztem a medvecukorka szétosztásának köszönhetően, csak a focizásból maradtam ki, amikor már a kezdetek- kezdetén a dróttal felkötözött bugyim felmondta a szolgálatot, és elindult a térdeim felé, engem a földre teremtve, a gyerek had nagy hahótája közepette. Utoljára még egyszer megfürödtem és a lábam a nyakam közé vettem hazáig meg se álltam. Otthon megmutattam nagymamának az új divatú tetra bugyim, és sajnálatot vártam, de erre fel az volt nagyanyám válasza, úgy kellett neked, legalább nem mész strandolni, nem kell érted, izguljak” A bugyiba gumi nem került, de a strandozást úgy oldottam meg egy jó darabig, hogy Novákékhoz a szomszédba kérezkedtem játszani, onnan meg a strandon kötöttünk ki. A drótos vizes bugyit a házháta mögött terítettem ki a meggyfa alsó ágára, száradni. Így a rendes bugyim mindég száraz volt, és a csalafintaságot egy jó párszor meg tudtam tenni, amíg fel nem tűnt nagyanyámnak, hogy az eddig szinte minden napos strandoló legkisebb unokája kihagyta a fürdőzést, és rákérdezte: „Mostanában, miért nem kérezkedtél strandolni?” Hát bugyi nélkül? Jött a gyors válaszom. Igen, ma nagyon meleg van, és mivel jó voltál mostanában, befoghatod, az új bugyidat fürödni. Kiszámolta az apróból a strandjegyet és még kaptam 50 banit két halacskás cukorkára. Ezt tudod, miért kaptad? és jött is a sorolás: megettél minden válogatás nélkül, este a hordót szó nélkül telemerted vízzel és a reggeli virágágyások locsolását is te magad végezted el, na meg a murok ágyásból nem hiányzik egy murok se… Értettem, az utóbbi az azért volt mondva, hogy figyelmeztessen, ott semmi keresnivalóm sincs, a locsoláson kívül, a murok az a konyháé.

         Nagyon nehezen jött el az ebédidő, de még lassabban teltek a percek, amelyek az egy óra teltét hozták el az ebédelés után, amikor a strandra mehettem. Tele hassal nem szabad fürödni, tartotta a nagyanyám. A strand felé menet az 50 banis viszketett a zsebembe, de megálltam, nem vettem semmit se. Emelt fővel léptem a kerti bejáratnál lévő jegyadóhoz és megváltottam a belépőm. A gombához mentem ahol a nagyok szoktak öltözködni, és én is ott hagytam a levetett ruháimat, nem valamelyik bokor mélyére dugva, hisz most már jegyem van! Nem kellett a fejem kapkodjam, a jegy ellenőröktől tartsak nyugodtan mentem fürödni, majd a barátokra lelve, az új fürdőnadrággá avatott tettra bugyiba rúghattam a gumilabdát, amíg újra a vízbe ugrottam egy fröccsenő flekken ugrással. A körben ülő, napozók, juj kiáltást hallatva rebbentek szét, a rájuk fröccsenő hideg vízcseppek hatására, és ki nevetve vagy fenyegetve szidott, mint a bokrot. Jól kifürödve, fáradtan de sok élménnyel gazdagodva, szinte utolsónak hagytam el a strandot. Hazafelé menet megvettem egy szopókás cukor halacskát, amit hazáig elszopogattam, a másik halacska árát megtartva a holnapi napra.

         Ettől a naptól fogva ritkábban mentem strandolni, de a belépőt mindég meg vettem, a gombánál vetkőztem, öltöztem mind a nagyok, kevesebbet fociztam, inkább a vízbe ültem, igyekeztem meg tanulni úszni és napoztam, na meg a barnára sült szép lányokat mustrálgattam, és néha-néha előfordult, hogy szopóka, vagy perec nélkül, mentem hazafelé, de az elhasított strandjegy mindég a zsebembe lapult.

         Nagyanyám tudott, amit tudott, vagy sejtette a dolgokat, de hisz ő is volt strandra járó fiatal. A lényeg meg az, hogy mindennap az 500 literes cserehordót megtöltöttem a kútból húzott borvízzel, és a virágágyásokat és a veteményest is én locsoltam meg, minden kérés nélkül, amiért megkaptam apróba a strand belépőt és a zsebpénzt is, amit arra költhettem, amire akartam.

         Ez a sok élményt, hozó strandot, a 70 évek elején megszüntették, sok más főtéri épülettel együtt, és új arculatot adtak Kovászna fürdőváros központjának. Sok emeletes szálloda, tömbház lakás, foglalta el a lebontott takaros földszintű magán kertes lakásokat, üzlethelyiségeket, felszámolt kerteket. A strand szomszédságába folydogáló Kovászna – patak, úgy-ahogy maradt meg érintetlenül, a két gyalog és a 2 jármű forgalomnak vert híddal, de azok is átépítve, fel újítva. A kígyózó Kovászna – patak medre ugyan helyén maradt, de az is szabályozva, ezért a strand közelébe lévő gyaloghíd melletti patakmeder vize elnyelte az egyik legfinomabb kovásznai borvízforrást, amiről a mostani generáció már nem is tud. Az eltüntetett strandfürdő, magával vitte a sok jókedvű fiatal fürdőzőt, gondtalanul focizó srácokat, az itt szövődött szerelmeket, a ruhásan nézelődő idős fürdővendégeket, meg annyi kedves élményt, viszont aki még a strandolást kifogta azok emlékeibe fel - fel bukkan egy-egy kedves vagy pajkos fiatalkori kovásznai strandon megélt emlék.

2013 IX 12                                                                           Beke Ernő.

Kézdivásárhely