Az üdvösség házhoz jön

Évközi 31. vasárnap

1. 1.     Elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak…(Bölcs 11, 23 – 12, 2)

Az ószövetség legfiatalabb könyvében a szerző röviden kitér Isten irgalmára.

   2. Urunk, Krisztus eljövetelét… illetően, ne veszítsétek el… józanságotokat… (2Tessz1, 11 – 2, 2)

Az újszövetség legrégibb könyve megerősíti Urunk szavait, mely szerint az egyháznak a világ vége előtt még küzdelmes földi története lesz. Ezért elsősorban az egyház tanítására kell alapoznunk hitünket. A magántanítások és teóriák zavart okozhatnak a hívő lelkében.

   3. Zakeus, gyere le hamar! (Lk 19, 1-10)

A múlt vasárnapi történetben Jézus egy kitalált vámos alakját hozza példaként, most egy „élő”, hús-vér vámos a főszereplő. Zakeus, vagy magyarosan Zakariácska, talán alacsony termetéből fakadó kisebbrendűségi, bénító érzését akarta kárpótolni, talán kíváncsiságtól hajtva, de mindenképpen céltudatosan előrefut, és suhancokat meghazudtoló ügyességgel kapaszkodik fel a vadfügefára, hogy láthassa az arra elvonuló Jézust. Arábia és Júdea határállomásán, a balzsam vámjából és az adóbehajtásból meggazdagodó fővámost valamiért már nem boldogítja a pénz. Nyugtalan lelkének tiszta vágya legyőzi a hivatalnoki illemszabályokat, meglett felnőttként már nem ügyel méltóságára, hanem egy olyan kilátóhelyet keres, ahol megpillanthatja azt a prófétát, akiről már sok jót hallott. Szent Lukács finoman sejteti is az indítékot: szerette volna Jézust látni szemtől szemben…

Vajon milyen lehetett Jézus tekintete? Miért akart pont az ő szemébe nézni? Hiszen látott már embert eleget, akiktől pénzt kért, akik szemlesütve, gyűlölettel, vagy épp kaján mosollyal pengették le az adógarast, csakhogy mihamarabb túl legyenek az elvámolás idegölő percein? Vagy csak kukkolni akart, hogy közben Jézus őt ne vegye észre?… Vajon még senki nem tekintett rá úgy, hogy abban szeretetet, megnyugvást, elfogadást találjon? Mi sugárzik a mi tekintetünkből? Keressük, bírjuk mások tekintetét, miközben velük beszélünk? Egymás szemébe nézünk olykor?

Jézus ismeri az ember titkos gondolatait. Egyből kiszúrja az ágak között meghúzódó törpe embert és leszólítja, szó szerint: Zakeus, gyere le! Ma a te házadban kell megszállnom…

Mielőtt szólna, Jézus már gyógyít. Kimenti a lincshangulatból, meglátja benne és meggyógyítja a beteg, üdvösségre-megmentésre váró lelket. A pásztor utána megy az elveszett báránynak. Utána nyúl annak is, aki nem elkódorgott, hanem épp otthon van. Jézus házhoz jön. Odajön értünk, ahol vagyunk. Házunkba hozza az üdvösséget. Családi körben asztalunkhoz telepszik, és bejelenti: nem vagyunk elveszettek. Függetlenül múltunktól, a közvélemény ítéletétől, akkor is, ha valamiért elmaradoztunk a templomtól és a közösségtől – otthonunkban is ránk nyitja az ajtót.

Csak a szívünk vágyára, az „önrészre” vár. Mert ha megküzdünk kegyelméért, legyőzzük sértődöttségünket vagy bármiféle kisebbrendűségi érzésünket – saját magával, végtelen isteni szeretetével ajándékoz meg. Ez az üdvösség. Házhoz szállítva, mindenféle felár, útiköltség, csomagolás, ellentételezés nélkül. S ebből az örömből fakad a megtérés. Életünk teljes valójában megváltozik. Mint a Zakeusé. A zsidó törvények szerint csak juhlopás esetén  volt köteles valaki négyszeres kárpótlásra. Ez a dúsgazdag vámos most önkéntelenül, szenvedélyesen, minden mesterkéltségtől mentesen, a jelenlévő urak megrökönyödésére, elkiáltja magát: Nézd Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam, négyannyit adok helyette…!

Vajon hány milliomos pénzügyőr, vámos, korrupcióval meggazdagodott politikus ragadtatja magát ilyen őszinte, szívből jövő kijelentésre?… Bizonyára másképp nézne ki a világ, vagy népünk társadalmi lelkiállapota. S nemcsak az…

Zakeus háza kétszeresen is az üdvösség háza. Kétszer is szerepel Jézus ajkán. Először, mint szállása célpontja, most pedig: ma üdvösség köszöntött erre a házra. A Jézussal való találkozás kigyógyítja Zakeust lelkifurdalásából, gátlásaiból. Minket is, ha leszállunk bűneink uborkafájáról, vagy ha úgy tetszik, fölkapaszkodunk az evangéliumi tökéletesség, a Jézusi eszmény fájára, hogy megpillanthasson. Mindnyájunkban van valami Zakeusból, hiszen mi is „Ábrahám fiai” vagyunk. Ne bujkáljunk hát Jézus elől, hanem nyissunk neki ajtót, mert ma nálunk akar megszállni. Személyesen nevünkön szólít, ha az első sorokban ülünk, ha a hátsó padokban: Dezsőkém, Terikém, gyere ide, ma a te házadban szeretnék megszállni! Add ide bűneidet, gondjaidat, bízd rám életedet, hogy hozzád is beköszönhessen országom.

Ha ellenállunk, elszalasztottuk üdvösségünket.

sp