Olvasva a kedves történeteket,kedvem támadt leírni egy esetet,mely ezelőtt 30 évvel mint hegyimentő a Nyugati Kárpátokba,velem és kolégáimmal megesett.                                                                                                         Szép téli vasárnapon a Vlegyásza sípályáján csúszkáltunk,már délfele járt az idő,arra készültünk,hogy síléceinkre kifeküdve kipihenjük a d.e. sízés fáradalmait.Ahogy lecsatoltuk léceinket, egy eddig a mi hegyeinkben nem látott turista csoportot vettünk észre amint a sípálya alján a fenyvesből,felfele,felénk és a menedékház irányába jönnek kb.6-8 személy.Ez nem is lett volna feltűnő,mivel gyakori a hegyre igyekvő sízők csoportja,de egy különleges fogat kötötte le figyelmünket.Hat jól megtermett kutya,könnyedén húzta a jól megpakolt szánt,szerintünk lehetett 200-250 kg.           Közelünkbe érve köszöntöttük öket,de se magyarul se románul nem tudtunk velük társalogni.Szerény német tudásommal sikerült valamelyest szót értenünk,kiderült,hogy cseh fiatalok voltak és turázni jöttek a Bihari havasokba.A Szamosbazár (Padis) volt úticéljuk majd a gerincen vissza.Kajaszünet,melyet a menedékház előtt és nem bent tartottak ,egy kis pihenés után tovább is indultak.Mind szolgálatba lévő hegyimentők némi útbaigazítás után jó utat kívánva elköszöntünk.   Megjegyeztük magunknak,hogy milyen f.... sza fiuk,lányok mivel kettő is volt közöttük,hogy télvíz idején nagy hidegbe kinn éjszakáznak,tapossák a nagy havat,igaz sílécen de akkor is mivel hlyenként 3-4 m.vastag volt a hó .          Vasárnap este hazamentünk B.-hunyadra mivel egész héten dolgoznunk kellett.Alig vártuk a szombat d.u.-t ,hogy újra fölmehessünk a Vlegyászára sízni.De nem kellett megvárnunk a szombatot,mivel péntek este riasztottak minket ( a hegyimentő csoportot ),hogy a Vlegyászán két turista eltünt.Azonnal vettük a felszerelést,ami állandóan a hátizsákban , az ajtó mögött ált( elsőseghély doboz,váltó ruha,kötél,hágóvas elemlámpa stb) be az autónkba ,persze a sajátunka mivel mindent önkéntesen csináltunk,írány a hegy.Öreg este lett mire a menedékházba értünk,ahol a cseh barátaink két tártsuk kivételével már vártak.Elmesélték, hogy visszafele jövet a gerincen két társuk lemaradt és hiába várták már dél óta nem érkeztek meg.Megnyugtattuk őket,már amennyire lehetett,mi megbeszéltük a mentési akciót.Elindultunk keresésükre kb.este 10 órakor,azon a nyomon melyet ők hagytak.Fel a gerincre végig a nyomon,melyet már szinte betakart a hó,befujt a szél.Azt hiszem aki már járt így télen,hóviharban fenn1800 méteren az nagyon jól tudja,milyen érzés m,egküzdeni a csontig hatoló hideg széllel minusz 20-25 fokban,de mi föl se vettük mivel küldetésünk volt,önként vállaltuk és hivatásunknak éreztük.          Csoportunk egy részét egy másik völgyön ( Dregán) völgyén küldtük fel,hogy érdeklődjenek a helybéliektől nem-e láttak két sízőt lefele jönni.Rádión tartottuk a kapcsolatot velük.A gerincen észrevettünk két sínyomot amint elkanyarodik nyugatra a Dregán völgye felé.Hírül adtuk a kolégáknak,akik meg is találták a két eltévedt fiatalt a falu kocsmájába,kimerülve tanácstalanul.Ezekután lekísérték őket a vasútállomásra ahol bevárták a barátaikat. Éjfél után 3 órára értünk vissza a menedékházba,kifárdva de boldogan,hogy nem történt baleset és a cseh barátaink is nyugodtan,megkönnyebbülve indultak le az állomásra.Ez csak egy eset a 10 éves hegyimentő szolgálatomból.