Szem-fény-vesztés

Kvázi. Olyan mintha. S mégse. Nem az, ami. Fiktív. Talán…esetleg.

Álcázás, csúsztatás, porhintés.

Szívatás, átverés, ködösítés.

Azt gondoltam, hogy az… s mégse az: feltételezés, spekuláció. Igaznak tűnik, mégis hazugság. Kamu. Süketelő blabla. Halandzsázó maszlag. Ideig-óráig jól fest, jól hangzik, de gyakorlatilag mellébeszélés: félrevezetés, megtévesztés, átejtés.                

Megtörténhetett...volna. De nem biztos. Lehet, hogy így volt, de lehet, hogy mégsem.

Hintáztatjuk a bizalmat. Aztán gyanakszunk. Aztán egy feltevésből, egy előítéletből indulunk ki. Bolondját járatjuk a másikkal. Bepalizzuk az egész közvéleményt. Manipuláljuk a közízlést, megingatjuk az igazságba vetett hitet és bizalmat. Hozzámatatunk a lét alaptörvényeihez, kisistent játszunk, s elhitetjük magunkról, hogy ellenőrzésünk alatt tartjuk a valóságot...

Nagyon jó erre a média: eleve úgy tálaljuk a híreket. Szelektíven. Sőt híreket gyártunk: csak a botrányokra vagyunk kiéhezve. Indulásból arra hegyezzük ki, amit el akarunk hitetni az emberekkel.

A hazugság veszi át az igazság helyét. Épp csak úgy kell cizellálni, igazítani, fésülni, hogy igaznak tűnjék. Úgy kell csomagolni, hogy hihető legyen. Meg lehet buherálni a képeket fotoshoppal, össze lehet vágni nyilatkozatokat, hátteret stb. Mint az adócsalásnál: vissza lehet dátumozni a számlát, az iktatót. Túl lehet bonyolítani a részleteket, sugallni lehet a következtetéseket, félre lehet tájékoztatni, s máris kész a beetetés.

Fontos az időzítés. A marketing. Azt kapja a néző-hallgató-olvasó, amit szeretne... Nem az igazságot. Ha infó kell neki, hát megetetjük rendesen. Fontos a nézettség. Mindenekelőtt. Ezt kéri a háttérhatalom. Aki fizet. Ő a munkaadónk, a „patron”..., mi meg a pulikutyák..., nem?

Lásd Questor botrány, lezuhant repülő, korrupciós csalások, sajtótájékoztatók, tudósítások. Hírek garmadája így „készül”.

A fogyasztó meg csak nyel nagyokat. Néha már le sem tudja nyelni, mert nyuvad[1] meg tőlük, nem bírja megemészteni, nemhogy el is gondolkodjon rajta. Arra nem hagyunk időt. Mi majd gondolkodunk a nép helyett. Elvégre úgysem lehet őt leváltani. Akkor legalább vezetjük az orránál fogva. S ezt nevezzük tömegtájékoztatásnak...

Nem népnevelés, nem értékátadás, nem az igazság utáni vágy kielégítése a fontos, nem az élet megértésének segítsége a fő cél, hanem csak egyszerűen úgy kell kezelni, mint tömeget. Butítani, önteni a mocskot, a szennyet, az alpárit, a moslékot. Mérgezni, hamisítani, lehúzni az állatiba. Hadd dagonyázzon a lelki-szellemi pocsolyában. Kitalált mesékkel helyettesíteni a valóságot. Mondvacsinált „tényekkel” álcázni az igazságot. A nagybetűst.

Pedig a Napot nem lehet lehazudni az égről. A hazugság vékony szövetét átvérzi a Történelem Ura. A Feltámadt Krisztus. Az üres sír ma is vádlóan néz farkaszemet az Őt elhallgattatni, száját betömni akarókkal: Én Vagyok az Út, az Igazság, a Feltámadás és az Élet!