Lásd a világot zöldben és kékben
Írta: Attila-benczi (Dawn Ba)
Rövid próza - rózsa

A férfi mint minden hétvégén fogta a virágcserepet és kivitte az udvarra, könnyed mozdulatokkal meglazította benne a földet, majd bement és kihozott egy zacskót, amiben kerti növényeknek való tápszer volt.
Aki látná arra gondolna, hogy virágot vagy valami növényt fog elültetni, de nem ...
A férfi fogta a cserepet és visszavitte a szobájába, megigazította a tányért amire tette, leseperte a föld maradványokat, amik kihulltak.

Isten tudja már hány éve ugyan ezt teszi, kiviszi, piszkálja, visszaviszi ...

A pasi mint minden délután, pontban fél hatkor, bekapcsolta a komputert és közben kávéját szürcsölgette, de valahogy, valami oknál fogva a beidegződőt mozdulat sorba, hiba csúszott, a kávéscsészét az asztal szélére tette ... leeset, nem tört össze, de a szőnyegen ott pislákolt, pimaszul a kávé folt ...
A férfi egy pár pillanatig csak nézte a foltot és a csészét, majd felállt a helyéről és csodálkozva felemelte a csészét, mintha kérdezné tőle:
- Miért nem törtél össze?
Fogta magát kivitte a konyhába, elmosta, visszafele bevitte magával a felmosót, eltüntette a foltot ... Bambán nézte a kézében lévő felmosót, majd egyszerűen a földre dobta ... Visszaült a géphez ...
Nem sokáig bírta, hogy tekintette ne kalandozzon el a virágcserép irányában, mint minden áldott délután, évek óta ezt tette, mintha csodára várna, hogy a cserépben végre virágot fog látni.
De a csoda csak nem akart megtörténni. Aznap, ott az asztalnál ülve elgondolkozott. Forgószékét az ágya felé fordítva feltette mindkét lábát, és behunyta a szemét. Emlékezett, gyermekkorára, emlékezett a kis családjára akiket elveszített egy meglepően meleg téli napon...

Gyerekkorában még boldog volt, de az elmúlt évek során a boldogságérzet ritkaságszámba éreztette magát. Kereste azt a pillanatot amikor igazán boldog volt.
Megtalálta és nem is egyet!
Mikor megnősült, fiai és lányai születése, csak perget az emlékek filmje családjáról, újra boldognak érezte magát. Kéknek a szürke eget!
Na nézd csak! Egy gyerekkori emlék! Édesapjával. Fura egy alak volt, mindig arra kérte mikor kirándulásokról haza jön, hozzon neki minden félle gyökereket, ágakat ... ugyanis, faragott belőlük ...

Egyik délután nagy vihar volt, nem maradhattak az udvaron ahol édesapja készítette a "szobrait".
- Fogd fiam, s faragj! - kezébe egy által készíttet bicskát adott, meg egy gyökeret, cseresznye gyökeret.
Faragtak órákon keresztül, egy szót sem szóltak, csak a pillantásuk árulta el, hogy mindketten jól érezik magukat.
Apjának egy őzikét sikerült készítenie, ő meg egy " tündért", a tündért ...
Úgy nevezte : a VILÁG ZÖLD TÜNDÉREM!
Mindkét faragvány meg van. Időnként friss lakréteget visz fel rájuk, hogy tovább megmaradjanak.

Azon a délután, ott a gép előtt ülve úgy érezte a férfi, vége, feladja. Amióta elvesztette a VILÁG ZÖLD TÜNDÉREMET, hiába várta a csodát, a virágcserépből nem nőt ki virág!

Bámulta a cserepet, undor, fájdalmas gyűlölet kerítette hatalmába. Olyan fájdalom teli tekintettel nézte, mintha a kis jelentéktelen virágcserép lett volna életének megrontója. Pedig szerette, emlékeinek kapuja volt.
Egy vásáron talált rá, az ország minden tájáról jelen voltak a kézművesek, az egyik sátornál arra lett figyelmes, hogy csak gyerekek vannak, veszik az agyagot, és csodálatosabbnál csodálatosabb remekműket készítenek, de egy ötéves kislány sírva fakadt mert a virágcserép, amit készített, kicsi lett, kajla, egyszerűen nem sikerült.
A férfi akkor oda ment hozzá és megvette tőle, sokkal többért mint amit ért a legszebb darab ott a vásáron. A kislány boldog volt, ő is ...

Lassan felállt, odament az ablakhoz, elhúzta a függönyt. Már sötétedet, itt - ott a szomszéd tömbház ablakaiban meggyulladtak az égők, mint a karácsonyfán a gyertyák.
- Egy - egy boldog család - gondolta ...
Megfogta a cserepet, felemelte, forgatta, a földet megigazította, majd majdnem mértani pontossággal vissza tette, ott ahol állt, a tálca közepére. Nagyon finoma végigsimította csontos érdes kezével, majd csendes léptekkel elindult a szék felé ahonnan felállt, lassan, figyelve a cserepet leült, várt.
-Csak virágot szeretnék bele ... - mondta halkan, s hirtelen elaludt..
---------------------------------------------------
Reggel elzsibbadva ébredt székében, lehunyt szemekkel nyújtózkodott, kinyitotta a szemét, megdermedt ...

A virágcserépből öt kicsi szivárványszínű rózsa bólogatott felé, mintha azt üzennék:
- Jó reggelt! Újra itthon vagyunk!