Leírás Várad ostromáról

Evlia Cselebi, híres török utazó és útleíró 1657-től részt vett a Rákóczi ellen indított török mozgalmakban, amikor is Lengyelországba utazott a tatár kán és a török csapatok kíséretében.
Itt tanúja volt Rákóczi vereségének és az erdélyi hadsereg elfogatásának.
A török világjáró éppen akkor érkezett meg különféle útjairól Drinápolyba, mikor a szultán újra háborút indított Rákóczi végleges elűzetése érdekében, 1660 tavaszán.
Bár a fővezéri posztra, a szerdári címre ebben a háborúban Ali temesvári beglerbég lett kiválasztva, mégis a budai pasa, Szidi Ahmed beglerbég és csapatai voltak azok, akik a Fenesi csatában Rákóczival döntő ütközetet vívtak, melynek következtében a vezér hamarosan belehalt csatában szerzett sérüléseibe.
A győztes budai pasa Erdélyből Nagyvárad felé vette az irányt, majd egyesült a már előbb megérkezett Ali temesvári pasával, a főszerdár embereivel.
Dob, harsona és trombiták hangjától remegett a váradi síkság, mikor az iszlám hadsereg tengerként kiáradva körülzárta Várad várát egy ágyúlövésnyi távolságban, s a muzulmán harcosok a várvédők előtt azonnal az ostromsáncokba lettek vezényelve.
Ugyanezen a napon hétszeres ostromsáncot vontak a zsilip rendszeres várárokkal ellátott vár köré, és megszállva a földalatti aknákat, egészen a várat védő ágyúk alá férkőztek.
Addigra már Mohammed Gheráj tatár kán Erdélyt és Felső-Magyarországot, valamint Várad környékét kétszáz ezer tatárral dúlja és pusztítja.
Ali pasa tanulván Eger meghódítójának, III. Mohammed szultánnak, több sikertelen ostromából, Várad valamennyi külvárosát felégette és feldúlta, úgy hogy egyedül a vár állott a csatatéren.
Így igyekezett megakadályozni, hogy a várban ostromlottaknak a városból bármilyen segítséget nyújtsanak. A törökök által csak „szálámánder” várnak nevezett erősséget minden oldalról megrohanták és szörnyű csata alakult ki.
A meglehetősen széles várárok vizét elrekeszteni nem tudták, s bár aknát ástak alá ezzel megbontva a vár falát, nem használt semmit. Reggelre a vár védői kijavították a megrongált helyeket erős tömésfallal és gerendás rácsozattal. A vár öt bástyája fölé naftás és kátrányos ágytakarókból, valamint vásznakból fáklyákat készítettek, s ennek világánál éjszaka is sikerrel hadakoztak.
Ali pasa emberei nem győztek a ”vitézül hadakozó, ezer puskából is lövő” várvédőkkel s a várárok tengerével, a muzulmán harcosok mindinkább elfáradtak.
Ekkor történt a fordulat. Egy magyar asszony a tatárok által elfogott fia szabadságáért cserébe megmutatta a várárok vizének levezetőjét. Dacára annak, hogy a több méter mély, iszamos árokba több török katona elpusztult lovastól, sikerült megközelíteniük a vár egyik szakaszát, mely aknától berobbant résével szabad bejutást biztosított. Ekkor három török katona bejutott és kivont karddal üldözőbe vette az ellenséget, s levágva több magyar vitézt egy másik résen távozott. A résen át kétszáz főnyi várnép elmenekült, a várban dúló éhínségre panaszkodva.
Időközben Konstantinápolyból tízezer anatóliai katona érkezett s vert tábort a vár környékén. Mire a védők „vadállathoz hasonló ravaszsággal, furfanggal és ördögséggel éjjel nappal szakadatlanul lövöldöztek”- tudósit Cselebi.
A kivallatott foglyoktól megtudták a muzulmán harcosok, hogy a nép hova rejtette vagyonát s azokat kiásva jelentős zsákmányhoz jutottak.
A vár déli oldalán ötven rőf hosszúságban berobbantották a falat, s az ellenség bezúdult a várba. Ám a védők teljes négy órán át tartó harcban kiszorították őket.
Ekkor megint az árulás segítette a törököket, egy magyar kiszökött és elárulta, mely ponton készítenek a sereg fő ága alá aknát. A védők így lelepleződve kitűzték a fehér zászlót s Ali pasa elé járulva maga Rákóczi kapitány testvére, századosai valamint egy német kapitány kért fegyverszünetet majd vonult el fegyvertelenül.
A legyőzött védők a külváros romjai közül nézhették végig, amint legyőzőik három éjjel és három nap ünnepelnek dübörgő dobok és jajgató sípok szavára.
A vár udvarán a Kolozsváry testvérek bronzszobrai állottak, köztük a maga nemében egyedül álló Szent László király lovas szobra. Ezeket, s minden más bronzból készült harangot, csengettyűt, ágyúkat és más hadiszereket ágyúöntésre kívánták felhasználni, ezért keserves munka árán összetörték, de beolvasztani nem tudták.
Nagyvárad török hódoltsági területté és szandzsák székhellyé lett.
A szultánhoz a győzelem örömhírével küldetett tárikh (versbe szedett kronogramma) így szólt:
„Elfoglaltatott Várad, szív nélkül maradt Erdély.”

Forrás: Evlija Cselebi török világutazó magyarországi utazásai, 1904. Bp.
A Magyar Tudományos Akadémia történelmi Bizottságának megbízásából fordította Karácson Imre