Keze, lágyan siklott végig a zongora billentyűin.

...Amikor elolvasta a cikket nem tudott vele betelni. Állott az ablak üvege előtt és figyelte a cseresznyefák virágainak rezgéseit a szélben. Elméjében látta amint elsuhan a büszke női arc hirtelen a fa alatt és látni vélte annak homlokán és szempilláin amint felfogja és érzékeli a szél játékát. Aztán azt is látta képzeletben, hogy a nő megrezzen mikor a szél jobban megrázta a cseresznyefa lombját, virágai mint ezer apró hegedű hangja az operaházban, hirtelen fortissimóra váltva egy békés dal után. Felforrt a vérre és ujjaiban olyan bizsergés támadt, mely izgalmában ujjait szétfeszítette, és csak nehezen tudott összpontosítani az írásra. Jaj nem ! Ezt nem lehet leírni ! - gondolkozott...

Keze, lágyan siklott végig a zongora billentyűin.

A szolgálólány épp ekkor lépett be a zöld és fekete színekben játszó szobába megbillentve az ablakot melyen most a tavaszi szél csak úgy kéretlenül, alattomos hízelgéssel beözönlött és megtöltötte a szobát friss levegővel. Vérében a forrás mint vízeséshez érve a patak felgyorsult s testét lelkét átvette a szellemvilág, nem hallotta a zongorát sem csak játszott játszott rajta mígnem összeroskadni látszott a székén.

„Áh, Methéóra, te gonosz kísértet !”, kiáltott fel. Szemeivel szomorúan nézett, az elmúlt három percnyi tombolás lehűtötte testét lelkét. Szíve mosolygott és tudta, hogy a vasárnapi előadásra Herr Grubensnek meglepetést fog ezzel okozni, a kiírt darabot erre fogja lecserélni. És meglepi a világot „Abba fájó hangzatú szimfóniába kell. Igen kell ez a változás”. Gondolkodott. „Mit neki szomorúság és dráma ?” – gondolta boldogan

Álmodozva messzire gondolt és nyugodt volt. Hmm – mosolygott ismét magában, most szeretné, igen szeretné ha ez a lány ki az ablakot megnyitotta és virágot hozott az asztalra most hozzáérne és ő nem kellene semmit sem mondjon csak élvezze a perceket és akarja, igen akarja érezni azt az érintést amit egy idegen nő adhat neki.

A lány kiment a szobából, erre akkor jött rá mikor az ajtó halkan becsukódott. Hallotta amint a lány felszalad a falépcsőn az emeletre. Hmm, biztos a szobákat rendezi. Eldöntötte róla fog írni egy rapszódiát vagy valami hasonlót. Ez a magyar lány több érzést okoz benne mint bármelyik más. Ó itt nem , -Nem,nem ! – nem arról van szó. Ő tudja jól. A lány apja mesterember, valamilyen csatába még érdemrendet is kapott a királytól. Magyar család a javából , minden kéz dolgos ebbe a családban ....

-   Igen ! – büszkeséggel tölti el a feladat. Egy csillag száguldott végig az agyán. Írni kell írni kell egy történetet. Egy történetet erről a kicsi népről. Vannak benne vidám történetek és van benne szomorúság, van valami a beszédébe ennek a népnek ami ...ami annyira különlegessé teszi.

  -  Egy történetet fogok írni ! Zenében. Sorsok hangjai, egyszerű emberek párbeszéde lesz benne, és igen beleírom azt a sok sok véres háborút és békességet. Beleírom azt, hogy asszonyok jönnek haza a faluba, beleírom, hogy a kisgyerekek régebb is mint most felnőnek mint ország gyümölcsei, van kiket a vihar elvisz s van kik anyjuk mellett maradhattak az idők során. Reggel a magyaroknál imával kezdődik és a lányok ugyanúgy mint minden lány ifjú hercegekről álmodoznak, igen ! – és van olyan is ki csak az életet imádja és nekik is kijut a sorból jó is, rossz is.

-    Igen ezt is beírom! Zenébe, mondta halkan és kitárta egészen az ablakokat. Leült a zongora elé és midőn behunyt szemmel írta sok sok ember sorsát volt mikor szomorúvá lett s volt mikor mint aki gyerekmeséket ír : boldog volt.

Eszébe jutott hirtelen, valamikor egy kis Duna parti falucskába volt. Oda esteledett. A hintó egy korcsomához vitte itt azonban már tele volt minden fekvőhely, - menjen Herr Szabóékhoz.- utasította az álmos szakácsné ki kedvtelenül épp hozzákezdett a kenyér dagasztáshoz. Egy siheder kölyök ugrott fel a kocsisa mellé és igazította el a sötét utcákon míg el nem érték Szabóék házát. A nagy kapu azonnal megnyílott és meglepetésébe majd kiugrott a hintóból. Az udvaron tábortűz volt és lányok táncolták azt körbe. Az árnyaik mesésen suhantak körbe körbe a ház és a csűr falain. Emlékszik, ők dúdolták zenéjüket melyre táncoltak. Kinyílott a hintó ajtaja és leugrott a kis lépcsőkről. Egy fehér inges bajszos férfiú tessékelte be a házba, hol emlékszik túros csusza volt épp osztva a vendégeknek. Életében nem evett ilyen finomat közben kiosont az udvarra és helyet foglalt egy szőlőtőke mellett egy tuskón és figyelte ahogy azok a lányok és asszonyok halkan dúdolva táncolnak a tűz körül. Egy dallam megragadt a fülében s közben a lányok és nők egyre gyorsabban és gyorsabban táncoltak a tűz körül, olyan volt, ... olyan volt mint valami viharos álmot látna a dal szolt és a lábak egyre gyorsabban, egyre gyorsabban verték a port míg egyszer csak zsupp ! ...

Vége lett mindennek. A lányok kacagva széledtek széjjel és a nagy viharból nem maradt más mind a tűz pattogása. Akkor érezte először ! Ennek a népnek élete van és története. És ezek a nők eltáncolták ezt olyan színesen és drámaian és mégis olyan vidám volt az egész, hogy talán ha hegyek lettek volna a környéken talán azok is megemelték volna jégsipkás fejfedőjüket ennek a vidámságnak látszó sorstáncra.

Keze, lágyan siklott végig a zongora billentyűin.Rapszódiát irt elméjében, rapszódiát mely egy népről szól azoknak, kik soha nem látták ezt a népet igaziból.