Behunyom szemem veletek álmodok,
otthon most dalolnak a madarak.
Réteken halomba dőlnek virágok,
legelész békésen kecskenyáj rajta.
Otthon messze lehet, pacsirta szól.
Harmóniában társaival élnek,
benne béke, a csend mi zenélget.
Vele világon semmi fel nem érhet.
Oly sokszor álmodom veled éjjel,
de jő a reggel, s mint fátyolköd vész el.
Tudom, hogy ezernyi ajak zenél,
de lelkemben halkul, bánat emészt.
Még nyár van, ölel Isten melege,
de szívemben mégis jégcsapok nőnek,
s hiába küzdök a nap se tőri le.
Mennyire szeretlek, valaki érti e.
Világnak mindene sem érhet fel veled,
mert sehol sincs ily szépek a hegyek.
Nem dalol káprázatosabban pacsirta,
sehol sem szebb a szó, székely ajakban.
Ha szanaszét rágta itthon lelkem a bánat,
nyugalmat lelni otthon hegyeim várnak.
Ha ősz van, ha tél van, s tarol a fagy,
A Havasok akkor is nyugalmat adnak.
Sokan nem értik, s meg sem érthetik,
hogy mitől más a szív ebben az „országban".
Székelynek születni kell, s boldognak lenni,
Isten-országában, ott Erdélyben lehet.
03.08.2012
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz