Újonnan többször is végig gondolta az életét, az eddigi és az ez utáni létének értelmét.
Mosássérült lévén eddig nem nagyon foglalkozott azzal, hogy ez miért van ez így, miért éppen őt és családját sújtotta ezzel a keresztel az élet és a sors.
Nem volt szokása túl mélyen elmélkedni a mindennapjain, s sokszor eszébe sem jutott, hogy különbözne másoktól.
Persze voltak és vannak az életében olyan akadályok amelyeket segítség nélkül képtelen legyőzni, de ilyekor veszi igénybe családtagjai és barátai segítségét, és Hál- Istennek családtagjai mindig és mindenben mellé álltak és mindenben támogatták. S amiben még ők is kételkedtek azokat a terveit a barátai segítségével hajtotta végre.
Sokan csodálták, hogy mindenűt jelen van ahol csak meg tud jelenni, és olyan dolgokba vág bele több-kevesebb sikerrel amelyektől a legtöbben meghátrálnak.
A kívül állóknak az lehetett olykor az érzése, hogy ő nem egy halmozottan sérült ember hanem egy közszemély aki nélkül meg áll a település élete.
Nagyon sokszor ő maga meg úgy érezte, hogy visszább kellene húzódnia, mert már szinte szégyellte magát azért, hogy majd minden rendezvényen, eseményen hívva – hívatlan ott találja magát.
Így van ez akkor is amikor fiatal barátai társaságában van, akikkel a leginkább szeret lenni és élvezni fiatalos bolondozásukat. Másrészt pedig sokszor mondta már magának, hogy „Keress magadnak más társaságot. Öreg vagy már ahhoz, hogy folyton köztük légy hiszen a legtöbben több mint húsz évvel fiatalabbak nálad”.
Ám azt is érzi, hogy szüksége van rájuk. Szüksége van, hogy köztük legyen velük beszélgessen és élvezze a barátságukat, mert belőlük nyeri az erejét a továbblépéshez, és ha hosszabb ideig nélkülöznie kell őket akkor úgy érzi, hogy elhagyja az ereje.
Leírhatatlan milyen jó érzés tölti el őt például amikor a legfiatalabb barátai közé tartozó hét éves „Zsoltika” így üdvözli őt messziről, hogy „Szia …” és mondja ezt a legőszintébb nyíltsággal, egy 41-ik élet évét betöltött férfinak aki szíve mélyén még mindig nagyon fiatal.
De barátainak mondhatja a település lakóinak többségét, és ez szintén nagyon jól érzéssel tölti el őt.
De persze vannak egy páran akik finoman szólva tudnák őt nélkülözni az életükből.
Ennek több oka is lehet. Az egyik talán az, hogy mindent megtanult ő a negyvenegy év alatt ám egyet soha.
Nem tanulta meg elhallgatni a véleményét, bármiről legyen is szó, közéletről, politikáról, vagy akár…
Sokan nem tudták megérteni őt, hogy miért nem tudja élni az ő egyszerű kis életét, ugyan úgy mint ahogy a legtöbben ezt teszik? És sokszor ő maga sem tudja megmagyarázni miért is emeli fel hangját egy – egy ügyért még akkor is ha ezzel vitába is keveredik másokkal.
Ennek talán az egyik legfőbb oka, hogy székelynek születet, mi több annak is érzi magát, és ez már kötelezi őt…
A másik oka az lehet, hogy az élet nagyon sokat elvett tőle azzal, hogy sérültként kénytelen leélni az életét, és talán így akarja megtartani azt amije még meg maradt, az emberségét, őszinteségét, becsületét, és kitartását.
Sokan talán azt hiszik róla, hogy nincsenek érzései. Tévedés!!! Érzései igenis vannak.
Nehéz volt be vallania magának is, de rá is rá talált a szerelem, még ha ezt egy kicsit későn is, és nem éppen a leghozzáillőbb lánnyal szemben. De persze felmerülhet a kérdés, hogy őt ismerve van e igazán hozzáillő lány?
Nemrég elvesztette az egyik legjobb, legőszintébb barátját. A sors fintora, hogy ő a rokkant kellett virrasszon barátja „koporsójánál” aki televolt vitalitással és életerővel.
Ez nagyon megviselte őt, és több heten át csak évődött magában, hogy van e értelme az életének, érdemes e maga alá küzdeni ezt a tyúk … életet.
Ám amikor minden értelmetlennek kezdett látszani. A közösségi oldal chatjén rá írt a lányra, és félénken megírta neki érzéseit…
Nagyon félt a reakciótól hiszen a lány alig múlt húsz éves és ő… sosem volt és most már nem is lesz egy Adonis.
A lány egyszerűen reagált, de ez a reakció be foltozta a lelki sebei többségét, és új erővel töltötte el „őt”.
Nem mondta azt, hogy „én is szeretlek” sőt még az sem, hogy „megpróbállak szeretni”.
Csak annyit mondott a kérésére, hogy „Persze, lehetünk jó barátok. Eddig is azok voltunk, nem?”
Erre nem kell válasz. A válasz ott volt benne. „Persze, hogy azok voltunk, és maradunk”, írta a chatre. De legbelül mást érzett…
De sosem akart más lenni, mint egy nagyon jó barát..!
Ifj: Kovács Árpád
2015. március 20.