Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

…Hogy nyögjük mi magyarok mind, a Trianoni békeszerződés következményeit.
Hogy mik ezek? Azt többé-kevésbé mindannyian tudjuk és érezzük. Hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem. 1920 június 4-én, az akkor aláírt békeszerződés következtében, Anyaországunk a „Nagy-magyarország” elvesztette területének csaknem hetven százalékát, és ennek következményeit mindannyian tudjuk.
Egykor, Wass Albert Erdélyi író költő ekképp kezdte az „Üzenet haza”

ӆzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó…”

A csillagok járása lehet változó, de a Román politikai demagógia vajmi keveset változott 94 év óta. (Itt most csak a Romániai helyzetre szorítkozok utalásaimban, mert ez érint minket a leginkább).
Ha csak ki merjük ejteni a szánkon az „autonómia” szót a román „nemzetvédők” keresztet vetve kikiáltanak bennünket Antikrisztusnak, és tömjénnel telitett szónoklatokkal buzdítják nemzettársaikat megvédeni Erdély, tőlünk Erdélyi székely magyaroktól.
Ha nem volna tragikus, vicces is lehetne ez a helyzet. Védeni tőlünk azt a földet amelyen több mint ezer éve élünk és a „Hazánk”.
Hogy miért teszik ezt? Elnézést a hasonlatért köztudott, hogy a szarka is rejtegeti védi lopott kincseit. Talán erősnek tűnhet a megfogalmazás de a békeszerződés következtében olyan területeket tulajdonítottak el Magyarországból más országok „nemzetek” amelyeknek sohasem voltak ők az urai, és ezt nálunk felé úgy nevezik, hogy „lopás”.
Az imént hallottam a rádióban, hogy Titus Corletean miniszter úr üdvözölte a Trianoni „béke” aláírásának évfordulóját. (Hát naná, hogy… mondom én erre)
Hogy így létre jött a „Nagy-Románia” és Erdély visszakerült az anyaországhoz, stb. De melyikhez kérem alássan? Mert azt az egy évet kivéve amikor II. Mihály (Mihai Viteazul) havasalföldi fejedelem egyesítette Havasalföldet, Erdélyt és Moldvát (1599-1600) Erdély sosem volt Románia része, és ez történelmi tény.
Ja persze mert megszállás alatt tartottuk mi magyarok, több mint ezer évig. Ehhez azonban azt is tudni illik, hogy ha nem tévedek egyetlen erőszakkal fenntartott megszállás sem tartott ilyen hosszú ideig.
Választ nem várva felteszem a költői kérdést. „Vajon miért”?
A számomra nyilvánvaló válasz pedig az, hogy erőszakkal egyetlen néptől sem lehet elvenni azt amiről úgy gondolja, hogy az övé. Mint ahogy nem lehet elvenni a szabadságát és a szabadon gondolkodás jogát sem.
S ez legyen példa a mostani „nemzet-államok” vezetői számára is, és figyelmükbe ajánlom Államalapító Szent-István királyunk, fiához Imre herceghez írt intelmének egy részletét amely így hangzik.

„…Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak…”

Gondolom ennek az intelemnek a megfogadása és tiszteletben tartása is közre játszott abban, hogy a „Nagy-Magyarország” ilyen hosszú idejű fennmaradásában.
Végül Vass Alberttel én is üzenem.

„…esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló…”

Ki egyenesedik még a Székelyek (Erdélyi magyarok) dereka, és ehhez nem kell nagydolog csak az, hogy összefogjunk és így közösen és egyhangúan követeljük, kiáltsuk, ha kell. „Autonómiát Erdélynek!!!”

Ifj: Kovács Árpád.
2014. június 5.
Makfalva.

Megtekintések: 66

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Június 11, 2014, 4:43pm

Szeretettel! Ha már ismered,nyugodtan töröld ki. Üdv Terike

Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak - Trianon emléknapjára
(Részlet)
"Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót... íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam."

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek