Beszélnem kellene a szomszéd asszonnyal, lehetőleg még ma. No, hamar elkaphatom, mert nyolc óra tájt szokta sétáltatni a Maxi nevű minikutyáját.
Csak kitekintek az ablakon, s szólok neki.
De lőbb gyorsamn megfőzöm a kávét, megkavarom a meggyet, enni adok az én állataimnak, kicsit fanyalognak, mást szeretnének, megmagyarázom, nekik, hogy a csirkehús, az ritka dolog, amikor olyat eszem, azt még én is megünnepelem, olyankor szoktam felvenni a legritkább ruhadarabjaimat (kiindulva abból a mondásból, hogy a szűrt, bőrcsizmát, rakott szoknyát csak akkor vesszük fel, ha csirkehúst eszünk). Megkeverem a meggyet. Kitöltöm a kávét, gyorsan elmosom a vele járó csanakot, kikapcsolom a tévét, egyik ablakot egyelőre jobban kinyitom, a másikat sötétítem, nehogy felforralja a napsütés a szoba levegőjét... Megkavarom a meggyet. Kortyolok a kávéból. Gyorsan betekintek az elektronikus leveleim közé, hátha van valami fontos, de előbb megkavarom a meggyet. Nini, az erdélyi magyarok már leveleznek, bekukkintok, futva rövid intelmet írok, csak még a főoldal, lám valakinek születésnapja van, akit ismerek, felköszöntöm nehogy később elfelejtsem, kirohanok a konyhába. Megkavarom a meggyet,
s kitekintek az ablakon.
Sehol senki. Ránézek az órára: háromnegyed kilenc.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz