Anya gyermekével

         Fél Magyarország „kiakadt”  a napokban közvetített  Ákos-interjútól[1].

         Kommentek ezrei lepték el a világhálót, miszerint a pökhendinek, arrogánsnak és F***** reklámarcnak kikiáltott művész olyasmiket engedett meg magának, ami már több a soknál. Mármint, hogy ő oktasson ki anyaságról, női szerepekről olyanokat, akikről nem tudja, valójában hogy is élnek. Persze neki könnyű négy gyerekének anyját megóvni ettől a karrierizmustól, mert van amivel őket eltartania. És különben is, mi lenne, ha minden nő „csak” anya lenne? Hiszen az anyaságon kívül egyéb más, fontos női „teendő” is akad...

         A felbőszült médiának hála, sokan hímsovinisztának titulálják a zenészt, a távközlő társaság idejekorán szerződést bontott vele, mert hát  nem egyeztethető össze a művész meggyőződése a vállalat elveivel. Miközben a cég vezető pozícióiban is elenyésző a nők jelenléte...

         A női princípium tényleg csak anyaságról szól? Ennyire megalázó az anyaság? Karrier és fakanál nem megy egyszerre? Valóban annyira  borzasztó összeegyeztetni a vezetést, a sikert, a felelős beosztást a pénzkeresetet az anyai hivatással?...

         Kukkintsunk bele például a Nobel-díjasok listájába és azonnal szemet szúrhat két női név: Marie Sklodowska Curie, aki tudós asszony létére két gyermeket is szült, akik közül az egyik, Iréne Joliot-Curie szintén két Nobel-díjat kapott. Úgy látszik, belefért az életükbe a gyermekszülés és a  tudomány egyaránt. Angliában hatvan éve van trónon Erzsébet királynő, aki anya és példakép egyben. De volt ugyanott politikus asszony, aki másfél millió munkanélküli idején került kormányra, és megoldotta a problémát!

         Az irodalom is szegényebb lenne Jane Austen és napjaink népszerű írónője J.R. Rowling nélkül. Mi lenne ma Indiából kalkuttai Teréz anya nélkül, aki nem volt ugyan feleség, nem szült gyermeket, de hány ezer gyermek életét mentette meg? És vajon mit szólna J.S.Bach felesége, vagy édesanyja, ha mondjuk annyira emancipáltak lettek volna, hogy nekik két gyermek elég? Mit szólt volna a sienai kelmefestő felesége, ha tíz gyereknél megállnak, s azt mondja: én többet nem szülök... Katalin, a nagy misztikus, egyháztanító, pápák és politikusok tanácsadója meg 25. -ként jött a világra...

         Eszembe jut, mekkora vihart kavart hetekkel ezelőtt egy angliai  lány nyilatkozata, hogyhát: neki joga van nem szülni... Sőt diszkrimináció, hogy ezt csak a nőknek kell csinálniuk. És nyíltan eldöntötte, hogy márpedig elmegy és  meddővé téteti magát. Aztán meg felháborodott és perrel fenyegette az orvosokat, akik nem voltak hajlandóak egy ép, egészséges, anyaság előtt álló lányt sterilizálni...

         Jó pár éve nyilatkozott a száz leggazdagabb magyar listáján szereplő nő. Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja magát sikeresnek, így válaszolt: „Semennyire. Nincs családom. Egyedül élek. A nővérem! Na őt tartom sikeresnek. Boldog családban nél, négy gyermeket nevelnek férjével egy kis házban. Esélyem sincs elérni azt , amit ő.”

         Napra pontosan tíz éve költözött haza az Atyához és született meg az örök életre édesanyám. Ha valaki, ő tényleg emancipált nő volt. Tudta a helyét, a jogait, a feladatát, és mégis szolgálatkész volt. Ismerte a szerepét. Nem csak „lábon járó méh-tömlő volt”, akinek nincs egyéb dolga, mint foganni, kihordani, szülni, hanem hivatása is volt ez. Személyként, nőként  megtermékenyíteni szeretetével a rábizottakat. Anyaként és feleségként olyan sikeres céget vezetett, amit úgy nevezünk: CSALÁD. Büszke lehetett volna arra, ahogyan biztosította a hátteret pénzkeresőnek és csecsemőnek, nagyszülőnek és tágabb rokonságnak egyaránt. Tudta, hogy Isten a teremtéskor elosztotta a férfi és a nő közt a maga nőiségét és férfiasságát, tehát ez az alapállás. Innen kell kiindulni. Ehhez képest a keleti yin-yang elmélet is, csak bokréta a kalapon. A többi csak a bűnre hajlamos önző emberi természetünkből fakad, de a szeretet mindenre orvosság.

         Milyen gondviselésszerű, hogy a fenti média-polémia éppen a karácsony titkát hozza felszínre.

         Karácsony az édesanyák ünnepe. Az életet vállaló, kihordó, megszülő, továbbító, fenntartó és vigyázó anyáké. No meg a családjukról gondoskodó édesapáké. Mint Szent József, aki nem csalódott leverten, mert, hát ő leányt várt...Mint Mária, Jézus anyja, ahogy gondozza, óvja Kisdedét. Isten beletestesült Mária méhébe. Ilyenkor eltűnődhetünk az ő belső szépségén, megcsodálhatjuk benne az anyaság művészetét. Mária így a mi anyánk is. Az édesanyánké is. Dajkáló karja nemcsak a tehetetlen Kisdedet szorítja Betlehemben, hanem mindünket átölel. Nem szólt bele a megváltás menetrendjébe, de mégis...

         Az anyák, a női principiumok őstípusa. Amikor rangsorolni kell magunkat, hozzá viszonyítsunk, ne egymáshoz. Mária a gyermekkel, a Madonna.

         Vasadi Péter mondja róla találóan: „A legjobb művészeket mindig is izgatta Mária páratlan egyénisége, kora, teherbírása. A szent kiismerhetetlen áttetszőssége. Vajon milyen időre járt az ő órája? S milyen órára az élete? Kire hallgatott, kire figyelt, amikor látszólag szórakozottan babrálgatott köténye sarkán? Mert biztos nem volt könnyű a Fiú anyjának lenni. Látni a fejleményeket és sejteni az okokat. Kockázatos volt védelembe venni a fiút mint anya, vagy figyelmeztetni őt, de ugyanígy együtt szenvedni is vele. Mert a szelíd Fiú elszánt is volt, engedelmes, de ellenkezett is... Tegyétek, amit ő mond – milyen lehetett annak az asszonynak a tekintete, amikor a fűrészporos kezű Fiatalember elé letette a bivalytejes köcsögöt és a fűszeres lepényt fatányéron, s látta, a Fiú nem eszik, csak maga elé néz? Látta a Fia arcán, hogy a titkos Lélek fölszíni nyugalma mélységeket takar. Tekintete egyszerre volt gyönyörködő és aggódó, féltő és diszkrét, egyetértő és gyötrődő. Ahogy az anya szíve tudta a titkot, az a tudás legmagasabb foka lehetett... Bizonyára sokáig nem hallatszott más, csak a Fiú ujjainak neszezése, ahogy ivott, majd letette az égetett köcsögöt az asztalra. Csend volt. Aztán a Fiú felnézett az asszonyra, s egyszerre elmosolyodtak. Nincs híd, amely teherbíróbb ennél a pillanatnyi egységnél... De nemcsak hallgattak, beszéltek is. A készülő Sors szűk csapást vágott ezen a názáreti házon... És lehettek örömeik is. Bizonyára beszéltek szomszédokról, az isteni rendeltetésről, a száraz időszakok víztelenségeiről, háborús hírekről... És amíg József betegen feküdt a belső szobában, a Fiúnak kellett ellátnia a munkát, fogadnia a megrendelőket, kiszámítania a fizetséget egy agyaggal lefödött ház kiálló végű gerendázatáért... És nem lebegve közlekedtek és csillagfényben fürdött a szemük, hanem fenntartás nelékül szerették egymást, elemi és teremtő erővel. Ezért Isten úgy ült le asztalukhoz, mint nálunk egy kedves vendég...

         Mária a tizenharmadik tanítvány. Fölfogja a kihívásokat, bőrén érzi a gyűlölet forróságát, óvja fiát a csapdáktól. De ebben a véres vajúdásban született meg az Anya élete. A boldogságos élet fekete alagúton araszolt előre. Így vált a szelíd lányból az Univerzum Anyja, a mi Anyánk, az Egyház jelképe. Így lett az ács feleségéből  Istenanya. A hit titkai is, mint valami rózsák az Ő méltó tenyerében nyíltak ki. Nem riadozik az emberiség szennyesétől, hanem együttérez velünk, gyöngeségében is virraszt, és az irgalamas Atyát szánalomra bírja irántunk.”[2]

         Mária a gyermek Jézussal és Józseffel, a Szent Család őrzővédőjeként, nemcsak a karácsonyi idillt testesítik meg, hanem ünnepnek és hétköznapnak egyaránt ők adnak értelmet.

      [1]http://www.youtube.com/watch?v=KVBkDCF0whM

    [2]Vasadi Péter: Anyánk, anyád, anyja, in: KÜLDETÉSBEN, a Teológia folyóirat húszéves fenállásának jubileumi kötete, Szerk: Szennay András, Magyar Ferenc, Korzenszky Richárd OSB, Bp. 1987.

sp