Malacok, szex, vadaspark

Amint a törzsfejlődés meghatározott szakaszai egymásra
épülnek, úgy épülnek fel kisgyerekes családok állattartó szokásai is.

Nekünk is volt halas korszakunk, míg a felettünk lakó
szomszéd egy indulatos ajtóbecsapása után atomjaira nem robbant szét a kétszáz
literes akvárium, és ennek eredményeként kis ideig bokáig jártunk guppikban és
szifókban, repkedtek mindenre elszánt nimfapapagájok szabadon a lakásban és
volt kalandunk egy különlegesen gonosz és falánk aranyhörcsöggel, aki kedvtelve
falta fel visítozó kölykeit.

Egy meggondolatlan vasárnapon keveredett családunk
kapcsolatba a tengerimalacokkal. Történt, hogy gyerekeimet krumpliért küldtem
piacra édesapjukkal. Milyen nagy piac volt, áradozott gyermekeim apja, vettünk
almát, répát, céklát meg egy tengerimalacot. Krumplit, azt nem.

Béla kedves volt, vörös és jólfésült, kényelmesen hevert
szellős udvari ketrecében, kapunyitáskor erőteljes visongó hangot hallatott ( a
szomszéd néni meg is jegyezte, nem rossz hangja van ennek a riasztónak) és
izgatottan rebegtette fodros füleit. Szerettük. Aztán egy borozós szombat este
barátainkkal beszélgetve megállapítottuk, igen, jó dolga van Bélának, ám élete
mégsem teljes, mert nem ismerheti meg a szerelem örömeit. A második üveg bor
után férjem másnapra titkos találkát beszélt meg barátjával a piacra, mondván
nőt vesznek Bélának.

Így érkezett meg hozzánk Malvin. Kicsi volt, formás, mókás
fekete-fehér pofácskájával. Láthatóan jól érezte magát és kiváló ütemben
növekedve versenyt visongott Bélával. Bizonyos ideig tartott ez az idilli
állapot, majd miután Malvin testi gyarapodása elérte, sőt meg is haladta a
Béláét, elkezdődtek a hatalmi harcok.

Nem ismerve a tengeri malacok intim életének rejtelmeit,
sokáig arra gondoltunk, a véresre harapott fül is részét képezi a folyamatnak,
ám egy idő után szörnyű gyanú kezdett motoszkálni bennem. Ez a Malvin nem is
Malvin, hanem Mihály vagy mit tudom én. A rácsodálkozás után ott álltunk két
kifejlett, harcias és szerelemre éhes hímmel, kik vérfagyasztó horkantások közepette
vívtak ádáz csatákat. Nap mint nap.

Átgondolva a dolgot, a következő elhatározásra jutottunk,
nem kell nekünk többet tengerimalac.

Mivel sem az állatkereskedőnek történő felajánlás, sem az
elajándékozás nem volt járható út, valakinek kipattant a fejéből az ötlet,
vigyük el őket a vadasparkba.

Két lányunk vállalkozott az expedícióra, majd miután
elbúcsúztunk malacainktól, azok elindultak az új élet felé.

Sajnos az akció nem várt fejleménnyel indult, ugyanis a
vadasparki alkalmazott közölte, a túlszaporodást megelőzendő csak nőstény
malackák szaladgálnak az állatkert alacsony téglakerítéssel elkerített, Peruról
elnevezett részlegében. Nem áll módjukban hímeket befogadni. Ám az én gyerekeim
mindig is híresek voltak az eszükről, így volt ez most is. Udvariasan
megköszönték a tájékoztatást és, ha már itt vagyunk, nézzünk szét felkiáltással
sétára indultak. A perui részleghez érve kivárták a megfelelő pillanatot, és
szempillantás alatt becsempészték Bélát és Margitot a körülbelül tizenkét,
keserves szinglilétben tengődő nőstény közé.

A hatás azonnali volt, a malac lányok izgatott visongások
közepette ismerkedtek a fiúkkal, majd kitört az orgia. Szállt a por, fűcsomók
repkedtek a levegőben, amint az eddig cölibátusba szorult két kan teljesítette,
amire a természet szánta őket.

Lányaim szemérmesen nézték egy darabig a boldog
végkifejletet, majd kisétáltak a kapun. Senki nem vette észre őket. Malacuk
volt.