"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Szerelmem,életem - a Mariánum!
...az én kolozsvári Mariánumom. Izlelgetem ezeket a szavakat.Morzsolgatom magamban.Arra gondolok,hogy vajon a mostani,régi kolozsváriak még emlékeznek a Mariánumra?! Egy fogalom volt valamikor.Egy olyan híres épület,intézmény,amely nagyon sok hajdani emberkében nyomot hagyott éveken,évtizedeken át.Feledhetetlent!
Bennem is ez motoszkált midőn leírtam,megfogalmaztam a fenti szavakat.
Vajon hányan vagyunk még így?
Bevallom férfiasan,nagyon örvendenék,ha velem együtt sokan volnánk azok közül akik még emlékeznek "A Mariánumra"!A kolozsvári volt Bolyai Tudományegyetem Horea úti épületére,amely tulajdonképen most is áll,létezik.De már más az értelme,más az aurája.Ma a Babes-Bolyai Egyetem egyik épülete,az Erdélyben maradt magyarság egyik kis,de jelentős szellemi szigete./ A kezdetekre,az épület és az intézmény történetéről majd később szólok./
Most,midőn a régi időkre emlékezem,a hajdanvolt ottaniakra,az ott megfordult emberekre,történésekre,régi önmagamra,nem szeretnék epigonnak tűnni ,de előjött egy szép és szívet melengető kijelentés,gondolat,a Sütő Andrásé,miszerint Édesanyja megpendítette,felvetette író fiának,hogy könnyebb lesz az álma,ha saját sorsukról ír!Lásd "Anyám könnyű álmot ígér" című könyvében.
Talán majd az én álmom is könnyebb lesz,habár ezt senki nem ígérte meg nekem,ha megpróbálom felvillantani az én kolozsvári Mariánumomat,az ottan Bolyai Egyetem emléklét.
Miért is ne?Miért vallom,hogy bizony nekem,szerény személyemnek a szerelme,az élete volt nagyon sokáig ez az egy szóban megfogalmazható valamiféle Mariánum! Sokáig úgy éreztem,legalábbis gyerekként,hogy boldogság van,nyugalom,a biztonság egy szeglete.Öröm volt ott lakni,ott élni abban a környezetben!
Igen,az volt 5-6 éves koromtól közel negyed századon át.Konkrétan:1949-től 1973-ig.Meghatározó időszaka volt későbbi életemnek,sorsomnak,ahol csodálatos és tiszteletreméltó emberekkel ismerkedhettem meg.Valójában itt nőttem fel,innét kezdtem óvodába járni,majd a közeli elemi iskolába,aztán szakiskolába,első munkahelyre,majd ismét tanulásra az esti középiskolába.Itt ismerkedtem a betűvetés tudományával,-micsoda fellengzősen hangzik...,itt lettem gyerekből serdülő,álmodozó kamasz,miközben 8 évesen elvesztettem Édesapámat,más fordulatot véve életem sorskereke...Majd ifjonti legényke lettem,a lányokra,a világra bámuló,a világot megváltani akaró akaratos,elszánt,makacs ifjú,tele tervekkel,vágyakkal.
És mi minden volt ezekben az években.
Beköltözéskor, az ottani szolgálati lakásba: rácsodálkozás az ottani apácákra/akkor még az övék volt az épület egy része/,a fehér-fekete köntösükbe rejtett arcokra,kedvességükre,rejtelmes lassú,kimért lépteikre ,amíg hagyták Őket,amíg meg nem szüntették államilag az apáca rendet...
Gyönyörű,szépséges és mozgalmas gyermekkor volt egy csodálatos épületben a pincétől a padlásig,a varázslatos,virágos,ősfás hatalmas kertig,az enyhén lejtős dombig,ahol télen szánkázni lehetett,a tágas udvari tenisz- és jégpályáig.Itt zajlottak köztünk az udvarbeli és szomszéd gyermeki kakaskodások,verekedések,az első pofonok,versengések,nagy focicsaták,az első puszik és csókok,bimbózó szerelmek és korai csalódások.Maradandó barátságok alakultak,esküvő meg temetés körül zajlott ottani életünk.Aztán újabb személyes tragédia,Édesanyám elvesztése a felnőttkor küszöbén,amikor rájön az ember,hogy helyt kell állni egyedül önmagáért.Majd küzdelem önmagam keresése,dacos nekirugaszkodás az egyetemi felvételiknek.Közben Édesapám halála után,aki gondnoka volt az akkori Bolyai Egyetem ottani épületének,többszöri,kényszerű költözés az épületen belül,legalább három alkalommal,a szolgálati lakások több stációját,kényelmetlenségét és újdonságát végigjárva.
Beköltözés szinte mesébe illő,aztán a kiköltözés majdnem drámai,de erről majd később,miután az Egyetem akkor vezetése megszüntetni szándékozott az ottani szolgálati lakásokat.Hosszas hercehurca után végül is szomorú elválás az épülettől!
A Mariánumi lét bevégeztetett!
De nem lett vége egyből,a sors útjai kifürkészhetetlenek.Mondhatnám mily fatális véletlen!Kiköltözésem után,évekkel később a sors úgy akarta,hogy még ugyancsak ebben a patinás épületben leljem meg,jöjjek össze későbbi feleségemmel...,aki akkor harmadéves magyar-német szakos diáklány volt,s jómagam már szintén egyetemista a kolozsvári egyetem filozófia szakán,levelező tagozaton...
Úgy tűnhet,hogy a Mariánumban varázslat történt,a boldogság szele lengi körül...Bizonyára így van.Sokunknak öröm volt ott lenni,ott élni,tanulni,tapasztalni és visszatekinteni.Sok ezren lehetünk akiknek másmilyen vagy hasonló érzései,emlékei lehetnek a Mariánumról,a Mariánumban történtekről.
Hol vannak már a régi apácák?Mi lett velük?Talán közeli és távoli rokonaik tudnának mesélni.Hol van és mire emlékezik az a hajdani rengeteg diák és professzorok serege,akik szintén éveket töltöttek ebben a környezetben? És vajon hol vannak a régi ottlakottak? Sokan vagyunk,rengetegen akik szétrajzottak valamelyik városba,Erdélybe,a nagyvilágba ...
Az már egy másik történet lehet!
---- Folytatása következik-----.
Szólj hozzá !
Kedves László, annyira fellelkesített írása. hogy mindent félretéve rögtön "tollat ragadtam". Írását és az azt követő hozzászólásokat olvasva nosztalgiával állapítottam meg: mily fiatalok akik írnak! Az én korosztályom -sajnos- csak nagyon kis százalékban élvezi az internet általi kapcsolattartást. Tehát én most talán joggal írhatom:a megszólalok között korelnök vagyok, mert 1942-ben a Mariánumban lettem iskolás, ott sajátítottam el az írás-olvasás-számolás alapjait, Nacsa Mária Evangéla nővér keze alatt, majd I-II. gimnazista koromban Georgina nővér oszt. főnök, énektanárnő kórusában Kodály, Bartók csodálatos dallamainak szeretetét. Sajnos az iskolareform véget vetett itteni továbbtanulásunknak. De 1953-1957 között "bólyaista" lévén járogattam ismét az épületbe, ámbár a szakom a sétatéri épületben működött. Ekkor -valóban- már nem ugyanaz volt a hangulata, mint anno, de fiatalok voltunk, mind egy nyelvet beszéltünk és nagyon jó tanárok készítettek fel a nem könnyű életre.
Jól esett ennyi idő után mindezt papírra vetni, köszönet László, hogy életem talán legszebb, de mindenképpen (gyerekként) legproblémamentesebb időszakát eszembe juttatta. (Pedig húú de milyen idők voltak!!!! De ahogy ön mondta: az már egy másik történet).
Kedves Holló Ágnes, milyen kicsi a világ! 6 éves koromig a Reményik villától két házzal arrébb laktunk a Donát út 42 szám alatt, ameddig családi házunk helyet kellett adjon a blokkoknak...
Kedves László! Nagyon megörvendtem ennek a szép, meleghangú visszaemlékezésnek! Vallom, hogy kötelességünk átmenteni az útókornak a mi Kolozsvárunk minden tárgyi és szellemi emlékét. Magam is művelem ezt a műfajt. "Ajtó, ablak nyitva van..." címmel, az Ághegy kiadó gondozásában jelent meg egy könyvem, melyben a Mariánumról is megemlékezem. Tudniillik édesapám, Tóth Imre József református lelkész és vallástanár (majd testnevelés tanár) a háború után ott tanított, vallástörténetet és filozófiát. Többször jártam az épületben, ma is élénken él bennem az a csodálatosan kellemes, békés hangulat, ami ott uralkodott. Ausztráliában él egy kedves barátnöm, akinek az édesapja szintén gondnoka volt az intézetnek, még annak államosítása elött, ök is ott laktak.
Várom írásának folytatását.
Kedves Barta Laszlo! Nekem bar konkretan nem a Marianumhoz fuzodnek a kolozsvari emlekeim - en a Kozgazdasagi egyetemet vegeztem 1972-ben es a Marianumon kivul minden egyetemi epuletben voltak oraink, de ott nem - megis egy tavoli rokonon keresztul, akit Klesz Elzanak hivtak , a Donat uton lakott, akkoriban meg megvolt a haza, beekelve a tombhazak koze, pontosan a Remenyik villa utan kovetkezett - sokat hallottam emlegetni. O azt hiszem konyvtaros volt a Marianumba, es nekem ugy emlegette az ott eltoltott eveket, olyan lelkesedessel, ahogyan on is beszelt errol. Hatha emlekszik a nevere?
Szép történet (emlékkép), amely igazolja a "genius loci"-t, a hely szellemét, az onnan kisugárzó szellemiséget, mely
egy egész életre ad egy olyan életerőt, amelynek van értékfedezete. Köszönöm.
Beleborzong az ember, ha egy-egy ilyen mindent elmondó, minden titkot felfedő írásra akad.
Hát még ha valaki onnan származik, oda tartozik ma is - Erdélybe. Köszönöm, tetszett! Gábor
Köszönöm ezta szép emléket .
Köszönöm az emléket. Életemnek meghatározó évei a Mariánumhoz kötődnek, itt tanulhattam és magyartanárrá válhattam. Nagy szeretettel emlékezem tanáraimra, csoporttársaimra, Kolozsvárra, a Dsida-sírra, amely mellett a vizsgáimra készültem. A diákévek boldogsága ma is melengeti lelkemet és talán az egyetem szellemisége ültette el bennem a szent meggyőződést, hogy képesek vagyunk jobbá tenni a világot. Köszönöm.
Köszönöm az írást, a Mariánumról sokat hallottam édesanyámtól, ö is ide járt, számára ez az intézmény "a régi szép idök" jelentös részét tette ki. Érdekes módon nem tudtam, hogy Kolozsváron hol volt ez az iskola, most a fénykép segítségével be tudom tájolni...
Kedves Magdolna!Teljes mértékben egyetértünk a jó iskoláról.Volt alkalmam megtapasztalni még aktív tanárként.Nem mindegy,hogy ki milyen útravalót kap a családtól,iskolájától,az Alma Mater-től.
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz