Megettem a pigmeusokat

     A gyengébb idegzetűek kedvéért már első soraimban tudatom, hogy nem reggelire késsel-villával falatoztam meg jóízűen a tíz kicsi négert, ilyen kannibál megnyilvánulásaim ezidáig még nem voltak. Teljesen másról lesz itt szó.
    A pigmeusok megevése még egyetemista koromban történt, és tudáséhségem csillapítására szolgált.
    Én is annyit tudtam róluk, mint bárki más, már aki egyáltalán hallott róluk, - afrikai primitív törzs, a dzsungelben élnek és nagyon alacsonyak, - és amikor a könyvtárban a kezembe akadt egy formás, szép kötésű könyv a pigmeusok életéről, azonnal lecsaptam rá, és csak úgy faltam a tartalmát.
     Megtudtam, hogy alig százezer pigmeus van, hogy Afrika középső részén az őserdőben élnek, hogy a testmagasságuk nem több 130-135 centinél, és hogy az életkoruk is 35-40 év; hogy a négyhónapos gyerek már lábon jár, a kétéves fára mászik, és a négyéves gyerekek már pontosan céloznak a nyílvesszőikkel; hogy a 7-8 évesen a lányok  férjhez mennek a 8-10 éves ifjú vőlegényekhez, akik az első komoly vadászzsákmány elejtésével már családalapításra is jogot nyernek, leírta a  pontos ceremóniát, amikor a nők felveszik a banánszoknyát és egyéb díszöltözetet, táncolnak, esznek-isznak, mulatnak, majd az ifjú pár félrevonul az őserdőbe a nászéjszakára. És volt rengeteg fénykép is a kb. 300 oldalas könyvben, igaz, hogy csak fekete-fehér fotók, de szép, érdekes dokumentumfelvételek.
    Akkoriban a paranojám még nem volt kialakulva, úgyhogy nem néztem a könyv dátumát, mint manapság a hipermarketek polcai előtt a termékek lejárati idejét. A nyomtatás, a képek mind azt sugallták, hogy rendben van, hogy egy modern tudományos kiadás van a kezemben, és nem egy XIX.-dik századi amatőr útleírás.
    Én teljesen belelelkesedtem az ott olvasottakba: Hát ez az! Hát megvan a hiányzó kapocs az emberré válás folyamatában! Mert mi sem nyilvánvalóbb, hogy ez a törzs egy átmenet a majom és az ember között, mert ilyen gyors törzsfejlődés az emberre nem jellemző, hát épp itt kell keresni a bizonyítékot! Az ember éppen az involució eredménye, a fejletlen, magatehetetlen embergyerek teljesen ki van szolgáltatva a szülői gondoskodásnak legalább másfél éves koráig, amíg már valahogy járni tud, és egyedül is eszik, és éppen ezalatt a periódus alatt történik az imprinting, vagyis a tudatosság nélküli bevésődés, de ez teszi lehetővé az agy evolucióját, a sokkal nagyobb ismeretanyag elsajátítását, ami az embert emberré teszi.
    Türelmetlenül vártam az újabb tudományos híreket, amik ilyen irányú kutatásokról szólnak, de azok elmaradtak, majd én is bele-belefeledkeztem a nagy felfedezésembe, csak néha jutott eszembe, és magyaráztam el a gyerekeimnek vagy egyéb szájtáti beszélgetőpartneremnek a tutit.

    Nem olyan rég egy ismeretterjesztő műsorra kattantottam rá a tévében: egy nagydarab angol próbált túlélni Afrika tájain, és éppen egy néger faluban filmezett. A falusiak félig öltözötten, ahogy arrafele illik, - nadrág, trikó, a nőkön ujjatlan ruha, a gyerekek sortban vagy pucéron az apraja, - mutatta az ajtó-ablak nélküli náddal fedett házakat, az udvaron tyúkok kapirgáltak, malacok túrtak, és egy 6-7 hónapos gyerek csücsült a porban és bőgicsélt, akit az apja ölbe vett, megvigasztalt és bevitt a házba. Előkerült egy fehér inges, gyapjasabb fejű, cingár fiatalember is, aki majdnem olyan magas volt, mint az angol, és ketten jól elbeszélgettek. Kiderült róla, hogy Angliában tanult, és hogy közgazdász, segít a falusiaknak eligazodni a világ dolgaiban és főleg a pénzkeresésben. Mutatta, hogy kezdetleges a mezőgazdaság, hogy kapával ültetik a babot, egyebet, hogy elmennek csónakkal egy távolabbi helyre a dzsungelbe, hogy valamilyen pálmát szüreteljenek, aminek a bele édes, - olyan ízű, mint a karalábé, - és azt is felhasználják az étkezéshez. Már éppen elkapcsoltam volna, mert semmi érdekes látnivaló nem volt, amikor a kommentátor elejtette, hogy ezek az emberek a pigmeusok leszármazottai, és hogy most már nagyrészük faluközösségekben él, az őserdőben elszigetelten alig maradt néhányuk.
    Hogyan? Miről van szó?
    Hát ezek az emberek egyáltalán nem úgy festettek, mint akiket a könyvbeli fotókon láttam!
    Oké, hogy 50-70 év alatt lecserélték a loknis szabású banánszoknyácskát csóró európai ruhákra, hogy kunyhókat építettek maguknak, és vadászat helyett inkább kapálgatással töltik az időt, de hogy változott meg a genetikai állományuk ennyi idő alatt, hogyha nem is langaléták, de aránylag normális magasságú emberekké nőttek? És nagyon hasonló ritmusban a föld többi rasszához hasonlóan, mert itt nem voltak 7-8 éves viselős kismamák.

    Eszembe jutott az a francia komédia, aminek az a témája, hogy az afrikakutató tudós elherdálja a kutatásra szánt pénzt, és a gyerekeit meg a titkárát maszkírozza afrikai vadakká, és díjnyertes filmet forgat rólunk egyéni forgatókönyv alapján a saját kertjében.

    Rákerestem az interneten a pigmeusokra. Gyér nagyon a felhozatal, főleg képek szempontjából, és semmi olyan, ami a könyvben olvasottakat igazolná. Lassan már a Wikipédián talált adatban is kételkedem, miszerint: ’A pigmeusok rendkívül alacsony termetű, sárgásbarna bőrű emberek, nem rokonai az afrikai feketéknek, inkább az ausztrál bennszülöttekkel vannak közelebbi rokonságban.’
    Mert ennél sokkal többet, használhatóbbat nekem nem sikerült találnom.

    Most itt állok restelkedve tudatlanságom miatt, mert nem tudom, hogy mit is higgyek.
    Tudásunk legnagyobb része lexikális tudás, amit közvetve, olvasás, hallás után sajátítunk el, amit nem lehet a gyakorlatban leellenőrizni. Vagy elhisszük vagy sem, aszerint, hogy van-e bizalmunk az adatközlőben.
    És most itt van nyakunkon az internet, ahová bárki bármilyen információt feltehet, ellenőrzés és hivatkozás nélkül, és nekünk kell kitalálni, hogy melyik információ a valós és melyik nem az.
    Mit higgyünk el és mit nem?