Megkésett ballada-féle

                   a marosvásárhelyi székely

                                        vértanuk emlékére

Sosem csitul a szívekben

az elvesztett csata zaja-

Balavásár szőlőhegyén

összeesküvők moraja.

Szüretelnek.Arcuk élén

még ott ül a döbbenet.

Halál csillan tőkék fényén,

hollózsivaj-körmenet.

Visszatérő ágyúdörgés,

hideg,olmos,rongy idő,

följajdul a szürke égen

a sajgó emlékező.

Nincsen még elveszve semmi,

mormogja komoran Ő,

Horváth Károly szőlősgazda,

míg a vendég szembe jő.

Titkon találkoznak négyen,

a járások tisztjei,

megvitatni,hogy lehet a

szabadságért küzdeni.

Négy borostás arcú székely-

egy közülük áruló-

jól álcázza rejtett vétkét,

mosolyog a talpnyaló.

Mindenről tud,hogyan s merre

a járások nagyjai,

mikor mennének tömeggel

a császárra rajzani.

Biró Mihály halkan kopog

báró Heydte ajtaján,

undorító a vér-rozsda

sárga Jódás aranyán.

Három bátor székely ember,

három büszke,hős magyar:

Horváth Károly,Török János,

Gálfy Mózes-értünk halt.

Akasztották bitófára

Postaréti Golgotán,

Marosvásárhely szívében,

öreg erdő hajlatán.