Szólj hozzá !

Hozzászólt Bálint Mária December 8, 2011, 3:44am

Péter! A szavazóképes állampolgároknak csak 37,49 %-a ment el szavazni! Mi erre emlékszünk leginkább, mert ettől dőlt dugába az egész. Tudjuk azonban, hogy az IGENek nyertek. Még azt is, hogy majdnem minden városban a NEMek uralkodtak, a sokszor lenézett vidék állt mellénk.

Mérész úrnak még azt is mondanám, hogy a népszavazást a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, magam se látom be, hogy miért és miért pont akkor. De ha már kezdeményezte, miért siette el? Miért hagyta ki a társadalom előkészítését? Tudni lehetett előre, hogy nem lesz sikeres. Viszont, ha már elindította, mellé álltunk, amennyire tudtunk.

Hozzászólt Bálint Mária December 8, 2011, 3:15am

Ott rejtőzött bizony, Sándor ama táska közelében a magyar zászló, amelyről jó ideig csak hallottunk. Nőnünk kellett még, hogy azt is megnézhessük. És ott rejtőztek valamelyik szekrény aljában azok a konyharuhák, kerekkendők, tarisznyák, zsákok, amelyek sokaságát szorgos kézzel akkor szőtték az asszonyok, miután a zöld ablakba megint ki lehetett tenni a piros, meg a fehér muskátlit. Csak a kamrákban, padlásokon állt bennük valami, napvilágot nem láthattak többet 1990-ig.   

Hozzászólt Bálint Mária December 7, 2011, 11:41pm

Mérész Miklós úr!

"A gyermeket nevén kell nevezni." Ha nem mondom el az orvosnak, mi fáj, nem tudja, mit gyógyítson. A fenti írásban tényekről és érzelmekről van szó. Nem neveztem meg senkit (ön igen - ezt csak jószándékkal mondom). Ezt nem lehet ujjal mutogatásnak nevezni. Aki arra buzdítja a többieket, hogy ne legyenek indulatosak, vigyázzon arra, hogy se indulat, se vádaskodás, se megbélyegzés ne legyen a mondandójában, mert az megint ellenérzést válthat ki többekből. Ezt átlátja remélem.

Hozzászólt Meresz Miklos December 7, 2011, 10:19pm

A baj ott van, hogy sokkal tobbet emlegetjuk, ami elvalaszt minket, mint ami osszekot. 

Ez szamito, jo politika, ha oda vezet, hogy egy megosztott nepet konnyebb (felre)kormanyozni. A Habsburgok ota ezt mindenki tudja, es gyakorolja, aki hatalomhoz jut.

Mikor indul mar meg vegre egy olyan nepmozgalom, amely mindenkit, aki magyarnak erzi magat, megprobal osszehozni? Ezt ne varjuk felulrol, ahogy Orbant sem a hazaszeretet vezerli, hanem a hatalomvagy. Ezt nekunk kell elinditani, egy meg egy alapon. Keresni a megismerest, mert az az egyetlen, ami az idegenkedest feloldja. A banatunk igazan egy, es nem is csak a magyareval, ahogy mar Ady is megirta. Minek akkor az ujjal mutogatas?

Hozzászólt Incze Éva December 7, 2011, 7:25pm

Bosszant, amikor le bozgoroznak, kissebségként kezelnek, de jobban fájna ha lerománoznának. Most már bozgornak lenni úgy érzem másság, különbség én itt és most büszke vagyok rá...

Hozzászólt zachari ilona December 7, 2011, 5:37pm

szomoru dolgok,szomoru gondolatok,nekunk csak a remeny marad.

Hozzászólt Baróti bSzabó József December 7, 2011, 1:09pm

Villányi Péternek.

Sajnos, nem látom az írásod végét. Érdekel. Küldd el még egyszer. Ha itt nem sikerül, akkor szabo.jozsef.barot@gmail.com

Hozzászólt Stenczer Enikő December 7, 2011, 10:04am

 

Ismét itt! Nem állhatom meg szó nélkül, Villányi Péter Úr történetét olvasva, hogy ne írjam le a saját tömörített történetem.

Maros megyéből, Vadasd faluból szármarom. Születési rendellenességgel jöttem a világra, a jobb kezem limphödémás. Szüleim mindent megtettek a "gyógyításom” érdekébe, mivel a bizalmuk - magyar érzelemtől fűtve- nagyobb volt a magyar ajkú orvosokkal szemben, másfél évesen elhoztak ide Magyarországra, talán tudnak itt segíteni rajtam. Rövid kivizsgálás után a Budapesti orvosok javaslata az volt, mivel ők nem sokat tudnak erről a "betegségről", nem tudnak segíteni, viszont javasolták, hogy Marosvásárhelyen van egy híres Sava professzor, vigyenek el őhozzá és kérjék ki a véleményét. Azt is a lelkére kötötték, hogy 6 éves korom előtt ne engedjenek műteni, mert az apró kis kézben még kárt okozhatnak.  Drága szüleim megfogadták a tanácsot. Romániába, ERDÉLYBE, Marosvásárhelyen elvittek az említett klinikára, ahol a prof dolgozott. Ott kellett maradnom Marosvásárhelyen, a Klinikán kivizsgálásra. A szüleim azt is elmondták, hogy a Magyarországi orvosok javaslatára jöttek, és ők a műtétet nem javasolták 6 éves korom előtt. Egyik reggel, amikor Drága Édesanyám látogatóba jött hozzám, a korházba, az ápoló épp akkor tolt ki engem a hordágyon, vittek a műtőbe. Nem kellett a szülői beleegyezés, Édesanyám minden aggodalmas sírása ellenére a műtétet elvégezték, az idegszálat az ujjaimba összevágták, aztán amikor egy, a klinikán dolgozó rezidens orvos-rokon meglátta az anyukámat sírni - aki még akkor nem tudta, hogy nem sikerült a műtét -, megkérdezte: "Juditka, ki mondta meg neked, hogy a műtét nem sikerült?" Nos, itt kapott az Édesanyám kisebb idegösszeomlást, a professzor úr meg elment szabadságra, engem otthagyott. Amikor édesanyám a hatodik hét után, saját felelősségére hazavitt a korházból és elvitt kötözésre azon a délutánon az erdőszentgyörgyi korházba, lehordták, hogy miért hanyagolta  el ennyire a kislány kezét?! Amikor megmutatta nekik a zárójelentést, hogy most hozza a korházból, csak egymásra néztek a nővérek és orvosok és igen nagy lett a csend a rendelőbe. Mindezt előzményként írtam le, hogy értsétek a soron következőket. A sikertelen műtétet követően, minden bizalom megingott az ottani orvosokban, bár szüleim odaadással és szeretettel felneveltek úgy, mint egyenértékű embert, nem nyugodtak bele és 15 éves koromba ismét elhoztak Magyarországra, aztán mivel kétévente lehetett jönni 17 évesen ismét, 19 évesen ismét. Itt javítgatták, amiből lehetett az első sikertelen műtét eredményeit. 19 éves koromban megismertem itt a korházba egy fiút. Hosszú történet, hogy hogyan lettem a felesége és nem is ez a fontos. Pécsre költöztem hozzá, két gyereket szültem és jártam a pécsi klinikákra kezelésre. Ő is imádta Erdélyt, évente hazajártunk. Az első nagyobb vitánk akkor kezdődött, amikor ő nemmel szavazott én meg igennel. Nem tudtam meggyőzni a saját férjemet...! A szívem majdnem megszakadt. Nem értett meg, hogy miért szavazok igennel. Azóta elváltam a férjemtől, nem csak ez miatt! Az én véleményem, hogy az ERDÉLYI EMBEREK SZÍVE MÁS RITMUSRA DOBOG, - tisztelet a kivételnek, mert kivételek mindig vannak! Remélem értitek amit mondani akartam ezzel. Magyarázat lehet az itt felvetődött témák némelyikére. Egyet bizonyossággal állíthatok: - Aki eljött Erdélyből Magyarországra lakini, nem feltétlen „politikai”, vagy nemzeti okokból tette. Ne törjünk pálcát senki felett, mindenkinek megvannak a maga érzelmei, a saját története, és a saját „magyarázata”. Törekedjünk inkább arra, amiben mi ERDÉLYIEK mindig is erősek voltunk: az emberszeretetre, az összetartásra és a megbocsájtásra! Isten áldjon minden MAGYAR ÉRZELMŰ EMBERT! Köszönöm, hogy leírhattam a gondolatokat..

Hozzászólt Cseh Tamás December 7, 2011, 9:30am

gratulálok,jó írás. Egy mondás szerint :"Ami nem ől meg az erősít."

Hozzászólt Villányi Péter December 7, 2011, 12:02am

A hozzászólásom utolsó része lemaradt.
Tehát ott tartottam, hogy elkezdtem a szilágysági gyűjtésemről beszámolni. A Szilágy vármegye monographiája három kötetét megszereztem, és ebből kiírtam az 1904-ben nagy magyar többséggel rendelkező falvakat. Gondoltam, hogy ahol 1904-ben magyarok laktak, akkor valószínűleg 70 év múltán is magyarok élnek ott. Még a falvak román nevét se tudtam, azokat Zilahon, a vasútállomáson várakozó emberektől kérdeztem meg, hogy el tudjak jutni az egyes helyekre. 1974-ben Magyargoroszlón, Erkeden, Szérben és Diósadon gyűjtöttem meséket. Ezenkívül jártam még Szilágyballán, Mocsolyán, Hadadon, Hadadnádasdon, Kusalyon, Szilágysámsonban és Bogdándon. Sajnos, 1974-ben abba kellett hagynom a gyűjtést, mert jóindulatúan figyelmeztettek, hogy érdeklődik irántam a "szeku Zilajról". Volt, hogy éjjel ugrasztottak meg, hogy elindultak "Zilajról" a faluba, máskor meg egy ember (akit mások "beépített emberként" jellemeztek, közölte, hogy ha most elhagyom a falut, akkor nem lesz következménye, hogy ott voltam. Szóval forróvá vált a talpam alatt a föld.
1991-92-ben ismét gyűjtöttem meséket és mondákat a Tövisháton ( a hetvenes évekbeli anyag tízszeresét). Egyelőre nem jelent semmi még nyomtatásban az anyagból. Most azt tervezem, hogy ismét folytatom a gyűjtést abban a faluban, ahonnan a legnagyobb anyagom van, és akkor már igazán érdemes lesz publikálni a gyűjteményt.

Mindezt csak azért írtam meg, mert bizonyára magának is jól esik olvasni a szeretett otthoni falvakról, és biztos vagyok benne, hogy örömmel tölti el a szívét, ha látja, hogy itteni születésűek is foglalkoznak a szülőföldje szellemi kincseivel. Nekem mindig öröm visszatérni erre a vidékre, ahol végtelenül kedves és kivételesen nagy tudású emberek élnek.

• ‹ Előző
• 1
• 2
• 3
• 4
• Következő >
• Lap