Megyünk  Kovásznára !

Mindíg  szerettem  útazni,  különösen  saját  kocsival, mert  ott állhatok  meg  ahol  éppen  akarok,  csodálni  a  természet szépségeit.  Abból  viszont  van  bõven, csak  észre  kell  venni. Amikor  az  ember   munkával, vagy  családi  problémákkal  tele  fejjel  jár-kel  az  útakon,  persze  hogy  nem  tünnek  fel  ezek  a  szépségek,  máshol  jár  a  gondolatuk. Petõfi  Sádor   versében e  képen  tárja  elénk  a  természet  szépségeit “ Ó  természet, ó  dicsõ  természet,  mely  nyelv  merne  versenyezni  véled?”.

            Ilyen  gondolatokkal  terveztünk  egy  kovásznai  útat,  ahova  mint  kezelésre  beútaltként  mentünk. Eléggé  hosszú  az  út  ahoz, hogy  ilyen  idõs  korban  ( 75 éves ) vállaljam  a  vezetést,  így  fiam  felajánlotta,  hogy  elvisz  bennünket. Örültünk  is  nagyon, mert  jobban  szemügyre  vehetjük  az  ismert  és  még  nem  ismert  tájak változásait,  szépségeit. Úgy  terveztük, hogy  kora  délután  lesz  az  indúlás,   mert  akkor  már  ritkúl  a  forgalom  és jobb  lehetõség  van  a  nézelõdésre. Fiam  elõre  gondoskodott  a  legrövidebb  útvonal  kijelölésérõl, szerinte  a  megszokott  útvonalnál  van  rövidebb  is.  Interneten  keresztül  a  JPS-el  kinyomtatták  a  Nagyvárad – Kovászna  útvonalat,  ami  kimutatta  a  városokon, falvakon  át  vezetõ  útat. Bepakolásztunk  a  kocsiba,  vigyázva arra, nehogy  lemaradjon  valami. Nagy  izgalommal  ültünk  be   és  elindúltunk  Kolozsvár  irányába,

            Az  elsõ  meglepetésünk  az  volt,  amikor  elhagytuk  Várad  határát, elkezdett  esni  az  esõ  de  kegyetlenül.  Szinte  porzott  úgy  zuhogott. A  kocsi  ablakán  keresztül  nem  láttunk  mást  csak  a  dühöngõ  vihart.  Úgy  látszik  a  természet  meg  akarta  nekünk  mutatni, hogy  ilyen  is  tud  lenni.  Ilyen  körülmények  között  értük  el  a  királyhágót.  Nagy  meglepetésünkre, mikor  felértünk  a  tetõre,  mintha  ketté  vágták  volna,  megszünt  a  vihar  és  gyönyörü  napsütésben  pompázott  az  egész  környék. Szép  látvány  tárúlt  elénk, a  hágó  túloldalán  felfele  kanyargó  szerpentineket,  és  az  alól  elterülõ  erdõséget nézve. Rövid  pihenõ  után  tovább  útaztunk  lefele  a  szerpentinen. Ciucea – n  áthaladva  láthattuk  a  domboldalon  álló  Goga  kastélyt,  ami  valamikor  Ady  Endre  nevéhez  füzõdött. Nem  látogattunk  be, tovább  igyekeztünk  Kolozsvár  felé.  Útközben  megcsodálhattuk  a  Kapuson  kiállított  népmüvészeti  alkotásokat.

Nemcsak  szemet  gyönyörködtetõ  látványban  volt  részünk,  hanem  súlyos  balesetek  is  tarkították útunkat.    Kolozsvárhoz  érve  ráhajtottunk  az  újonnan  épített és  a  településeket  elkerülõ  autósztrádára.  Nem  mentünk  be  a  városba, mert  azt  már  többször  is  láttuk, hanem  igyekeztünk  még  világosban minél  több  útat  megtenni.  Gyuszi  fiam  beakarta  mutatni, hogy  a  kocsija  mire  képes,  és  170  km,-es  sebességre  sarkalta  járgányát.  Ment  is  az  mint  az  eszeveszett, jól  bírta  az  iramot,  csak  szegény  feleségem  lett  rosszúl,  mikor  az  ablakon  kitekintve  látta  ezt  a  nagy  sebességet. Szerencsénkre, illetve  a  mások  szerencsétlenségére  lassítani  kellett, mert  egy  kamion  féloldalára  borúlva  állta  el  az  útunkat.  Majd  gurultunk  tovább,  de  már  csökkentett  sebességgel,  gyönyörködve  a  különös  szinekben  pompázó,  és  a  naplemente  által  besugárzott  természet  szépségében.

 Nem  sokat  útaztunk  mire  besötétedett. Mint  ahogy  már  említettem   mühold  által  megadott  útvonalat  figyelembe  véve,  letértünk  a  sztrádáról  Acãtarnál,  mert  a  fiam  szerint  ez  a  legrövídebb  út  Kovásznáig.  Már  jócskán  besötétedett,  csak  a  reflektorok  fénye  világított,   mikor  Segesvárra  értünk.  Kissebb  tanakodás  után  mentünk  tovább  a  megadott  terv  szerint. Feltünt  nekem,  hogy  apró  falucskákon át  egyre  rosszabb  lett  az  út.  A  falvak  kihaltak, az  utcákon  nem  volt  egy  lámpa  sem,  nem  látni  egy  embert  sem,  aki  útbaigazított  volna.  Nyomasztó  volt  a  hangulatunk,  egyszer  csak  az  egyik  falu  közepén  láttunk  derengeni  valami  kis  fényt.  Arrafele  menet  a  Polgármestri  hivatal  elõtt  álló  éjjeli  õrtõl  reméltünk  útbaigazítást.  Mondta  is,  hogy  jó  irányba  megyünk,  ez  a  legrövidebb  út  Kovásznáig.

Mikor  érdeklõdtünk  az  út  minõsége  felõl,  azt  válaszolta : u>jó,  csak  egy  kissé  likacsos> ami  a  székelyeknél  azt  jelenti, hogy  gödrös.  Nem  nagy  lelkesedéssel  tovább  útaztunk  egy  erdõség  felé,  mind  jobban  beljebb  és  beljebb,  nem  beszélve  arról, hogy  rosszabb, és  rosszabb  let  az  út.  Igaz,  hogy  a  mühold  által  megadott  útszakaszra  nem  volt  feltüntetve  az  út  minõsége. Ekkor  döbbentünk  rá,  hogy  ott  állunk  egy  erdõ  közepén  éjszaka  12  óra  táján. Innen  már  nincs  visszaút,  tehát  mentünk  tovább  az  erdõkitermelõ  ( forestier ) úton,  ahol jobbról  is,  balról  is  mély  szakadékok  tátongtak.  Nem  kell  mondanom,  hogy  egy  zabszemet  sem  lehetett 

bedugni  a  s………-be.  Háron  órát  mentünk  ilyen  körülmények  között,  1 – es,  2 – es  sebességet  változtatva.  Most  aztán  levizsgázott  a  fiam  járgánya,  bírta  a  nehéz  körülményeket.

Ha  netán  bedöglött  volna  a  kis  Fordunk,  nem  tudom  mikor  találtak  volna  ránk.

 Már az  elkeseredés  végsõ  határán  voltunk,  mikor  lassan  kezdett  ritkúlni  az  erdõ,  és megláttuk  a  távolban  egy  kis  falucska  fényeit.  Hangulatunk  örömrivalgásba  csapott  át.  Odaérve  megtudtuk,  hogy  a  falu  neve : Köröspatak,  azt  mondták, hogy  innen  már nem  sok  van  Kovásznáig.

             Új  lendületet  véve  folytattuk  tovább  útunkat,  beérve  Sepsziszentgyörgyre.

Kénytelenek  voltunk  felkutatni  egy  kútat,  ahol  gázt  lehetett  tankolni,  mert  a  Ford  gázüzemeltetésü  volt. Éjszaka  különösen  nehéz  ilyen  kútat  találni. Végre  sikerült feltölteni  az  öreg  járgányt,  elindúlva  Kovászna  felé.

            Nem  is  gondolná  az  ember, hogy  ezalatt  a  rövíd  távolságon  is  az  éj  leple  alatt  várnak  még  ránk  meglepetések.  Tovább  menve,  mostmár  a  rendes  sebességgel, mert  itt  már  ismerõs  az  út,  egyszer  csak  a  fényszórók  sugarában,  a  távolban  észrevettünk  egy nagy  fekete  tárgyat. A  feleségem  azt  mondta,  hogy  biztosan  egy  döglött  ló  állja  el  az  útunkat.  Lassítva  megközelíteetük,  hát  kiderült,  hogy  két zsák  krumpli  eshetett  le  egy  kamionról. Ennek  viszont  nagyon  megörültünk, mert  így  megoldódottnak  látszott  a   téli  krumpli  vásárlás.

            A  hely  szüke  miatt, a  hátúlülõk  lábai  alá  helyezve  folytattuk  Kovásznáig  az  útat.  Igaz

ez  már  csak  huszonöt  kilometer  volt.

            Úgy  hajnal  három  óra  tájban  megérkeztünk  Kovásznára. A  házigazda,  aki  már  nagyon  várt  bennünket, nem  tudta  elképzelni,  mi  történhetett  velünk,  hogy  ilyen  késve  érkeztünk  meg.  Nagyon  meglepõdött,  mikor  a  kocsiból  kiemeltük  a  két zsák  krumplit. 

            Ennek  a  történetnek  az  volt  a  tanúlsága :

                                                A  JÁRT  UTAT  A  JÁRATLANÉRT  EL  NE  HAGYD !!!