Kevesen vannak a korai intercityn. Budapestre tartok. Csak fél nyolc körül élénkül meg az utasforgalom, Szolnoktól már három diáklány társaságát élvezhetem, késünk is valamennyit, van időnk hát társalogni. Tanulmányi versenyre hivatalosak. Egyikőjük – ahogyan mondja – a Varga Katalinba jár, s az is kitetszik, roppant büszke iskolájára. Szöget üt a fejemben ez a Varga Katalin. Több ilyen nevű hölgyet ismerek, de csak kettőről tudok, kinek nevét meg is örökítette a história. Rákérdezek: melyik Varga Katalinról van szó? Hát aki a Gőgös Gúnár Gedeont írta! Gyermekkorom kedves olvasmánya volt – tette hozzá mosolyogva.

Megütköztem válaszán. Évekig tanítottam gyermek-és ifjúsági irodalmat a debreceni Kölcsey-főiskolán, s emlékszem, hogy a ’80-as években még jó erőnek és alkotókedvnek örvendett a József Attila-díjas írónő. Lehetetlen, hogy az ő nevét viselje ez a kitűnő oktatási intézmény! Később szolnoki ismerőseimet is megkérdeztem, s vagy nem tudták megválaszolni, vagy ugyanazt állították, mint ifjú útitársam. Utánanéztem a dolognak, mert képtelenség ez az évtizedekkel előbbi, 1951-es névadás, hiszen a G.G.G. írója akkor még csak huszonéves lehetett (2011-ben hunyt el). Élve a gyanúperrel, hogy csak a másik, elhíresült hölgyről lehet szó, akiről a román történetírás ódákat zeng: Ecaterina Vargaról, a mócok nagyasszonyáról.

Ki is volt ő? Az 1830-as években ez a magyar nemesasszony harcolt a móc bányászparasztok élén, vélt vagy valós jogaiért, szembeszállva az erdélyi hatóságokkal, a bécsi udvart is megjárva, egyenesen a császár elé terjesztve panaszaikat. Ennek lényege: a zalatnai császári uradalom megtiltotta a mócoknak a szokásjogra hivatkozó erdőirtást, mely saját tulajdona volt. A lázadó parasztokat Varga Katalin arra is felbíztatta, hogy tagadják meg a birtokosnak járó „úrdolgát”. A helyzet pattanásig feszült volt, már-már újabb parasztfelkelés fenyegetett Erdélyben. Külön pikantériája az esetnek, hogy a törvényes rend elleni lázadást vezető magyar nemesasszonyt egy hasonló politikai kalandor, Andrei Saguna ortodox román főpap tétette hűvösre – Varga Katalin majd’ négy évet töltött börtönben. (Saguna Miskolcon született, Pesten tanult bölcsészetet és jogot, Versecen teológiát végzett, ugyanott tanított is, később szerzetesnek állt, majd a szerb pátriárka titkára lett, aztán szemináriumi tanár Karlócán; 1846-ban már vikárius az erdélyi román ortodox püspökségen, ’47 decemberétől pedig püspök… és még nincs negyvenéves!)

Azt még megértem, bár elfogadni nem tudom, hogy a jeles szolnoki gimnázium eredeti névadóját (1936-tól Bánffy Katalin*) „törölte” a Rákosi-rendszer, meg hogy a proletár internacionalizmus jegyében – gesztust téve a román elvtársak felé – a mócvidéki Varga Katalinra keresztelték (bocsánat: névadózták), de hogy a rendszerváltoztatás közel három évtizede alatt se Szolnokon, se a magyar oktatásügy valamelyik főhatóságánál nem jutott eszébe senkinek sem a  „nagyasszony” nevét lecserélni, netán az eredetit visszaállítani – az hiba, mitöbb történelmi felelőtlenség!

A Varga Katalin Gimnázium idén zárja 88. tanévét! Még egy-két évtized, s az a gőgösen kitartó vélekedés, hogy a neves írónőről nevezték el e tanintézményt „tényként” fog szerepelni Szolnok krónikájában.

*Batthyányné Bánffy Katalin magyar nagyasszony, neveléstörténetünk kiemelkedő alakja volt.

(Megjelent a Polgár Portálon, 2018. május 9-én)