Amikor a magyar nyelvű oktatás jogáért küzdöttünk az 1990-es évek elején Sepsiszentgyörgyön is, még sokan voltunk. Gyertyás (azokat a hollandok küldték, hogy legalább gyertyánk legyen, ha áramunk nem is) felvonunálassal érkeztünk a sportstadionba, hogy meghallgassuk a beszédeket. Hiába cirkált a fejünk fölött két vadászgép,helikopter, nem tágítottunk. Már fáztam, iszonyúan fáztam, de nem akartam egységet bontani, mert senki nem mozdult. Még azt hihetnék odafentről, hogy menekülünk félelmünkben.

Ott volt a másodikos fiam is, aki ugyan játszani készült a barátjával, de megmagyaráztam neki, hogy tüntetni megyünk,mert oda tömeg kell. Nemsokára jött a kolléganőm, hogy együtt induljunk. Megérkezett a játszótárs is, aztán egyszer csak felerősödött kettejük között a vita. Hallottuk, amint a fiacskám nagy vehemenciával magyarázza, hogy tüntetni kell menni,mert oda tömeg kell. Az a lényeg, hogy lássák: sokan akarunk valamit. El is intéztük, felhívtuk Mikike anyukáját, hogy a fia is velünk jön. Azt tudtuk, hogy ő is ott lesz. Ferenc Mari kolléganőmnek könny szökött a szemébe, és azután Kicsi Tömegnek szólította a fiamat, akinek az új bársonynadrágja gyertyás lett, de nem bántuk, én meg tüdőgyulladást kaptam, azt egy kicsit bántuk.

A civil akaratnyílvánítás okozhatta, hogy a közelbe telepítettek gyakorlatozni egy katonai alakulatot, aminek a tagjai aztán terepruhában, puskával, nehéz bakancsban "patruláztak" mindenfelé a városban.  Alig vonult el az első négy mellettünk, már láttuk a következő csoportot. "Egy cseppet sem volt félelemkeltő." Azt gondoltam akkor, hogy menthetetlenül végbe fog menni a beolvasztás, bárhogy tiltakozunk ellene. Mi eredménye lehet a gyertya és a puska jelenlétének? Tett-e valamit értünk, de legalább felfigyelt-e ránk akkor a világnak azon része, akik jogot vindikálnak maguknak arra, hogy felügyeljék a földkerekség demokráciáját?? Mondjuk ki: akkor fáj nekik az igazság, a demokrácia hiánya, ha érdekük fűződik hozzá.