Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Metakommunikáció anyanyelven
Metakommunikáció anyanyelven
A gyergyószentmiklósi vasútállomáson ücsörögtem, nyári gyakorlatra utaztam vissza a fővárosba, ahol egyetemista voltam. Harmadév utáni nyáron volt ez, már egészen belejöttem a nagyvárosi életbe, alig vártam, hogy ismét ott lehessek. Türelmetlenül nézegettem az órámra, de nem sok haszonnal: vagy két napja egy rossz mozdulattal felhúzás közben kiugrattam a rugóját, így kitartóan mutatta a reggeli fél tízet.
A személyvonattal este féltizenegyre értem ide, és a gyors, amivel tovább utazhattam, csak éjjel egykor jött. Az állomáson egy-két ember lézengett. Magamfajta, társaságnak való, senki.
Gondolatban már Bukarestben jártam, a kollegáknak meséltem az apró-cseprő nyári élményeimet. Sejtem, hogy románul futott bennem a belső monológ, mert akkora már bátran, majdnem hibátlanul beszéltem a nyelvet.
- Kisasszonkám, ha meg nem sérteném, órája van-é?
No, egy ilyen ostoba leszólítás igazán nem hiányzott!
Már megtanultam, hogy a legokosabb semmit sem felelni, így lehet a legkönnyebben lerázni az alkalmatlankodót, és már léptem volna is tovább rá sem nézve a kérdezőre, amikor visszacsengett a fülembe a körülményesen megfogalmazott kérdés a hangsúllyal együtt: jé, apám szokása így cifrázni a beszédet, ha mókázni, viccelődni akar.
- „Kisasszony, adna-e nekem egy pakk szivarat, de hitelbe?” – szokta kérdezni a kezdő eladó lányoktól, és közben ’vágott’ a szemével, jelezve, hogy ez csak játék. És ha a kislány nem értette a viccet, és rávágta, hogy „hitelbe nem árulunk” apám elkeseredve panaszkodni kezdett:
- „No, Feri, te is jól alája mentél, hogy a széplányoknál még egy annyi hiteled sincs, ameddig a bukszádat elékotorod.”
Székely ember szokása, hogy minden mondatban, köszöntésben, kérdésben ott legyen a móka, a sziporka, ott bujkáljon a huncutság. Kell a sok ködre, hidegre egy kis kacagás is napfény helyett.
Ahogy fordultam volna el, faképnél hagyva a hívatlan beszélgetőtársat, végigszaladt rajta a szemem: félcipő, pantalló, hozzá más színű zakó, alatta szürke, házilag kötött szvetter, kihajtott inggallér, napégette, hatvan körüli arc, vidáman csillogó szemek és a szemek körül a kacagó, fehéren virító szarkalábak. De hát ez így ismerős! Ez egy jókedvű és rendes székely ember; nem leszólítani akar, tolakodni, csak unatkozik, és ahogy a szemét látom, valami mókát forgat a fejében.
Hát akkor lássuk a medvét!
Mit is kérdezett? Hogy van-e órám?
Előkaptam a legtökéletesebb rádióbemondó hangsúlyomat, és széles mosollyal fordultam feléje:
- Igen, bácsi, van.
- S ha szépen megkérném, megmondaná-é, hogy mennyet mutat?
A kisördög táncra perdült bennem: a kérdés így fogalmazva éppen kérte a mókát.
Nagyon vigyázva, hogy a szemem se rebbenjen, és anélkül, hogy ránéztem volna az órámra, adtam a választ nagyon komolyan.
- Fél tízet.
- De a’ nem létezik - hőkölt hátra a székely bácsi.
- Hogyne létezne! Meg is mutathatom – folytattam rezzenéstelen arccal, és odatartottam a kezem az órával, olyan mozdulattal, mintha kézcsókra nyújtottam volna.
Odahajolt, megnézte, rám pillantott csodálkozva, majd megfogta a kezem, és egészen ráhajolt az órára, hogy jobban lássa. Aztán óvatos, atyáskodó hangon, hogy meg ne sértsen, fejcsavargatások között mondta:
- Akkor az, ejsze, nem jár jól.
- Az sehogy sem jár. El van romolva – közöltem a lehető legtermészetesebb hangon.
- Ej, az álgyódat, te léjánka, hogy kibabráltál velem! Melyik falusi vagy? – taszította a feje búbjára a kalapját kacagva.
Ennyi volt. Négy mondat, alig több tíz szónál, és az öreg székely pontosan megértette, hogy kivel is van dolga: nem holmi kisasszonkával, hanem rendes, falusi léjánkával.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Február 3, 2011, 10:08pm
-
Ditróban születtem és nőttem fel, de mert anyám Vásárhely környéki 'úrilány' volt, hát sohasem tartottam magam székelynek. Aztán amikor öt év bukaresti távollét után Csíkszeredába kerültem, akkor megértettem/ megéreztem, hogy HAZAJÖTTEM, és hogy ízig-vérig székely vagyok én is.
Ti, akik innen távol szakadtatok, még inkább érezhetitek, hogy azt a különleges ízes-zamatos hangulatot, ami a gyergyói, csíki és kovásznai székely falvakban van, azt semmi nem tudja pótolni.
Köszönöm mindenkinek, aki itt járt, aki olvasta ezt a kis csalafinta szösszenetet.
-
Hozzászólt Cserjés Gábor Február 3, 2011, 4:09pm
-
A Gyergyói állomás.... szép emlékek fűznek oda, még így is, hogy csak egyszer jártam ott. Két éve.
Igazán érdekes, hogy mennyi embernek jelent sokat egy szimpla állomás épület, ami lehet, hogy esetünkben nem is olyan szimpla..
Köszönöm!
-
Hozzászólt Cseh Tamás Február 3, 2011, 3:02pm
-
Gratulálok,nagyon szép otthoni írás.
Szerintem soha nem fogjuk elfelejteni gyerekkorunkat,fiatalságunkat.
Gyergyóban még a vonatállomáson nem voltam,pedig elég közel volt SzékelyUdvarhely-hez(én ugyanis odavalósi vagyok).
Vagy 3 éve voltunk mi is otthon szüleinknél (a nejem és a két lányom) és egy jó barátom tanácsára MarosVásárhelyről Udvarhelyre Nyárádszeredán keresztül mentünk,ill. mentünk volna.
Egy idő után kiderült,hogy a főútnak mondott úton nem lehet tovább menni,mert le van zárva.
Egy ottani bácsitól kértünk tanácsot ,amit meg is kaptunk.
Azt kérdezte,hogy a legrövidebb úton akarunk menni vagy a biztonságosanbban.(mi a másodikat választottuk)
A 2 órás útat 4 óra alatt tettük meg .
-
-
Jééé, a gyergyói állomás! Tényleg ott esett meg az eset a '70-es évek végén az alfalusi Gyula bácsival és velem. :)
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, mindenkinek köszönöm a kedves szavakat, a biztatást. :)))
-
Hozzászólt Kőrösi Gyula Február 3, 2011, 1:49pm
-
Ó kisleány,te nem vagy kisleány....:-) ,a székelyek kaptak hideget meleget anno,de ők így tudtak túlélni, eszembe jutott erről a kis történetről Tánczos Csuda Mózsi :-),hej sok magyar példát vehetne róluk!!
-
Hozzászólt Irányi Ágota Teréz Február 3, 2011, 1:00pm
-
Köszönöm, Ilona-Ibolya ezt a szívmelengető történetet! Jó, hogy nem így jártál, mint ebben a viccben:
Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő.- 10 perc múlva kettő. - feleli az, mire kap egy taslit.- Ezt meg miért kaptam? - kérdi szemrehányóan a gyerek, mire a válasz:- Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva mennyi idő lesz!
Szeretettel várom a hasonló írásaidat: Ági
-
Hozzászólt Fabich Karoly Február 3, 2011, 12:36pm
-
Fasza
-
Hozzászólt Becze Jolán Február 3, 2011, 12:31pm
-
Kedves Ilon!
Jól volt olvasni a történetet,nincs sok mondanivalója ,egyszerű történet,de nagyon értékes és lehet tanulni belőle:)
Izgalommal olvastam és én is otthon éreztem magam a gyergyói vasutállomason,régen nagyon sokszor várakoztam ott.(akkor mindig késtek a vonatok:),de agyonütöttük az időt és sosem idegeskedtünk a késés miatt:)).Köszönöm!
-
Hozzászólt Gálffy Mária Február 3, 2011, 12:18pm
-
Ez nagyon kedves volt te "léjánka".Gondolom,tudom,ott belül megmaradsz örökre ilyen igaz ,tiszta "falusi léjánkának".
Köszönöm,jó volt ,várjuk a következőt!!
-
Hozzászólt László Tihamér Február 3, 2011, 12:13pm
-
Látszik benne a székely.Tetszett.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz