A szagok miatt. Ilyenkor égre bomlik a virágok teljes tüze, a színek mámora kavarog az illattal és lüktet a lengén öltözött nők nyakán az olcsó parfüm, teljessé varázsolva az illúziót. Rózsaillat kúszik alattomosan összeölelkezve a brutális liliommal, és halkan dúdol esténként a petúnia az ablakban. Látod a gerlét? Mámoros tánca fészekőrző vággyá szelídül és sárga a pehely a fiókák nyakán, amint a napba néznek. Aranypor táncol a légben, és mindent átjár a létezés lázasan lüktető harmóniája.

Megengedő a világ ilyenkor. A hajnali rigófütty fénykardként semmisíti meg a sötétséget és a lelket rágó gondokat, a napfelkeltével új lélegzetet vesz a mindenség. Nem lehet nem remélni, és szégyenkezve somfordál el a kétségbeesés behúzott farkú fekete kutyája. Diadalmas a nap, kényeztet a nyár, a víz és a pergő idő kis katonái megpihennek.

Mézbe ragadva telnek az órák, és a hangyaszorgalmú percek mögül kikacsint a közelgő szabadság semmittevő aranya. Tervezgetsz és hagyod, hogy elérjen.

Békésen engedelmeskedsz a nálad hatalmasabb erőnek és kitárod magad a fénynek, a színeknek, az illatoknak, majd szelíden tűröd, hogy átmossa testedből-lelkedből, a hidegből és sötétségből kövesedett magányt.

És a nyári délutánok kedves időtlensége, fagylaltba fulladó örömök, míg folyóba lógatott lábbal mutatsz fityiszt az elmúlásnak. Kedvvel csúszik a bor a csillag hímes estében, nap verte bőröd jólesően borzong és visszaint gyerekkorod nyári estéinek finom szappanszaga.

Állj meg egy percre, és gondolatban illesd csókkal a ráncos kezet, mely valaha a hátad és plezúros térdeid szappanozta egy csorba lavórban. Árnyaid, örömeid, emlékeid, mint megrakott kofferek, szelíden sorakoznak körülötted és sorsod nagy karmestere csak az intésre vár.

 Figyelj, ha csendben maradsz, meghallod a tücskök fáradt muzsikáját és megérzed, amint a létezés könnyű, nyári takaróját ráborítja a világra.