Na igen...az üzenet lépten-nyomon gellert kap: Erdély autonómiája (tartományi rendszerben?) nem egyenlő Székelyföld területi autonómiájával – pedig a hétköznapi diskurálásokban, közösségi portálokon egyre-másra keveredik a két téma. Másrészt az autonómia és a történeti Magyarország restaurálása két nagyon távol álló diskurzus része – az első egy ésszerű, objektivitáson alapuló követelés, a második pedig lázálom, semmi több. A románok bevonása nélkül pedig sem Erdély, sem Székelyföld, sem Partium önrendelkezése nem vívható ki, lehet okoskodni, lehet szítani, lehet megrészegülni és nemzeti hevületben butaságokat szónokolni, meggondolatlanul viselkedni – közben pedig visszafelé húzni a szekeret.

Maradjunk a realitásnál: ameddig a Székelyföldön nem lesz egy olyan stabil értelmiségi, vállalkozói, civil réteg, aki nem csak kivívja az önrendelkezést, hanem működtetni is képes lesz az autonómia hétköznapjait, addig csak lépegetni tudunk előre – a nemzetszeretet, a magyarság ugyanis (és egyesek ezzel kapcsolatban teljes tévedésben vannak) elsősorban a mindennapokban kell megmutatkozzon, mindennapi cselekedetekben, a gyermekek nevelésében, a magyar kultúra ápolásában, a munkahelyi teljesítményben, a tisztességes bérezésben és igen más népekkel szembeni toleranciában – és nem elsősorban, pláne nem kizárólag zászlóbogtatásban, jelszavak üvöltésében és erőfitogtatásban.

Trianonra nincsen gyógyír, akármennyire fáj is – akik nem így látják azok esetleg utazgassanak egy kicsit, olvassanak, nézzenek demográfiai adatokat, és ne csak a világűrből fotózott Kárpát-medencét szemléljék és ne kizárólag annak Isten által alkotott egységét dicsőítsék. Mindaddig ameddig egy „neorevizionista" (nagyon buta szó) kontextustól nem tudnak elszakadni, addig folyton-folyvást zsákutcákba jutnak Vásárhelyen az én kedvemet is elrontotta az a néhány percember, aki túlságosan erősnek érezte magát, szezont-fazonnal kevert, és bátornak láttatta magát. Nekik üzenem: az erdélyi magyarság jövője sokkal fontosabb annál mintsem pálinkagőzös pankrátorok, pártos szerencselovagok, a hazaszeretetet jelképekkel azonosító csuklyás fiatalok, ilyen-olyan bajkeverők, méltóságot nem ismerő szolgalelkek, magyarság-bizniszben utazók játéka legyen...

Aki tényleg segíteni akar, akinek tényleg fontos a külhoni magyarok sorsa, aki tényleg úgy gondolja, hogy ez az ezernyi problémával, kihívással teli, szűkülő magyar élettérrel rendelkező Erdély az egyetemes magyar kultúra különleges értéke, az tartson önvizsgálatot és gondolja át a tetteit, vajon kinek és minek használ, milyen cél elérésében segédkezik – mert lehet, hogy csupán eszköz, marionett, divatfogoly, szerencselovag stb. Aki azonban képes lehet az önkritikára és a dolgok át-, vagy felülértékelésére, arra szükség van, arra nagy szükség van. Tisztán látszik ugyanis, hogy az Unió elképzelésével szemben, vagy inkább mellett egy a brüsszeli logikával nem mindenben egyező regionalizációs tendencia is megfigyelhető Európában.

Szükséges tehát a belső egység megteremtése, legalább az elképzelések összehangolása, a politikai pártok autonómia-elképzeléseinek közös nevezőre hozása, a civil szervezetek bevonása, külső támogatók, szövetségesek felkutatása (Vásárhelyen láttuk, hogy már vannak), illetve ezen kör bővítése. Nehéz és hosszú munka. Kutya nehéz és nagyon hosszú. De meg fogja érni!

Csíki András

Ui:

Írásomat először hozzászólásnak szántam az erdely.ma-n megjelent Vesszen Trianon? című publicisztikához – így aki olvassa, annak azt a cikket is figyelmébe ajánlom, az ugyanott napvilágot látott Kísértet járja be Európát – az autonómia kísértete, valamint a Misa könnycseppje és Krím című publicisztikákkal egyetemben.