Elorozzák létünk elemeit,
s a hitemet.
Nincs benne szó, csak haldokoló ősz,
s vak sápadtság.
Fák lehullt levele lett ágyasa,
s avar alom,
lábam sem járja hamvadás útját,
s halkul zajom.
A gólya sem kerepel a póznán,
már messze jár.
Terjeszkedik el halálos csendben,
mi rendeltet.
Fáradt a táj, hullajtja könnyeit
megy pihenni.
Riadt emberszemekben félelem,
kő réveteg,
szövi fájdalmát a múló nyárnak,
ökörnyállal.
Búcsúzik el madarak dalával,
halkulással.
Süvítő széllel, hulló esővel,
hideg éjjel.
Én is most egy kicsit vele halok,
elhalkulok,
puha avarágyba bujdokolok,
s nem szavalok.
20.09.2012