Bölöni Domokos

Nyári mondókák

Nemes Kurtoáz szeretett rébuszokban beszélni. Voltaképpen rébuszban utazott, rejtély volt ugyanis, hogy mikor buszra ül, éppen hol és mikor száll le róla. Egyszer a Marosvásárhely–Segesvár útvonalon, Székelyvaja után érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy a benzinkút közelében árválkodó büfében tartson helyszíni szemlét. Voltaképpen ellenállhatatlan könnyítési inger környékezte, innen a leszállás sürgőssége.

Régen volt ez, azóta a benzinkút kiszáradt, a pusztai csárda bezárt, ami az épületből megmaradt, az is zsugorodik szemlátomást.  

Bár szinte senki sem lebzselt a bárban, Nemes Kurtoáz mégis mozgásba lendítette roppant kommunikációs tehetségét, és csakhamar  párbeszédbe keveredett egy lassúdan iddogáló társasággal.

Kiderült, hogy helybeliek.

Nemes Kurtoáz éppen csak bekapta a második konyakját, és máris föltette a kérdést:

"Egyszer voltam valahol, / leszáradt a valamim. / Szert teszek új valamire, / s visszamegyek oda."

Mi az?

A helybeliek meglehetősen bután néztek erre-arra, úgyhogy Nemes Kurtoáz egy példával segített: "Egyszer voltam Keszthelyen, / letörött a tengelyem. / Szert teszek új tengelyre, / s visszamegyek Keszthelyre. "

Vagy ezt, hogy: "Egszer voltan Bándon, / ott lakik az ángyóm..."

Bamba embert sokat látni, azok ott éppen párjukat ritkították, egyikőjük, egy jó húsban levő izomember, frissen szabadult, tíz éve múlt éppen,  hogy agyonverte a feleségét. 

Ezt ünnepelték.

Most vonatkoztassák a saját falujukra, biztatta őket Nemes Kurtoáz.

Dehát ez nem sikerült.

Úgyhogy kért még egy konyakot, de ezt már nem tudta kifizetni. Ez érdekes nála, mindig gyorsabban fogyaszt, mint fizet. Gyors a metabolizmusom, szokta mondani.

A bároslány sem siettette, ezek nehézfejúek, mondta halkan. Kell nekik még egy példa.

Jó, egyezett belé Nemes Kurtoáz.  De akkor kapok még egy konyakot.

Ha ki nem találjuk, mü fizetünk, mondta az, aki nem verte agyon a feleségét, ennek hatalmasan lelógó bajusz sárgállott az orra alatt.

A harmadik félpercenként bólogatott, közelesen az is látszott, hogy balkezes lehetett, aki dagadtra verte.

Nna, mondta Nemes Kurtoáz. Itt a másik példa: "Egyszer voltam valahol, / Nem volt valami a valamiden. / Visszamegyek valahová, / Viszek valamit a valamidre."

Még bambábban néztek.

A kulcsszó ez: Csinád. Mondta Nemes Kurtoáz. És eszébe jutott, mekkora két pofont inkasszált pár éve, a Gyöngykoszorú találkozón, amikor ezzel a rejtéllyel kívánta szórakoztatni az ottaniakat.

A bároslány nem hiába érettségizett, szinusz-koszinusz, és máris megfejtettet. Nemes Kurtoáz felállt, hogy elfogyaszthassa újabb konyakját, a lány pedig fojtott hangon elzongorázta a bambáknak, hogy egyszer voltam Csinádon, nem volt valami a valamiden, satöbbi.

A rímen van a lényeg.

Egy kicsit szégyellte volna magát. De mégis minek.

Na most, így már nagyon könnyű lesz.

Vetette oda elmenőben Nemes Kurtoáz.

Dehát mi göcsiek vagyuk!

No, épp ez a kulcsszó.

Göcs.

Azzal kiment. A bároslányt várt egy picit, hátha leesik a tantusz, de a bambák most sem fogták a hullámot. Ekkor aztán sűrű csuklásokkal bökte eléjük: egyszer voltam Göcsön, leszáradt a valamim. És így tovább.

A lényeg mindig a rímen van.

Nemes Kurtoáz hevesen integetett, csaknem elébe állt a Vásárhely felől érkező papuk haszonjárműnek. Gyorsan bevágta magát.

A helybeliek sötét fellegként gyors támadásra készen rajzottak ki a kocsmából, öklüket rázva kívántak mindenfélét Nemes Kurtoáznak.

Kedveli a rejtvényeket? Kérdezte Kurtoáz a sofőrtől.

Dehát az éppen egy nunceleg volt, úgyhogy Segesvárig alig is váltottak szót. 

Romulusznak hívják, új kihívás: Robulusz és Rébusz, merengett Nemes Kurtoáz.

Barátsággal váltak el.

Romulusz elképedve csóválja azóta is a fejét. Pedig ott volt a buksza a kesztyűtartóban, erre megesküszik.

Dehát minek.