A nyár utolsó üzenete,az aranyló fényű napsugár szelíden simigatja végig

                  a tájat.A fák és a bokrok között már ott jár az ősz hírnöke.A rőt színű levelek még

                  intenek egyet a tűnő nyár után és bús táncba kezdenek.A bözödi dombok közé is

                  hetyke legényként beszökött az ősz.Vörösen ízzik a galagonya és a kecskerágó

                 bokor,az okker és narancssárga körítés csak fokozza a nagyszerű látványt.

                 Kanyargós köves úton közelítünk az elárasztott falu felé,amely ködpalástját

                  magára öltve titokzatosan hallgat.Aztán a tó vizéből egyszer csak előtűnnek az

                    égnek meredő elszáradt fatörzsek,gallyak,megannyi fohászra összekulcsolt kéz.

                  Itt már már segít ima...Misike áll mellettünk,szemmel láthatóan érdekli a festőállvány,

                    s amit rajta lát.Mg is jegyzi:-Maguk erőst érdekeset csinálnak,a torony éppeg olyan.

                  Ha tényleg ez a legényke véleménye,akkor köszönet az elismerésért.Megtudjuk,hogy

                   ide való,itt is laknak az apjával,s hogy tizenhat éves és írástudatlan.A látottak után

                   már ezen sem lepődünk meg.A sátrak előtt kis őrtűz világít.,olykor nagyot pattan

                  az elszenesedett hasáb,apró kis csillagok szállnak a magasba.Barátaim,akik

                  anyaországiak,nehezen tudnak beletörődni a történtekbe,a döbbenet lesz úrrá rajtuk.

                   Látni és átélni mindezt....ez már a tragédia.Száznyolcvan ember ember síratja

                  az otthont,a szülőfalut.A sors fintora talán,a falu végén tábla jelzi,Bözödújfalu.

                   Lehet,hogy így helyes.megtudjuk aztán,hogy négy család nem költözött el.

                  Nem jön álom a szemünkre,pedig éjfél is elmúlt már.Sűrű csönd üli meg a tájat.

                   Rekedtes férfihang szól hozzánk:-Maguk kik,s mit keresnek itt,ez az én kaszálóm!

                   Elmondjuk hát mi járatban vagyunk.Misike édesapjához van szerencsénk.A cigaretta

                  és a szilvapálinka hamar oldja a feszült hangulatot.Nem kéreti magát,a tűz mellé

                    telepszik,ő itthon van.A flaskót jól meghúzza,aztán kisvártatva mesélni kezd.

                  Tudják nem volt könnyű itt az élet azelőtt sem.Aki meg akart élni,annak keményen

                   meg kellett dolgozni a betévő falatért..Én szegény ember voltam egész életemben,

                   de becsületes.Lehet,hogy ez volt a baj,ki tudja.Akkor kezdett a dolog komolyra

                   válni,amikor a nyolcvanas években kitalákták,hogy ide gátat kell csinálni.Akkor

                   senki sem gondolta,mi lesz ennek a vége.Aztán csak megtudtuk,mert elkezdődött

                   a kitelepítés.-Hogy is történt mindez,mondja csak el?-Hát kedves uraim és erről

                     nem szívesen beszélek,mert úgy érzem,hogy egy nagy szeg van a szívemben azóta

                    Nap mint nap jártak az ember nyakára,ijesztgették mindenfélével.Ha az ember nem

                     értett a szóból,akkor másképp csinálták.Engem többször bevittek a miliciára,

                     modták,hogy hagyjam el a falut.Megfenyegettek.Látták,hogy nem mennek semmire,

                     hát beverték a fogaim,mert azt mertem mondani,hogy én innen élve nem megyek sehova.

                     -Hogy sikerült mégis itt maradni?-Az volt a szerencsém,hogy a falun kívül,a domb alján

                       van a házam.Most is abban lakom,a buldózer nem tudott ide kijönni,s a víz sem

                       veszélyeztetett.Pedig volt úgy,hogy a torony ablakáig is ért a víz.

                       -Mi lett a házakkal,az emberekkel?-Hát tudja,ezek a végén már nem ismertek sem

                         Istent,sem embert.A buldózerek mindent elintéztek.Látták volna az embereket,hogy

                         könyörögtek,jajgattak,de csak annyi vol minden.Tudják,nekem a szívemben ott van

                      a nagy szeg és nagyon fáj,ami már soha el nem múlikAztán mindenki ment,amerre

                      látott.-Most a családjával,hogy éli meg a mindennapokat?-Jobb lenne,ha erről nem is

                       kérdeznének..Lássák,nem tudom megállni,hogy ne sírjam el magam.Elég az hozzá,

                      hogy a falu eltűnt,mindent ellepett a víz.Nekünk elég furcsa volt az egész,valósággal

                      írtóztunk a nagy víztől.A templomból is csak a torony látszott.Aztán történt egy

                     másik szerencsétlenség.A fiam,s a leányka lementek a vízhez,pedig tiltottuk eleget.

                      Most sem tudom pontosan az okát,a leányka belefulladt  a tóba.Higgyék el,azt hittem

                        megbolondulok.Nem kaptam a helyem,csak jöttem-mentem.A feleségem engem

                       hibáztatott,hogy mért nem vigyáztam a gyermekekre.Ő,nem volt otthon aznap..

                        Ki tudja hová ment...tudja,ő is megérte a pénzét.Addig csinálta,amíg rajta kaptam.

                         Jól elvertem,s aztán elkergettem a háztól.Azóta asszony nélkül vagyok,már nem is

                         kell visszajöjjön,.legalább nem mérgelődök.Misivel megosztom a gondokat.

                        Most kérdem én,ötvenhat évesen hová menjek,mihez kezdjek?Én már biztos,hogy

                         itt maradok.Mondják is a falustársaim,amikor hazalátogatnak,te bátor voltál

                          Salló Mihály,ne menj már sehová,legalább lesz kihez hazajönni.Most megtudták

                         mért van nekem nagy szeg a szívemben,hát ezért,amiket elmondtam maguknak.

                         A falu nbejáratánál síratófal emléktáblával.Gyászos mementó egy kis székely településért.