A román forradalom bölcsője 1989 Temesvár

Mint közvetlen résztvevő a megelőző időszakban és közvetett résztvevő a forradalom alatt.

Szerző: Pintye Tamás, 9023 Győr

Em: pintye.tamas@mailbox.hu

Születtem Zilahon, 1950 Márc.15. Éltem Zilahon 19 évet, majd Temesváron 20 évet és Győrben 25 éve.

Szemelvények naplójegyzeteim alapján.

1989 tavasza Temesváron is főleg azzal telt, hogy szabadidőnkben vadásztuk a kaját. Még munkaidőben is, rizikóra kiszöktünk és sorba álltunk szalámiért, virsliért, vagy tojásért, ritkább esetben fejenként csak félkilónyi csirkehúsért kellett tolakodni. Még a margarin, vagy halkonzerv is nehezen volt beszerezhető. Üresen virítottak az üzletek polcai.

Márciusban az Ifiházban működő természetvédelmi körünk, várta a lehetőséget, hogy beadhassuk az útlevélkérelmet a Budapesten megrendezendő X. Barlangász Világkongresszusra. A tagok a főnököt, Virág Jánost és engem szavaztak meg, mivel ennek a költségeit is saját zsebből kellett fedezni, mivel klub pénzeink nincsenek.

Március 10.-n pénteken hajnaltól nagy sorbaállással, végre leadtuk a sokféle melléklettel ellátott kérelmünket.

Az áprilisi napok húsvadászattal és a hiányzó alapvető kaják beszerzésével, rengeteg sorbaállással telt. befutott három Tv, 2 rádió és egy antenna szerelésem is, nem árt egy kis mellékest megkeresek, mert amúgy is elviszi a beszerzési kiadások feketén. Gyógyszerre is kellett a sok pénz, mivel a legtöbb hatékony orvosságot külföldiektől többszörös áron szereztük be.

Apám súlyos asztmájára, az én gyomorfekélyemre, és néha a gyerekek antibiotikumaira elég sok pénz ment el. Csak ez a sok sorbaállás ne lenne, ami gyakran eredménytelen, mert kevés árú jön, bár keveset osztanak ki, mégsem jut, mert sok éhes család van. Az ember esze megáll, még a budi papírét is sorba kellett állni egyik nap. A sorokban csak az „vigasztaló”, hogy sokmindent hall az ember, az elégedetlenség hangja itt tör fel az emberekből, s néha még jó vicceket, de még a kondukátorra utalókat is hallunk. Talán lassan csak eljön az ébredés, mint a lengyeleknél, cseheknél, vannak, akik elég jól tudják a K európai változások szeleit.

Persze nem beszélhetnek róla az egyetlen hírforrásunkról a Szabadeurópa rádióból, amit ha nem tudok magyarul befogni, akkor román adót hallgatom késő esténként.

Április 27.-n anyánk újabb levelet írt, most a Pápának és azon görcsölt hogyan tudná eljutatni, mert postán a múltkori nem ment el. Apám, nagyon ki volt borulva, nehogy baja essék a családunknak. Az ő betegsége is súlyosbodott, május 8-n elment kezeltetni magát, Algyógyra a szanatóriumba. Lelkemre kötötte, hogy vigyázzak az anyám levélküldési túlbuzgóságára, mert meghurcolhatnak bennünket. Pedig volt nekem is elég gondom a két kiskorú gyerekemmel a beszerzésekkel, a megélhetéshez pluszmunkákkal.

Május 10.-n végre nagy öröm is jött a családba, Katyi húgom fiúgyermeket szült.

Május 16. pénteken, a munkahelyemen sikerült elintéznem, hogy orvosi ürüggyel, hamarabb hazamehessek. Ma van a Megbékélés napja, Nagy Imre temetését közvetíti a Magyar Tv.

Remélem, ilyenkor nappal nem veszik el az áramot, mint este a Panorámák idején.

Csak anyám tudott róla, hozzájuk mentem, mert ott volt általam emelt nagy dupla antenna.

Sajnos zavarták az adást, s csak általam készített aktív szűrővel tudtuk nézni. Megsirattuk annyira megható volt, ez a felemelő búcsúztatás az 56.sok megtisztelése és a méltó temetés. Remélem a fél világ látni fogja.

Június 20. keddre hívták be anyámat a miliciára. A rossz román nyelvi tudásával kimagyarázta magát, hogy ő csak a világbékéről és imákat ír. A fejéhez vágták, hogy öregségére nem volt képes megtanulni a nyelvet és mit keres még itt, ha Magyarországon született. Ez már sajnos lerágott csont, mivel szegény anyám, még amikor mi gyerekek voltunk 20 éven át próbált áttelepülni velünk nagymamánkhoz Bp.-re. De mindig elutasították a kérelmeinket.

Június 22.-cs. a munkahelyemen váratlanul ok nélkül el kezdtek kritizálni, ugyanis a határidőből kifutás az az anyagbeszerzők hibája, még a tetejébe bent tartottak bennünket túlórázni estig. Gyanítom, hogy az utóbbi időkben rám nehezedő, nyomás nem véletlen, mint gyártási csoportvezetőre, összefüggésben lehet a rendőrségi beidézéssel is.

A júniusi napokban ismét kiújult a gyomorfekélyem, már nem győzöm magam gyógyítgatni, mert egy hatékony gyógyszert sem lehet beszerezni. Még szerencse hogy van ez a jó savcsökkentő ásványvíz a Dómtéren, s onnan hetente 2 szer hozzuk a vizet. Apám is beteg, azt is el kellett vinnem újra a fizioterápiára. Ő az építőiparban ment tönkre, rengeteg panelházat húztak fel, a szabadég alatt a hideg telek, eső, szél kikészítette a derekát, a tüdejét. Mi is csak ilyen áldozatok árán kaphattunk lakást.

Anyámmal is hiába beszéltünk, hogy egyelőre szüneteltesse a levélosztogatási mániáját, amíg le nem csuknak valamelyikünket. Nem elég neki a nehéz talpon álló túlórás munka, éjszakánként írja a leveleket, az imákat, több példányban, kézzel, mivel másolóhoz nem lehet hozzáférni. Ha megbízással a nekem adott leveleket mind el próbáltam volna küldeni, akkor már a szeku rég lecsukott volna. Mondtam, már neki hogy figyelnek bennünket, amióta behívva is voltunk.

Julius 5. sz. már a rációt (a havi porciót) is csökkentették, de minek, hisz a boltokban még a kötelezően kiosztandó porció is elfogy a sor vége előtt. A beteg embereknek, s nekem még nehezebb, mit is együnk, örvendünk, ha a gyerekeknek adhatunk. Néha az RTv reparációs szolgálataim hatására tudok szerezni, vajat, tojást, néha húst, olajat, lisztet, cukrot. A tejföl, túró, csokoládé luxusnak számít. Kekszet és nápolyit égett ropikat, még lehet kapni. Szerencse, hogy a piacon van gyümölcs és zöldség. Át kéne menjünk vegetáriánusba.

Július 24. h. ma este nagy meglepetésünkre a panorámában a mi papunk Tőkés Lászlóval készült riportot adták le a Chrudinákék. Minden szó igaz, sőt, még finoman is fejezte ki magát a falurombolás és az egyházi sorsunk tekintetében. Zavarták az adást most is, futott kép, de a szűrőmmel főleg a hangot jól hallottuk. Másnap magyar barátainknak elmondtuk, mert kevesen látták, nem mindenkinek van nagy antennája és zavarszűrője. Az általam kifejlesztett zavarszűrők eladásával is szereztem egy kis mellékest és jó kajaszerzési kapcsolatokat. Még jó, hogy a szeku nem tudja, mert akkor végem lenne.

Július 26.-n, megbeszélésen voltunk a ref. templomban, mivel a húgom kisfiát kellett megkeresztelni. Tőkés tiszteletes úr, azt mondta, hogy vasárnap, ha ő nem keresztelhet, mert letiltotta a nagyváradi püspök, akkor majd valaki helyettesíti. Megnyugtató volt, hogy a gyerek meg lesz keresztelve, a kiéleződött zaklatások ellenére is.

Július 30. vasárnap de. 10.-kor volt az Istentisztelet, elég sokan voltak a templomban. A mise végén a hívek többsége még ott maradt és a keresztelést is meghallgatta. Tőkés István a mi Lacink, édesapja keresztelte meg a kis Tomit. Jómagam és a nejem Liza voltunk a keresztszülők. Nagyon hálásak voltunk, tiszteletes urunknak, hogy e válságos időkben is tették a dolgukat. Édesanyám várt ma bennünket ünnepi ebéddel, a 3 család, összesen 9-en alig fértünk el a kis panellakásban. Szerényen, de boldogan telt el ez a nevezetes nap.

Aug.14. hétfőn, a szabim utáni első munkanapon már le is hordtak, a termelés miatt, mintha én tehetnék róla hogy a villamos műhely nem teljesített határidőre. A tetejébe du. még a vállalati ügyeletes (azaz szekus) is nekem esett, hogy nem jelentkeztem a hivatalban, ahogy megbeszéltük. Pedig én semmire sem emlékszem, hogy kaptam e volna jelentkezési dátumot

Aug.21.h. Munkából hazamenet, beugrottam anyámékhoz, s akkor tudtam meg, hogy ma de. voltak mindketten a szekun és ott apámra is ráparancsoltak, hogy ne engedje anyámat, leveleket küldözgetni a világba. Bár lefordították az elkapott leveit, mégsem találtak benne semmiféle államellenes, vagy szervezkedésre utaló kifejezést. Dühítette őket, hogy nem tudnak mit kezdeni az imákkal, ahol az egész emberisért, a népekért a világbékeért és a természetért könyörög. Anyám ennek tudatában volt, de nem szólt semmit, sőt vállalta minden szavát, amit írt. Másnap engem is behívattak külön és megdolgoztak, hogy állítsam le anyám levélírásait. Azt mondtam, hogy anyám mélységesen vallásos és senkinek sem árt azzal, hogy imádkozik, én nem velük élek és nem tudom felügyelni. Kiabáltak velem, hogy ne engedjük írni és vegyük el a leveleit.

A tegnapi panoráma kezdete után elvették a villanyt, kezdenek elfajulni a dolgok, amióta a papunk megszólalt a világ előtt.

Aug.27. vasárnap, édesanyámmal mentünk a templomba. Telt ház volt, úgy tudtuk, hogy a tiszteletes urunk le van tiltva, de mégis ő prédikált ma is a szószéken. Nagyon meghatóan volt beiktatva a Magyar színház két színészének a verses előadásai. Nem bántuk, hogy elhúzódott az Istentisztelet. Sajnos én túl gyakran nem jártam templomba így hiába figyelgettem, valyon kik lehetnek az idegen besúgók. Hátsó fali sorban elég sokan álltak lábon, s azok közül gyorsan le is lécelhettek, még a műsor vége előtt.

A héten, a munkahelyen is nappal, üzemidő alatt is elvették a villanyt, így nem lehet produkciót csinálni. A sorbaállások egyre gyakoribbak az áru egyre kevesebb, hiába van pénz, még feketén se lehet beszerezni a fontos alap kajáravalókat. Hogy mi lehet vidéken és kisvárosokban, jobb rá nem gondolni, úgyis csak a szabadeurádióból tudhatjuk meg.

A tegnap beszélték-suttogták a munkahelyen, hogy egyik fiatal jó szakinkat kb. két hete elkapták a határon és fél hóttra verték, azóta feküdt félájultan, s csak most jött be a munkába, hogy a végelszámolását, megkapja, mivel felmondtak neki. Azt mondták dadogot szegény úgy összeverték a fejét.

Nekem is vigyáznom kell, mert az egyik este, amikor későn mentem haza egy antenna javítás után, követtek a parkon át, csak cseles vargaúttal tudtam lerázni a pasit. Ugyanígy a Jancsi barátomat is követték már többször is, amikor későn ment haza.

Szept.19. kedden hivatalos küldetésbe mentem Zilahra szülővárosomba. Rézvezetékeket kellett beszereznem egy új gyárból. Mivel nekem volt ott ismerősöm, egy gyerekkori barátom, így aztán soron kívül rendeltem meg, többet is, mint amit kértek. Remélem díjazni fogják az alapos beszerzésem. Nálunk már a rézdrót is ritkaság, mert a rezet is eladja a kondukátor.

Hazautazva a vonaton találkoztam egy régi jó barátommal, aki Bukarestben dolgozik a nagy palotánál. Jól keres, de nem szabad beszélnie róla hol dolgozik, s pláne mit csinál. Ami nagyon érdekes volt számomra, amit nem tudtam, hogy nálunk a Temesvári Hirdomechanikai Intézetünknél terveznek bizonyos titkos vezérlő egységeket. Szinte pofára estem, hogy nálunk a műhelybe készítettünk el néhány prototípus modult, aminek a rendeltetését nem ismertük, csak pár paramétert adtak meg, s utána elvitték finisszálni! Az ismerősöm mondta, hogy a palota alatti rész ugyanolyan mély, mint amilyen magas és alatta tele van alagutakkal, és valami hajózható csatornákkal, de ezt ő sem tudja pontosan, mert zárt kocsiban viszik-hozzák őket a munkahelyre. Csak az az iszonyatos nyirkosság, levegőhiány és csatornabűz ne lenne, mondta Dani.

Szept 21.-n Vásárhelyen intézkedtem a kábelgyárban, ott is a kapcsolataimat kihasználva adtam le a rendeléseket. Majd innen Besztercére mentem újabb szerzeményekért.

Szept.25.-n hétfőn jelentkeztem a munkahelyi főnökömnél és nagyon megdicsért, hogy 3 szerződéses rendelést hajtottam fel, s ezzel negyedévre biztosítva lett a termelés. Állítólag majd kapok kompenzációt is szabad napot is ha barlangászni megyünk a klubbal.

Amíg távol voltam: Gyűlés volt, s az emberek felvetették, hogy ha már csak jegyre adnak mindent, akkor legalább ne kelljen ennyit sorba állni a saját kötelezően kiadandó termékekért. Két párttag a vezetési gyűlésen is felvetették ugyanazt, kipletykálták, hogy bár az igazgató tajtékzott, mert ott volt a biztos is, nem tudtak semmit tenni, mert igazuk volt. Állítólag majd jelentik a központnak, hogy a munkások nem tudnak minőséget biztosítani éhen.

Okt.4. sz. ma du. amikor a Júlia kislányomért menetem, az óvodában, gond volt a szárítóval, vittem szerszámot és este 6 –ig megjavítottam, addig a gyerek eljátszogatott.

Okt.5. cs. ma már többedszer nejemet is elkezdte ok nélkül lehordani a főnöke. Ő a kutatási tervező részlegen dolgozik.

Okt.6. p. betegen jött apám be a vállalathoz, és mondta nekem, anyám reggel elment Aradra, mert az este az Mtv-ben hallotta, hogy az Aradi Vértanúk kivégzési helyén koszorúzással próbálkoznak. Aggódunk, mivel anyánk sincsen valami jó egészségi állapotban. Szegény öregemet taxival vittem haza, mert alig kap levegőt a súlyos asztmájával. Estére jött meg anyám, nagyon megviselten, lelkileg összetörten. Ahogy mesélte az eseményeket sírógörcsöt kapott. Elmondta, hogy Aradon a központban igazoltatták, s a rendőrség látván, hogy Temesváron él, hazaküldték. De Ő egy kis csoporthoz csatlakozott, akiknek szintén volt virág a kezükben, majd felmentek a hídra, ahol virágokból, zöldágakból kis koszorúkat fontak, s a Marosba dobták. A virágok imáik kíséretében úsztak lefele a folyón. A rendőrök odaérve ellökdösték őket onnan, így a gyertyákat már nem tudták meggyújtani. Anyám szemüvege leesett és rátaposott egy milicista. Csak a keretet tudta anyám visszahozni a drága  -16 dioptriás szemüvege odalett.

Okt.9.h. Hívatott a diri (igazgató) csak négyszemközt mondta, hogy vigyázzak a családi kihágásokra, rólam szakmailag sok jót hallott, de nehogy titkokat vigyek ki az intézetből. Persze én azt mondtam, hogy sajnos nem tudok titkokról és amiket termelünk azok banálisan egyszerű dolgok, másrészt senkit sem érdekel csak a kajabeszerzés. Az előtérben már várt a vállalati biztos és mondta, hogy kerestek a múlthéten, de kiküldetésben voltam, ellenben be kell mennem a miliciára csütörtökön délelőtt.

Okt.12.cs. Sok munka és nyüglődés volt a napokban s nekem a gyomrom sem bírja, már azt a strapát és lehetetlen életvitelt, s nem tudom, mivel kezeljem magam. Még szerencse hogy forrásvizet iszunk, a gyógyteákkal, nyers krumpli, káposzta lével, keksszel vagyok el valahogy. Asztán jön egy-egy borzasztó nap, mint a mai is, amikor újra kioktattak a szekun, s már kezdtek fenyegetni is. Mintha én tehetnék róla, hogy anyám vallásos és hittel szeretettel imával árasztja el a környezetét. De hát manapság ez is baj. Bekeményítve felrótták, hogy mit keresett Aradon, amit én letagadtam, hogy tudok róla.

Okt.14. szombaton is dolgoztunk, pedig hivatalosan szabad kellett volna legyen. Mindig az a nyavajás kaotikus produkció, miközben hol ez nincs, hol az az alkatrész hiányzik, hol a tervezők elhibázták a tervrajzokat. A tetejében még az áramot is elvették, sötét műhelyben pedig nem lehet dolgozni. Végül délbe kénytelenek voltak hazaengedni.

Okt.15. A vasárnapi Istentisztelet is csodával határos módon ment le, mivel egyre nő a nyomás a tiszteletesünkre és családjára. A mise után elmondta, hogy el akarják mozdítani a helyéről és másfelé vidékre kényszerítik költözni. A presbitérium és a hívek is egyöntetűen kiállunk érte, és kérjük a Váradi püspöknek, hogy mi más tiszteletest nem fogadunk el.

Mindenesetre a Tőkés László tiszteletes urunk eléggé búcsúzkodóan köszönt el a hívektől.

Nagyon szomorúan mentünk haza anyámmal, hisz 1986-óta Ő hozott nékünk életet, kultúrát szeretetet a sorvadó ref. közösségbe.

Kint már majdnem mínuszok vannak, de a lakásban még nem indult el a fűtés. Már a tavaly is elég sokat fáztunk, pedig nem is volt nagy tél, csak hosszú. Egyre több gyerek betegszik meg, lázasak az oviban, az iskolákban s antibiotikum is alig van.(pedig Jasi-ban van a legnagyobb gyógyszergyár)

Okt.18. szerdán, szokás szerint Júlia oviban, Dávid iskolában, mi pedig munkában voltunk.

Du. amikor, munkából jövet, hazavittem a kislányom, észrevettem, hogy a zár kifeszítve az ajtó megnyitva van. Körbenéztem nem találtam semmi nyomot, estig kerestem, mi hiányzik, de semmit sem vittek el. Aztán döbbentem rá, ezek a szekusok biztos irományokat, vagy szamizdatot kerestek. Akkor döbbentem rá, hogy milyen jó, hogy a régi naplójegyzeteimet a pincébe raktam, s az idei kalendáriumomat az alkatrészeim láda fenekén tartom.

Jutott eszembe, anyám is panaszkodott, hogy a csapózáras ajtójukat nyitva találta, de nem tűnt el semmi. Nos, zárjavítás után, mindent jobban eldugtam. Esténként, amikor elveszik az áramot, olyan siralmas a hangulat, pláne télen, mintha háború lenne. Csak a gyerekeknek tetszik a gyertyafény, mert akkor apu sokat mesél. Sajnos ilyenkor leállnak a szivattyúk is és hamar hideg lesz. Olyankor, ha nagyon hideg van, paplan alá beöltözve összebújunk és akkor apu mesél. Élő meséket, meseszerű tudományt, igaz történeteket mesébe öntve, s ezeket jobban szeretik a gyerekeim, mint az olvasott meséket. Ennyi haszna volt a diktatúrabeli sötétségnek, hogy fényt hozott a szívekbe. Kiskorú gyerekeim csak azt nem értették, hogy ha van pénzünk, miért nincs elég kaja, miért nincs villany, miért nem lehet egy magyar meséskönyvet vagy mesefilmet kapni? Ha pedig a Tv maci jönne, miért nincs akkor áram?

Okt.31. kedden, este a templomunkban kulturális nap volt, ma volt Ady 70 . évfordulója, s a színház színészei szavaltak szebbnél szebb verseket. Persze a villanyt elvették, de mi gyertyákkal a kezünkben még hangulatosabbá tettük ezt a szomorúan szép napot.

Nov.1. szerda, ma du a gyerekekkel átmentünk anyámékhoz, s onnan a közeli Lippai úti nagy temetőbe. Vittünk ki virágokat és a gyertyákat hagytuk, hogy a gyerekek gyújtsák meg a dédijüknek, közben elmeséltük nekik, miért szokás halottainknak világítani.

Nov.2. csütörtökre újra be voltam rendelve a szekura. Pont nem hiányzott ez most nekem, amikor annyi dolgom van a munkába és otthon is, mert amúgy is szarul vagyok a gyomrommal is. Hát ez a nap lett életem legszarabb napja. Négy órát nyaggattak, már nemcsak az anyám dolgai miatt, hanem egyenesen rám szálltak. Valószínűleg kiderítettek még pár dolgot, amivel meg tudnak fenyíteni. A félelmetes az volt, hogy miután kipakkolták a zsebeim, ezúttal leirányítottak a pincébe, ez már rossz érzést és aggodalmat váltott ki belőlem. Nos, egy kis ablak nélküli szobába, ültettek le egy kis asztalhoz, amin csak egy erős lámpa volt, amit beletoltak a képembe. Na, ez mán kihallgatás, gondoltam, most szedd össze magad! - bíztattam magamat.

A tisztféle be sem mutatkozott, és máris sorolta a bűneimet. Annyiféle dolgot vágtak hozzám, hogy szinte fel sem fogtam, csak az érintett fájdalmasan, hogy az is bajuk volt, milyen dátumon születtem. Hogy majd elátkozom én azt a híres napot,  amin én születtem! Nahát…, gondolom magamban, ezek is tudják mit jelent a március 15.-e?! Asztán jöttek a felmenőim szidalmazása: hogy nagyanyám, aki budapesti lakos volt, mit keres a temesvári temetőben, hogy anyám Mo.-on született, mit keresünk mi itt? Hogy mi beépítettek vagyunk, hogy mi a külföldi szerveket informálunk, igen hogy ők tudják, ne is tagadjam, de egy órán át szinte meg sem szólaltam, csak a szitkokat hallgattam. A pocsék moldvai tájszólása arra utalt, hogy ezek lehetnek azok a moldvai államilag felnevelt lelencek, akik amolyan Jugend féle hűbéresei lehetnek a diktátornak. Ezek a legveszélyesebbek, már hallottam róluk.

Közben a gyomorfájdalom mégjobban elkapott és lassan összegörnyedtem a széken. Hírtelen otthagyott becsapta az ajtót és elviharzott. Ott ültem vagy egy órát-kettőt, és senki sem jött. Nagy légzésekkel nyugtattam magam, rosszul voltam a kiújult gyomorfekélyem miatt. Rémes gondolataim jöttek, magamra hagyatva, nehogy ezek a falon át valahonnan besugározzanak és majd hamarosan elpatkolok.

Már hallottam ilyesmit. Egyszer csak nyílt az ajtó és jött a szitokmester és beengedte a kollegáját egy idősebb valami Miriuta féle nevű pasit, aztán amaz újra elment. Az új szekusféle már normálisabban nézett ki és a beszéde szerint erdélyi román lehetett. Rögtön a tárgya tért. Olyan alkufélét ajánlott: kérdezte, hogy járok e templomba, mert tudják hogy igen.

de én azt mondtam, hogy sosem voltam nagy templomba járó,túl sok a dolgom. De énnekem ezentúl gyakrabban kell járjak oda, mert nekik jelentenem kell, s jól kinyitnom a fülem szemem. Mivel túl sok bűn van a fejemen, csakígy tudom enyhíteni. Egyébként alá kell írjak egy nyilatkozatot, hogy semmiféle állam és párt ellenes tevékenységet nem folytatok, kerülöm a külföldieket és jelentenem kell amiket észlelek. Majd ők meg mondják mit kell megfigyeljek. Amíg még ragozta a tennivalóimat, villant át az agyamon: „Uram Istenem én legyek áruló?! neeemár… inkább belehalok... csak innen szabaduljak ki mihamarabb. Átvillant az agyamon, cselhez folyamodok! Elkezdtem tiszteletteljes hangon kérdezősködni, mintha érdekelne a dolog, pontosítani pár dolgot, de közben látattam vele, hogy rosszul vagyok, a hasamat fogtam, s öklendeztem is párat. Mondtam, neki sok a savam, gyomorfekélyem van, nincs nálam a gyógyszerem és még vizet sem ihattam. Elismerte, tudjuk magának mi a baja, jó lesz, ha vigyázok magamra, mert feladataim lesznek. Na erre én kirukkoltam az alkummal. – Engedjen haza, hogy kezelhessem magam, majd úgy is bejövök aláírni, most még írni sem tudok reszket a kezem. Kivárt egy ideig, asztán elkezdte sorolni mi várhat rám ha megtagadom. Választhatok 3 féléből mondta: uránbánya, Dunacsatorna, vagy Dunadelta! (tudtam, hogy a politikaiakat odaviszik és nem sokat trének vissza) Már reszketett a lábam is, látta a civil ruhás tiszt, hogy milyen ramaty állapotba vagyok, asztán hazaengedett, azzal hogy: „- maga tudja hogy a jövőhéten bejön aláírni mi felkészítjük a feladatára. Ne kelljen magáért mennünk!”

Visszaszállt ez erő belém a hazamenet hallatán és kivánszorogtam a szekuról. Gyalog hazamenet, csak az forgott a fejemben, hogy – el innen, minél messzebb, minél hamarabb! Én áruló sosem leszek, inkább lőjenek le a határnál. A Dóm téren ittam forrásvizet, mert ki voltam tikkadva és szúrt a gyomrom. A klinikáknál a parkban még leültem egy padra, bár hideg volt, de nem éreztem semmit, csak úgy villogtak a gondolataim, hála a Jóistennek, hogy megúsztam eddig, és van pár napom is, hogy lelépjek. Sajnos a megfutamodás gyáva dolog, de hasznos is lehet, hisz nekem a gyerekeim jövőjére kellett gondolnom, mert itt őket csak a szenvedés, a megalázás, és az elrománosodás várja. Hazáig egyfolytában a Mindenható Atyához fohászkodtam, új tervemért. Esteledett, mire hazaértem, szerencsére nem vettek észre semmit, gyorsan megmosdottam, de csak langyos víz volt. Senkinek nem szóltam, nehogy őket bajba keverjem, a szökésemmel kapcsolatba. Az éjjel alig aludtam valamit, a tervemen gondolkodtam, milyen taktikát alkalmazzak. Nagyon gyorsan kellett cselekedjek, mert itt volt a hétvége és ez kedvezőnek tűnt.

Nov.3. pénteken, a munkába, a főnökömtől elkéreztem, azzal, hogy kimegyünk Resica közelébe Komárnikra barlangászni. A délelőttöm azzal telt el, hogy suttyomban, minden gyanús dolgot eltűntettem a fiókjaimból, szekrényeimből, a szűrők, antennaerősítők, tv-rádiók rajzait, a modulokat, alkatrészeim mind csomagolva kidobtam a szemétbe, konténerekbe. Ebédszünetben megkerestem az ismerős kollegám és kértem tőle tömény ammóniák szeszt, amit a heliográfnál (fénymásoló) használnak. Hogy senki gyanút ne fogjon, hétvégére csak úgy búcsúztam el, a 10 munkatárstól, mintha pár napra túrázni mennék. Szokás szerint, mint kisfőnök én zártam be a műhelyt, fél négykor, s ezúttal le is adtam a kulcsot a portánál.

Átmentem az Ifiházba és kinyitottam a környezetvédő egyesületünk szekrényét és kivettem belőle a katonai iránytűt. Senki nem látott.

Később fülkéből telefonáltam nagyváradi barátom és osztálytársamnak, hogy holnap felkeresem egy átutazásom alkalmából.

Hazafele menet, felkerestem a barlangász jóbarátom Jancsit, aki nemrég azt mondta, hogy ha lenne egy megbízható társa, akkor lelépne ebből a borzadályból, ami itt van.  Mindent elmeséltem neki. Kicsit meg volt ijedve a szekus kalandomtól, mert mi lesz, ha elkapnak, bennünket, akkor kinyírnak, végünk van. Végül azt mondta, hogy el tud készülni reggelre.

Nov.4. szombat

Életem leghosszabb és legizgalmasabb napja.

          a szökésünk leírását, külön modulba fogom írni,”A fekete táska” címmel,  mivel hosszú, izgalmas és érdekes.

 

A sikeres diszidálás után, Debrecenbe mentünk gyerekkori jóbarátomhoz Terna Petihez, akivel egy udvarban nőttem fel. Nagyon örvendett nekünk és büszke volt, hogy Tőkés László aki liceumi osztálytársa is volt, megszólalt a nagyvilág előtt. Ott kipihentük magunkat, sikerült telefonálni anyámékhoz. Szegény édesanyám úgy meglepődött, hogy sírni kezdett, mert azt hitte, hogy barlangászni vagyok. Megtudtam, hogy mindenki relatív jól van

Utána Budapestre mentünk 5 napra. Idő kellett az iratok rendezéséhez, munkalehetőség után érdeklődni. Felkerestem anyám népes rokonsági ágának tagjait, de letelepedési ügyben nem sok jót remélhettem. Idegenektől, barátoktól több jót várhatok.

Nov.17. pénteken, Zalaegerszegre mentünk a másik barátomhoz Szakál Istvánhoz. Ő volt az a jótevőnk és befogadónk, a kezdeti löketet megadta az újrakezdéshez. Őt és családját tavaly nyáron, elkalauzoltam Erdélyország legszebb részeire és székelyföldre is. Magyar rendszámú kocsiját eldugtuk és román rendszámú kocsival jártuk végig Erdélyt. Annakidején lelkemre kötötte, hogy ha bármikor bajba kerülnénk, szívesen segít, csakis hozzá menjünk. Neki lélekmegtartóan fontos volt, hogy mint történelem tanár megismerhesse nagyhazánkat.

Mivel az MDF, Zeg.-i alapítótagja volt, kapcsolatait kérdezi meg majd állásügyben. A saját szőlőjében lévő lakható pinceházába fogadott be, amíg tavaszra sorsunk rendeződik.

Zalaegerszegen gyorsan elterjedt a híre, hogy két temesvári menekült jött. Megkeresett a református egyház, az evangélikusok, sok fele mentünk elbeszélgetésekre, tájékoztatni a civil szervezeteket is, hogy mi a helyzet Temesváron.

A napokban mi is csak a gyakori telefonos próbálkozásokkal tudtuk meg, hogy a család, a gyerekek jól vannak.

Nov.19. vasárnapi istentiszteleten hallottunk híreket Temesvárról, de a tiszteletes úr Török Zoltán, nem járt szerencsével, és nem tudta elérni Tőkés tiszteletest. A kocsiját megrongálták, a határnál is megkarcolták, a temesvári ref. templom közelében rendőrök gumibottal fenyegették. Mi az utazása előtt adtunk infót, hol és hogyan kell odajutni, és mire kell vigyázni, de sajnos nem jött be, mert az ottani helyzet megromlott.

Hétfőn már az új munkahelyünkre igyekeztünk a MOM.-ba. Én a fejlesztőmérnök csoportjánál, sorstársam Jancsi pedig a víztisztítónál fog dolgozni, 3 hónap próbaidő erejéig.

Addig csak eldöntjük, hogy továbbmegyünk Grácba, vagy még messzebb, avagy maradunk Magyar honban. Nekünk fontos tény, hogy Mo.-on kialakulhasson a demokrácia.

 

A következő napok, sok munkával, a nehéz teles időben a pinceházi életünk átvészelésével telt. Meghívásra több helyre is elmentünk, klubokban, egyesületekben tartottunk tájékoztatót az erdélyiek s főleg a temesváriak életéről. Döbbenetes, hogy itt az anyaországban mennyire nem kaptak információt a határokon túli magyarokról. Legtöbben azon csodálkoztak, hogy beszélünk ilyen szépen magyarul, sőt tetszett nekik az erdélyies, rég használt talán itt divatjamúlt szavak kifejezések. Pedig mi ketten erdélyiek, műszaki embereknek számítunk.

A Zalai Hírlap szerkesztőségében is voltunk egy elbeszélgetésen, de meghagytuk, hogy nevünket nem adjuk semmihez, mert mi még politikai üldözötteknek számítunk és féltjük családjainkat odaátról.

Nov.25. szomat, ma volt az első magyar szabad szombat, amit a tegnap hirdettek ki a MOM-nál. Nálunk odaát Romániában csak minden második volt szabad szombat, de még azzal is visszaéltek, hogy gyakran termelési határidők miatt nem adták meg.

Ma jobban téliesitettük a kis nyári bungalót, itt a szőlőhegyen süvöltő szelek miatt, a többi a saját karbantartásunkra ment el.

Vasárnap meghívásra a Laci barátomnál voltunk, aki szintén egy történelem tanár. Ő is járt nálam Temesváron és Erdélyben. Kérdéseire hosszú órákat meséltünk neki mindenről, ami érdekelte. Ezzel is egyre több visszajelzésünk van, mennyire nincsenek infóik, mi történik Erdélyben. Vannak e magyar iskolák, hogyan beszélnek a magyarok, mennyien vannak, járnak e templomba, vannak e közösségeik, stb. Szinte kimeríthetetlen téma lesz ez majd a közeljövőben. Lelkünkre kötötte, hogy ha megkaptunk a dia kazettáinkat, akkor jelezzünk, mert előadásokat kellene tartanunk az iskolába és a Műv.házban is.

A következő héten, sokat dolgoztunk és túlóráztunk is, valamint elkezdtük az utánajárást egy kis vidéki házra ahova majd a családegyesítés után költözhetünk. csak a Göcsey részen ás a határmentén voltak elérhető áron kis házak, amire majd hitelt kellett volna felvennünk.

 

Dec. 1. Pénteken este az Evangélikus ifi összejövetelen meséltünk az erdélyi életről, nehézségekről, a kisebbségi sorsról, a temesvári reformátusok, de főleg Tőkés L. papunk viszontagságos életéről.

Két Erdély-szimpatizáns fiatalember, jelentkezett, hogy ők önkéntesen Temesvárra akartak menni, csomagot vinni a Tőkés családnak.

 

A napokban külön találkoztunk a két fiatalemberrel, akik máris utaznának. (dec.8-n)

Sanyit és Zolit alaposan kioktattuk, mert még nem voltak ebben a hatalmas városban, címeket adtunk nekik, lerajzoltuk, hogyan kell odajutni és kik tudnak segíteni nekik. Hogyan viselkedjenek a határon, az ellenőrzéseknél, a címeket jól rejtsék el, és mindig csak azt hajtogassák, hogy ők turisták, s csak pár napra mennek, várost nézni.

Megbíztuk őket, hogyha lehet, hozzák el nekem az okleveleimet és a Jancsi diakazettáit, hogy vetíteni tudjunk. Kis édesség csomagot készítettem a gyerekeimnek, amiben dobozokból kiszedett és megbontott gyógyszerek is voltak, hogy azt nehogy elvegyék.

 

Dec.11. h. A lelkésznőtől Máriától tudtuk meg, hogy estére megjött a két fiatalember, Temesvárról, s beszámoltak sikereikről, amit kisfiamnak köszönhettek. Ugyanis a Dávidka vitte be őket a ref. templomba (dec.9.) mivel délelőtt is rendőrök álltak az utcabejáratnál, azzal, hogy hittanra mennek 11 órára. Csak így tudtak ők találkozni Tőkés tiszteletessel, átadván szolidáris üzenetét a Zalaegerszegi Evangélikus közösségnek és ifi csoportjának. A helyzet elég súlyos, a szegénység egyre nagyobb, mindenki meg van figyelve, a Tőkés család megfélelmítve.

Nagyon aggódtunk a napokban a saját családjaikért is, nehogy a szeku bosszúból, hogy elszöktünk kikezdje a családot. Nekem különösen sok „bűnömet” rótták fel, kihallgatásom idején.

 

Dec.15. pénteken, este 6 kor evangélikus ifjúsági esten, meghallgattuk Zoltán és a Sanyi két bátor fiatalember beszámolóit a temesvári útjukról.

Az általuk elhozott dia anyagot levetítettük és sokat meséltünk hozzá a szép erdélyi tájakról, szinte érintetlen vidékekről, természeti kincsekről.

Balogh Mária tiszteletes asszony nagyon jól szervezi a fiatalok hitéletét és tartalmas kulturális esteket szervez, ének-tánc és egyéb szórakozással egybekötve.

Dec.16. szombaton tudtuk meg a SzER-ból, hogy Temesváron nagy tűntetés van, mert a Tőkés családot ki akarják lakoltatni.

Csak a Szabadeurópa rádióból tudtuk meg milyen balhé van odahaza. Aggodalommal lettünk tele, mivel Dec.15. Tőkés L., kilakoltatása napján tüntetés sorozat indult el, amihez csatlakoztak, a gyárak munkásai, az egyetemisták. Az itteni parókiáról, de a postáról is minden Tf. próbálkozásunk kudarc volt. A román nemzetközi vonalakat blokkolták.

Este egy rövidhullámú rádióhoz antennát improvizáltam, így jobban fogtuk be a román szabadeu-rádiót. A parókia tömve volt, s mi románból fordítottuk le a híreket. Más hírforrás nem volt, amiből többet tudhattunk meg, mint a nemzeti R-TV-ből. Hajnalban még úgy volt, hogy Tőkés tiszteletest mégis elvitték valahova, de a tüntetés kiterjedt a városra, többször feloszlatták a tüntetőket de az Operatéren is sokan gyűltek össze, tiltakozó tömeg. Az újságíró is lesz, mit írjon a Zalai hírlapban, mivel mi készen kommentálva tálaltuk a híreket.

Dec.17. vasárnap, a templomban a Balogh András tiszteletes tartotta a misét. Prédikációjába nagyon szépen és hatásosan beleötvözte a szabadság vágyát, az igazság és az összefogás hatását. Tele aggodalmakkal, el voltam érzékenyülve. A végén, imánkba foglaltuk a temesvári tüntetőket, családokat, az erdélyi magyarokat. A templom tele volt, s várták a mi vetítésünket is Erdélyről. Délig tartott az elbeszélésünk, sajnos egy-két alkalommal elcsuklott a torkom s alig tudtam beszélni, mert a gyerekeim látomása volt előttem. Ilyenkor a Jancsi vette át a szót, valami vidámabb történésekkel megfűszerezve.

A közeli ref. templom tiszteletese áthívott hozzájuk. Török Zoltánék jó viszonyban vannak a Balogh Andrással és Máriával.

Úgy határoztunk, hogy közös virrasztást tartunk, a Temesvári forradalmi események lelki támogatására.

Mostanában, még azt is tapasztalhattunk, hogy általunk két temesvári menekült hatására, még szorosabb lett a kapcsolat a két felekezet között. Erről beszélt gyakran a Tőkés tiszteletes, hogy meg kell valósítani az ökumeniát.

Dec.18. hétfőn a munkában kaptam egy telefont Győrből a Kálmán barátomtól, s azt mondta, hogy sikerült telefonon beszélnie húgommal. Temesváron bár lövöldözések vannak, a család jól van. Ennél jobb híreket nem is kaphattam volna, karácsony előtt.

Ma du. már egyenesen a templomhoz mentünk, már sokan voltak a parókián és lesték a híreket. A SzEuR, vétele rossz volt, zavarták is, de annyit ki tudtam hámozni a hírekből, hogy már más városokban is tiltakoznak és Bukarest is lázad. Állítólag a diktátor Iránban van. Ez számukra talán jó hír lehet, mert ha a felkelés kiterjed az egész országra sikeres forradalom is lehet belőle. Mindenki ennek drukkolt a napokban. Csak az a hír lett aggodalmas, hogy állítólag Tőkés tiszteletest moldvába vitték. Este sokan imádkoztak érte.

Dec. 19. kedden sokan feltettük a  gyász szalagot a forradalmi halottak tiszteletére.

Jancsi nekifogott grafikákat szerkeszteni, plakát terveket készítet, amíg a híreket lestük.

Dec. 20. gyakran próbáltuk a temesvári telefonokat elérni, de hiába, még Románia tónusa sem jelentkezett. Jól sikerült plakát, s ma du. kiraktuk a ref. és evg. templom ajtajára, majd egyet a művelődési házra. Akik ismertek már bennünket egyre többen tették fel szolídarításból a gyász szalagot. A templomokban, de az újságban is megjelent a hirdetés, hogy adománycsomagokat gyűjtenek be. (édességeket, játékokat és meséskönyveket a gyerekeknek, iskolai eszközöket, édességeket, gyógyszereket és elsősegély csomagokat)

Dec. 21-22 között segítettünk megszervezni egy kamionnyi ajándékcsomagot, eljuttatni Temesvárra. Dobozolás, rakodás és a küldöttek felkészítése, megfelelő információkkal ellátása. Hátha sikerrel járnak és karácsonyra eljut a gyerekekhez, családokhoz a csomag.

 

(folytatását most írom)

Győr, 2014.12.04.