A kilencvenes évek végén pár jegyzőkönyvecskére leltem nagyszüleim padlásán. Azóta gyakran forgatom ennek az Észak-erdélyi fiatalembernek a naplóköteteit, melyet még szülőfalujában kezdett el írni. Az akkor éppen 21 éves levente november 16-tól már a 8/II. 6. számú honvédezred katonája, Szombathelyen. Nyitott szemmel és érzékeny lélekkel élte át a II. világháború utolsó félévét az amerikai-német fronton, a hadifogságot Franciaországban, majd a szabadulást a Mailly-le-Camp-i fogolytáborból, végül a keserves hazatérést Romániába, ’46 márciusában.
Történészek és politikusok oly sokszor emlegetik ezt az időszakot, s már könyvtárnyi az irodalma (döntően a keleti frontnak és a szovjet hadifogságnak), de hogy mit látott, mit gondolt és hogyan érzett egy parasztfiú, egy egyszerű magyar honvéd, társaival nyugatra sodródva „a második nagy verekedésben”, arról kevés híradás szól.
Feljegyzései közül most, húsvét előtt 1945 húsvétjának napjait idézem - a tisztelet és a tisztesség kedvéért betűhűen. Akkor estek át a tűzkeresztségen, és éppen a feltámadás napján kerültek hadifogságba.

1945. III. 30
Nagypénteken
Reggel 5 orakkor riadó teljes tiszta uj autómata puskával fölszerelve kivonultunk a város meleti bunkerekbe a hol egész nap teljesen harc készen vártuk a bevetést Ez a nap a nagy böjtnek a napja. hát meg is böjtöltük mert volt rá alkalom a reggeli 2 dcl. (…)fekete, ebéd 4 drb főt krumpli abból is 2 fagyos, este 3 dkg kocsonya. Déli ebédkor eszembe jutott a drága jó édesanyám finom konyhája amelyen máskor ezen a napon főt a jó finom turós tészta. Istenem rá se jó ezekre gondolni. este 10 orakkor elindultunk a rajvonal felé ½ 1 ig meneteltünk s ott egy kis faluba egy hideg pajtában meg háltunk.

1945.III.31.
Reggel 5 orakkor ebresztő utána elindultunk, hogy hova azt csak akkor tudtuk meg midőn egy erdőbe letáboroztunk. már ekkor a harc 1-2 km-re volt hozzánk Mi pedig itt várjuk az elkövetkezőket. A bajtársaimmal ezen a napon el beszélgettünk az othoni helyzetről s az itteni sorsunkról. Odahaza már ilyenkor az egész falu tele van jó finom kalács illattal, s nekunk itt a rengeteg idegenben még egy darab száraz kenyér se nincsen,, Ha ezt tudná a jó anyám tudom hogy a szive is megszakadna

1945. IV. 1.
Húsvét első napja.
Reggel az akna s az ágyudörgés verte fel az erdő korai csöndjét. A közeli faluban a hajnali csöndbe magkondult a falu harangja. Szinte álomszeru hallomás ez a helyzet. Meg kezdődött Fuldáért a küzdelem – egésznap ágyu akna s nehez fegyvereknek a zápora zudult a városra. A repülőknek ezrei lepik el a város feleti lég kört Ma látom legelőször hogy mi az a harci zaj mi az a front s mi az a szenvedés. A fülsiketitő zajba bele bele vegyül az Istentiszteletre hivogató harangok szava. Most jut eszembe, hogy odahaza harang nélkül milyen is lehet a templomi Istentisztelet. Az erdő rengetegébe egy kis félreeső helyen elhuzódva magamba merülve vissza idéztem a régi boldog időket Lelki szemeim előtt látom a kis békés magyar falut beke időbe mint mennek ilyenkor a békés falusiak az Istennek házába. Látom amint a békés magyar parasztok boldog üneket kivannak egymásnak. S. elibém tünik az édesanyám pazar gazdag konyhálya azzal a jó s finom ételekkel s a boldog husvéti emlékek. Holvagyok most azokhoz képest. Messze az ezer idegenbe az édes szülőfoldtől nagyon távol.

1945. IV. 2.
Húsvét masodik napján.
Reggel ebresztő után elebem tünt az a békés kis magyar falu a, husveti hangulat a locsolkodás a husvéti himes piros tojás. Odahaza most nagy a szomoruság s a bánat. Látom az edesanyámat lelki szemémmel amint sirdogál. Nincs akit készítene dédelgetne nincs othol az ő kedves férje s szerető gyermeke. Elmerengésemet ujra az agyu akna s puska lövések zaja szakitja felbe. 10 orakkor roham a város ellen a város eleset 12 orakkor. mi pedig egy félre eső erdőbe fogságba estünk. 1945. IV. 2 nevezetes nap lesz előttem örökre. Délután 3 orakkor fehér lobogóval az elen bevonultunk Fuldára. Természetes a fegyvereket az erdőbe hagyva. Szép húsvét másodnapja. Este egy torna terembe vagyunk beterelve. A vacsora jó Fuldai levegő s egy fél kulacs pohár víz.

(Megjelent az Új Ember és a Reformátusok Lapja közös magazinjában, a Mértékadóban 2018. március 25-én)