Este van. Fáradt, hűvös este,

Eső áztatja elgyötört arcomat,

Még a sötét felhő is leste,

Mikor utcára lépek: az a jó pillanat.

Ernyőm ott lóg fönn a fogason,

Hiszen én csak neveték az esőn…

Bármily borús, nem eshet oly nagyon,

Indultam ernyőtlen, bölcsködőn.

És most esik, végeláthatatlan,

Arcomba fúj a metsző, hideg szél,

Úgy érzem magam, akár egy hontalan,

Ki piásüveg mellett múltjáról mesél.

„No híres, hát ez kellett neked?

Még zacskód sincs, mit fejedre tennél,

Az égi áldás mind jobban elered”

Futott át agyamon a sarki fűszeresnél.

Ernyőddel mellém ideléphetnél,

Bús fejemre több eső ne essen,

Gyönyörű szemeddel melegítenél…

De most csak itt ázom, csöndesen.