Az óceánjáró hajó nyolcadik emeletén lévő táncterem fényárban úszott.Érzékien búgott a saxofon, a fehér szmokingos női szalonzenekar diszkrét félhomályba burkolózott. A velencei kristálycsillárok sziporkázóan szórták a fényt, az argentin tangóra összebújó estélyiruhás nők frakkos, szmokingos partnereikkel múlatták az időt. Aranka diszkréten felitatott hosszúszárú csipkekesztyűjével egy parányi izzadságcseppet az orrocskája tövéről és az éppen elhallgató zene végén fejbiccenéssel köszönte meg daliás partnerének a táncot és parányit megemelintve a ruha uszályát, kisasszézott a toalettbe.Egy kis hideg vizet  locsolt felhevült arcára, közben belepillantott a tükörbe. Csoda történt! A valamikori, talán 30 éves önmagával nézett szembe! A ránctalan szép arc, a kisimult redőtlen homlok, a vakítóan kék csillogó szempár

boldog elégedettséggel töltötték el. -Szép vagyok .hódító és gazdag, mérhetetlenül gazdag. -  Úgy érezte, kárpótolta a sors mindazért a szegénységért, szenvedésért amit életében kapott. A csoda, a megfiatalodása - megoldhatatlan rejtély marad a számára, ezen nem is törte a fejét. Inkább megpróbált megbarátkozni az ifjú táncpartnere ajánlatával: egy indiai tigrisvadászat, elefánthátról.!  Egy parányi félelemmel a szívében ugyan, de úgy döntött hogy igent mond.Ha kiköt a hajó, rábízza magát az ifjú Adoniszra. Felitatta az arcán már alig meglevő nedvességet, mire a zene hangjai újra felhangzottak.

   Belibegett a parkettre és mosolyogva nyújtotta karját Koromfekete, jávorbajszos táncosának.

  A búgó zenét egy oda nem illő hang zavarta meg:  Harsány kakaskukorékolás! Nem akarta kinyitni a szemét, nem akrt tudomást venni, hogy mindez csak álom volt. De fel kellett kelni, elkészülni, enni adni a jószágoknak  és a rejtekén lapuló vigyorgó koponyát bebugyolálta egy írottas konyharuhába. Nem tudja hogy jutott el a városba, hogy nyitott be a becsüshöz, lélekben vagy gyermekesen bízott a meggazdagodásában, Hinni akarta hogy ha nem is az óceánra, de legalább egy Dunai hajóútra fussa az aranyból... 

  A becsüs megrángatta a karját, nem vette észre hogy neki beszél, és főleg hogy mit is mond. Nagyon lassan jutott el a tudatáig a szomorú valóság: a koponya alig pár évtizedes halotté, az aranynak vélt fogak rézből készült hamisítványok. 

Valószínüleg valami vándorköszörűs cigányt ütöttek fejbe semmi vagyonkájáért, tán a biciklijéért az utonállók, s utánna elkaparták, ne maradjon nyoma sem a tettüknek. Vigye vissza ahol találta szerencsétlen, ha szól a Gábriel trombitája - ne kelljen keresni a fejét.

Aranka néni révetegen hazaindult. Arra eszmélt hogy az öreg sparheltbe lobogó tüzet bámulva hangtalanul könnyezett.

  Legalább az éjszakai álma szép volt---Gabipapa