Jézus vigaszágon

          A sátán vigyorog. Bírói pontozással könyű olimpiai győzelmet ígér. Közben meg, pénzért, szabadelvű rabszolgája is becsempész többezer megélhetési bevándorlót. Humanista címszóval hergeli a médiát a következetes nemzeti és emberi értékek ellen. Újságírói kérdések mögé rejtett, álcázott támadással szeretné kiiktatni a világ lelkiismeretét, Ferenc pápát. Politikai háttéregyezségek és érdekek mentén zsarolja  a keresztény Európát, hogy mocskos céljai valóra váljanak. Úgy tűnik sikerült átvernie a hiszékeny liberálisokat is, akik hihetetlen vehemenciával, „szabadság” címén, magától Istentől, egyházától óvták/óvják hőn áhított s megkaparintott „jogaikat”, természetesen a bűvös tolerancia jegyében.

          Ugyanis kiderült: kamu a sorosgyörgyös „nyitott társadalom”, hamis a törököket keblünkre ölelő uniós szándék, a merkeles multikulti, de még a kereszténységtől lecsupaszított globalizmus is.

          Jézus viszont, akit minduntalan lenyomnának a víz alá, akit nevetségessé akarnának tenni sportszerű olimpiai szereplése miatt, nyeli a megzöldült sós vizet, elviseli, ha azonos pontszámmal csak ezüst jut neki, megengedi, hogy katonáknak álcázott gazfickók, taxisok kirabolják, vagy  azt, hogy épp  a pontozóbíró beszólása folytán a bronzról is lemarad. Belenyugszik, hogy eltaktikázták előle a tizedmásodperceket, de közben ott örül tiszta szívvel a megszenvedett aranynak, ahol nem is várták. Szeretetre gyújtja szívét a jegyese kezét megkérő olimpikonnak, térdre ejti és örömkönnyekre fakasztja nemcsak azokat, akik könnyedén aranyéremhez jutottak, hanem azokat is, akik a dobogó harmadik fokáig értek fel, vigaszágon...

          Az ő erőssége a kitartás. A hűség az Atyához, az igazsághoz, az eszményekhez. Nem futamodik meg, nem vonja vissza szeretetét, nem únja meg a küzdelmet. Ott az elbuktatott sportolókban, akik felemelt fővel, csillogó szemmel emelik magasba hazájuk zászlaját, mert ők becsületes küzdelemmel, doppingvétség nélkül győztek/tudtak veszíteni. Azok szívében rejtőzik és  nyilvánul meg, akik tiszta lelkiismerettel, nemes idealizmussal egy egész nemzetnek adtak önbecsülést és valódi okot az önfeledt ünneplésre.

          A média egy része mindenben botrányt szimatol. Szívesen csámcsog hibákon, tévedéseken, elszólásokon,  kétértelmű gesztusokon, nyilatkozatokon. Csak arra kapja fel a fejét, ami elüt a szokványostól. Manipulálja a közhangulatot, miközben azt hiszi tájékoztat és tudósít. Közben tüzelve a fanyalgókat, elvitatja a sportszellemet, mindenben pénzt/üzletet, ügyeskedő taktikát látva és láttatva. Elégedetlenséget szít még a jó szándékú rajongókban is. Lapos, közhelyes, sőt tapintatlan kérdésekkel bosszantja a kimerült, elcsigázott játékosokat, hogy aztán felfujjon egy egy összefüggéseiből kiragadott szót, s „hírt” teremtsen belőle.

          Szerencsénkre a tévét ki is lehet kapcsolni. A közösségi hálónak köszönhetően a tudósításokat is le lehet ellenőrizni. Már nem hiszek el mindent, amit hivatalosan közvetítenek. Már utánanézhetek jobb és bal oldalról, s talán az is kiderülhet: az ellenkezője igaz, amivel engem traktáltak.

          Be jó, hogy nem kell széltől lengetett nádnak lennem, s nem dobál  a közhangulat  kénye-kedve szerint.

          Be jó egy biztos pont, ami(Aki)hez mérhetem igényeimet, vágyaimat és lehetőségeimet.

          Jézus Krisztus, az én viszonyítási alapom, Ő a mérce,  Ő a hivatkozásom, hitem fundamentuma, boldogságom célja és forrása.

Áldott légy Uram!

 sp