A szobámba indultam... A hajnali „nasival”, semmi különleges, csak egy kis szalmakrumpli, tükörtojással! 

A kedvenc filmemet szerettem volna megnézni: „Eli könyve”, szuper film, igaz már láttam legalább vagy hatszor, de kit érdekel- jobban mondva engem…
A titkok, én szeretem az ilyen kalandokat, az életben is így van, csak nem igazán figyelünk oda, mert pont magunkkal vagyunk elfoglalva és csak akkor jövünk rá, hogy valami hasonlót mi is átéltünk, vagy a közepén vagyunk életünk filmjének...
Szenvedély, a belsőhang hívása, minden áron elérni a célt... Igen, Őrült - szép álmok valóságtól távol, tiszták, mint könnyeim, amik arcomon oly sokszor legördülve áztatták a párnám.
------------""------------
Szobám felé közeledve egy gondolat villant fel bennem... A világ pusztán egy festmény, amit mi mázolunk át, vagy egy valós világ, amire akkor döbbenünk rá, amikor az a bizonyos küszöb előtt állunk... Érdekes...
Egy pici-pici félelem megsimogatta lelkem. Tehát éppen kinyitni készültem, a kajás tálcával a kezemben, szobám ajtaját... Mintha egy árnyék hirtelen elsuhant volna mögöttem és meglebbentette volna, amit meg is tett, a ruhafogason lógó kabátom...
Idióta! Ez csak a huzat, nyitva van az ablak...

Végre beérve a szobámba, majdnem kiejtettem a tálcát a kezemből... Egy, pedig nem ittam... Megjelent a halványzöld mini felhő, egyenletesen lüktetve lebegett...
Valahonnan nagyon mélyről hallani véltem, valaki beszél hozzám, de nem értem mit mond.
A felhő mellettem elhaladva egy furcsa szagot, nem kellemetlen... Nem mégse szag, inkább kellemes, jó minőségű pipadohány illatot hagyva maga után.
--------------""------------
Hé, haver mi van veled! Biztos álmodod az egészet... Mit szoktak csinálni ilyenkor, megcsipkedik magukat az emberek? Na, jó, akkor lássuk, a francba ez fáj!
Na, jó, ha nem álmodom és feltételezem, nem bolondultam meg akkor van erre magyarázat... Leültem és ettem a szalmakrumplim, hogy milyen nyugis vagyok ez már félelmetes...
Próbálok nem figyelni erre a jelenségre, különben is eddig még semmi, csak lebeg, néha elmozdul, de...
Te szellem vagy? Még is bolond lennék, magamba beszélek egy nem létező akármihez, ami most már idegesít...
Mi a fenének lebegsz a hátam mögött?
Látlak a képernyőn! Mi a fenét mész, bocs lebegsz folyton ugyan arra a helyre? Maradj, nyugiba ameddig e fenséges tápanyagot magamhoz veszem és megnézem a filmet, okés öcsém?
Na, most meg hová tűntél? Jellemző rám nézve... mégsem kellene már ilyenkor ennem... Vagy csak a fáradtság hatására játszik velem az idegrendszerem...
Vissza az életbe! Elég volt a titkokból, hallucinációból...
Hmm, valós vagyok vagy csak festmény?
Na, jó éjt öreg, holnap kemény napod lesz... De, miért is, hisz holnap szombat!
--------------""--------
Na, végre, kialudtam magam... Johnny! Te, hogy a ménkűbe kerültél ide, amikor ablak, ajtó zárva?
Lehet még hajnalban, amikor kivittem a szemetet és nyitva maradtak az ajtók, na, mindegy gyere, öregem adok egy kis maradékot és langyos tejet, aztán, sipirc...
Most mi van veled, miért karmoltál meg? Tudod mit, nem adok semmit, sic, menjél, amerre látsz, bolond macska...
Mozgás, ne fújtassál itt nekem...
- Jó reggelt Tomi úrfi!
- Szép jó reggel kedves Elvira művésznő- mit akarhat szegény, biztos beszélgetni van kedve.
- Átjönne egy percre, kérem, mondani, illetve kérdezni is szeretnék valamit magától tegnap éjszakával kapcsolatosan.
- Hát persze kedves Elvira, csak előbb átöltözöm, ugyan is amint észre tetszett venni házikabátban és papucsban vagyok- ez se lesz egy perc, rámegy az egész délelőttöm, de csípem az öreglányt, mindig jó történeteket mesél a fiatalkorából, amikor balerina volt itt a városban.
- Ne vacakoljon, jöjjön már!
Hmm, érdekes, valami nagy baj lehet, soha nem beszél így.
- Bezárom az ajtót és mentem.
- Itt, egy kerítésdeszka meg van lazulva, jöjjön ott.
Ez egyre furcsább, mindig ragaszkodik a formaságokhoz?
- Itt is vagyok.
- Jöjjön az isten szerelmére, üljön ide a verandára, a hintaszékbe, hozok egy forró teát.
Nagyon, nagyon furcsa ma a Mama!
- Itt is van a tea.
- Kedves Elvira mi történt magával nagyon sápadt és izgatott
- Válaszoljon. Találkozott és történt tegnap éjjel magával valami fölöttébb szokatlannal?
- Most ahogy kérdezni te...
- Látta a világos felhőt? Tudja mikor épült az a ház, amiben lakik és ki volt a lakója?
- Ez nem lehet igaz, a francba, magamra borítottam a teát... Tud a felhőről?
- Igen, tudok.
- És?
- A házat ezernyolcszázas évek végén építették és a városka legnagyobb híressége lakott benne Alfréd von Gratz, senki nem tudta, hogyan került ide vagy ki is volt ő valójában, nem is számított, csak az, amiket írt...
- Mi a nyavalyákat írt és miről, meg mi köze mindennek a tegnapi jelenséghez?
- Alfréd pazar történeteket írt a szellemvilágról, azt állította, hogy kapcsolatban áll.. velük...
- De...
- Most hallgass és ülj vissza Tomi! Elmondok mindent.
Féltek is tőle, de tisztelték is. Éjszaka itt nem mertek járni az emberek, még a rendőrei sem, mivel furcsa hangok és fények szűrődtek ki a megvilágított ablakokon keresztül.

Csak néztem Elvira mamát, ahogy fel-alá járkál sápadt arcával a verandán.

- Nappal nem volt semmi gond, sokan megfordultak nála... A városatyák, a rendőrbíró is, de soha semmit nem vettek észre, azon kívül, hogy az elefántcsontból faragott halálfejes pipájából nagyon furcsa, de kellemes illat lengte be a házat, ami talán még is meglepő volt az, hogy a pipafűst. Világoszöld volt...

Na, ettől majdnem kiestem a hintaszékből...
- Azt tetszik mondani, hogy tegnap éjjel ennek az Alfrédnak a pipafüstje látogatott meg? Na, ne...
- Nem csak az, fiam Tomi... Nem csak... hanem ő maga is. Mióta lakik itt, három éve? És nem tűnt fel semmi?
- Hát, ha most visszagondolok... ezek után... éreztem, hallottam és látni véltem dolgokat... azt tudtam, hogy nagyon régi ház és mindent úgy véltem emiatt és a fáradtságomnak tudhatom be... Akkor már értem Johnny kandúrt is miért viselkedett velem olyan rondán!
- Köszönöm kedves Elvira felvilágosítást most mennem kell...
- Azért mert tegnap volt az az a nap, 1922 október. 8-a, amikor is a dolgozószobájában megtalálták fejjel lefele, keze-lába szétterpesztve, felszegezve a falra, szájában a még füstölő pipával... a pipafüst már ellenben nem volt zöld...

Búcsút intettem Elvirának és a kerítésen keresztül visszatértem a házba.
Baromság, ilyen nincs... Na, megnézem most már azt a filmet!
-------------""-------------
Ki a fene, dörömböl késő délután az ablakomnál?
Rendőrség kérem, engedjen be, kérdezni szeretnénk öntől a szomszéd nénivel kapcsolatosan. A nevem Tompa Gáspár nyomozó.
- Tessék, kér egy kávét? Mi történt Elvira művésznővel, hisz...
- Nem, köszönöm. Mikor látta utoljára a szomszédhölgyet?
- Hogy hogy mikor, ma délelőtt beszélgettem vele a verandán... teázgattunk-, miért néz olyan furcsán rám, nyomozó?
- Ma délelőtt? Az nem lehet. Maga ittas vagy drogozik?
- Ez hihetetlen, rám tör és ilyesmikkel vádol!
- Nem vádolom, csak furcsállom az állítását, ugyanis az az öreg hölgyet meggyilkolták, már két hete... nem érezte a savanyú rothadó hűs bűzét?
- Meggyilkolták! Nem mert olyan három hete voltam az orvosnál, mivel nem érzek szagokat, a doki azt állapította meg, hogy sajnos a munkám az oka.
- Értem. A hálószobájában találtunk rá, fejjel lefele, keze-lába szétterpesztve, felszegezve a falra, szájában a még füstölő pipával... Pipázott a hölgy?
- Nem dehogy...
- Doki, gyere már, elájult a pasi...
---------------------
... Pusztán egy elmázolt festmény vagyok...