Pajkos barátok
Írta: Attila-benczi

Néha a magány köd felhői mögül
Újra felbukkannak a pajkos barátok
Kiket ő hívott életre gyermekként.
Oly sok vidám órát töltöttek együtt
Fogták egymás kezét, el nem engedték.
A felnőttek nem értették a mélységet
Mi bennük lakozott,
Mert nekik már nem volt meg rég.
Aggódó félelemmel nézték őket.
De lelkük mélyén irigykedtek.
A barátok eltűntek, gyermek kór elveszett.
Ő is felnőtt lett, azt hitték rendes lett.
Élete felét értelmetlenül, barátok nélkül élte le.
Most a közelgő utolsó hajnalon
Újra eljöttek, huncut mosollyal ajkukon.
A felnőtt felnőttek nem irigykednek,
Citrom arcukon búskomorság honol.
„Nézzétek mi lett, bolond vénember!”