Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Papa a multiban

Multi. Jövés-menés, szekerek, türelmetlen, fáradt emberek. Ők a vásárlók. Türelmetlen, fáradt, köpenybe burkolózott emberek- ők az alkalmazottak. Az összkép teljes.

A semmi közepén nagy szekér. Az alján alig lézeng valami. Öregember tolja. Felesége körülötte sürgölődik.

- Papa, lisztet is kell vennünk. Sütök holnap kalácsot. Ahogy szereted, mazsolával. Jajj, mazsolát is vegyünk. Papaaaa, hát gyere máár, nem látod, hogy itt nincs mazsola?

Papa megy. Tolja a szekeret rezzenéstelen arccal. Aztán elakad: kikent-kifent nagysága áll az út közepén. A kosarát is ott parkolja. Válogat a müzlik között. Ráérősen, bosszús arccal. Kissé lebiggyeszti a szája sarkát és visszacsapja a polcra a gabonát.

A Papa várakozik udvariasan. Közben oda-oda pillant távolodó-totyogó feleségére. A hölgy végigméri az öreget, majd válogat tovább. A Mama mondja-mondja a magáét, észre sem veszi az elakadást. Aztán egyszerre visszafordul, keresi a Papát. Meglátja.

-Papaaa, gyere már, hát mit állsz ott?

Kínos helyzet. Papa kissé tanácstalan. Hölgyike bosszús, a Mama mérges. Bizonytalan „elnézést” szócskával igyekszik felhívni a figyelmet magára. A hölgy észreveszi a fennakadást, még bosszúsabb arccal rántja félre a kosarat. Megzavarták. Bolond öregember! Mikor annyi baj van ezekkel a szárított vackokkal…

Mama megkönnyebbül. Leveszi a polcról a cukrot. Az is kell a kalácshoz…olyan édesszájú lett a Papa!

-Papaa, told már közelebb azt a szekeret!

Papa tolja. Van már benne tojás, liszt, cukor, mazsola. Micsoda fényűzés- gondolja. Mazsola. Kicsit megenyhül a szíve a morgó Mama iránt. Finom kis mosoly bujkál a szája környékén.

A kasszánál hosszú sor. Türelmesen áll a szekérrel. A fiatal kasszás monoton ütemben, monoton kényszermosollyal húzgálja az árut. Csippanások jelzik a sikert. Szája állandó mozgásban: rágózik. A két öregre kerül a sor. Kasszás automatikus mozdulatokkal csipogtat. Aztán rosszul fogja meg a tojástartót. Egy tojás kifordul, toccsan, majd méla lassúsággal folyik szét. A leányzó bosszúsan ciccent, rágó megáll a szájban. Dühösen méri végig a Papát. A szeme üzeni: vén marha, most mehetek rongyért!

És akkor a Papában felszökken az indulat.

- Hát hogy lehet így megfogni azt a tojást? Hát miért nem vigyáz jobban, Kisasszony?- hördül fel.

- Papaaa, ne bosszankodj máár, hát kicserélik!- próbálja csitítani a Mama.

De a Papa már nem is hallja. Csak tör fel belőle a keserű tehetetlenség.

- Tudja azt, hogy nekünk is volt tyúkocskánk? Tudja, milyen öröm volt, amikor megtojt? Aztán most ide jutottunk, hogy örülünk, ha tojásra futja, tudja maga, milyen sokba kerül egy tojás?

A Mama próbálja megállítani, finoman kérleli a Papát, majd próbálja a karját megfogni, hátha a Papa megtalálja a pontot a mondat végén. Hiába. Aztán a Mama összeszedi minden határozottságát.

- Laci!

Csend. Döbbent, néma csend. A Papa ámulva nézi a Mamát. Ízlelgeti a szót. Laci. És a hangsúlyt. Azt a határozott, energikus, ellentmondást nem tűrő hangsúlyt, amelyre csak az ő kedves Mamája képes. Az a nő, akit feleségül vett 49 esztendővel ezelőtt. Új tűz költözik a szemébe, úgy néz a Mamára. Átfogja a vállát, bátran, óvón.

Aztán minden megy tovább a maga útján. A két öreg is. Talán nem is vette észre senki: ez volt az ő pillanatuk. Érzés és szeretet az automatizmus világában.

( 2011 június)

Megtekintések: 87

Tetszik

3 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt SIMON EVA Június 22, 2011, 5:17pm: Kedves tortenet, jo volt olvasni.

Koszonom szepen

Evi

Hozzászólt voros eva Június 22, 2011, 5:17pm: Kedves Kata!Nagyon tetszett irasod,nagyon jol jellemezted a szereploidet.Gratulalok!

Hozzászólt zachari ilona Június 22, 2011, 3:11pm: nagyon kedves kis tortenet, jo volt olvasni. koszonom

Hozzászólt árvay katalin Június 22, 2011, 2:43pm: köszönöm.kata

Hozzászólt Kacsó Márton Június 22, 2011, 2:36pm: Ma reggel mikor a feleségem - én csak Madame-nak hívom - fölébredt, s a konyhában épp a kávéját készítettem: bejött nagy-álmos-szemekkel. Fáradtabban, mint ahogy lefeküdt.

De ekkor megöleltem és magamhoz szorítottam, s láttam rajta - a fáradsága tova tűnt. Ő a "fele-ségem", s a társam az ÚTON!

Ketten vagyunk "egy és egész" - s az ilyen pillanatok azok, melyek megedzik az emberfiát, és erőt adnak ehhez a kissé fura világhoz...

Írását örömmel olvastam, Isten áldja szeretetben, egészségben.

Kacsó Márton = Marci

Hozzászólt Albu Ili Június 22, 2011, 2:32pm: Vannak dolgok, amelyeket nem lehet könyvből megtanulni!

Egyik nap, vásárlás után ahogy a konyhapultról pakoltam el és éppen egy doboz tojás volt a kezemben, eszembe jutott egy régi történet.

Abból az időből, amikor egy hónapra öt darab tojást tudott megvásárolni egy személy. A 21 éves lányomnak meséltem, miközben láttam, hogy figyel, tudtam, hogy nem érti igazán meg. Akkor sem, ha már hallott tőlem hasonló történeteket és akkor sem, ha érzékenyebb az emberi dolgokra mint az átlagos 21 éves.

Számára csak történet.

Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amelyeket meg kell élni, át kell járja minden sejtünket, hogy megértsük. A tapasztalás nélkül a tojás értékében csak 30 Ft-ot látunk.

Köszönöm a cikket.

Hozzászólt Ferenczné Gabriella Június 22, 2011, 1:13pm: Kedves és valóságos pillanatkép. Jó volt olvasni, köszönöm!

Hozzászólt Peternics Mihály Június 22, 2011, 11:39am: Az ennivalót és egymást is, Ők még meg tudják becsülni, sőt szeretni!!

Hozzászólt Nagy Kata Június 14, 2011, 10:37am: Kedves Enikő! Köszönöm szépen, nagyon fontos a véleményeket olvasni, ez a legjobb tükör. Köszönöm:)

Hozzászólt Tállai Enikő Június 14, 2011, 10:16am: Kedves Kata!

Köszönöm az írásod, ami nagyon hűen ábrázolja korunk valóságos pillanatképét. És bizony az idősek tudják még, hogyan kell megbecsülni az ennivalót... :(

A mindent a látszatra és a külsőre adó, "kikent-kifent nagysága" is tipikus jelenség.

Jó volt olvasni. :)

Szeretettel:Enikő