Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Pillanatképek
Pillanatképek
I.
Matatok a kiskertben, fel se nézek, amikor hallom, hogy lóval vágtázik az úton valaki, mert tudom, hogy Póli Balázs az, a faluvégről. Ő szinte minden este lovagolt egy kört. Lám, a kamionúton is lehet vágtázni. Most ez van, s percenként három autó is elszáguld rajta. Aztán mégis felkapom a fejemet, mert hirtelen eszembe jut, hogy Póli Balázs évek óta „hazament”. Korholom magamat, miket is gondolok, ő a fia lehet – mondom ki hangosan. Dehogyis – válaszolja édesanyám mellettem. Annál több idő telt el. Ő az, de az unokája képében.
II.
2013 rockkoncert. Az Illés Emlékzenekar játszik a téren.
- Kezeket a magasba! – kiált az énekes.
A közönség a régi. A régi Illés rajongói állnak kissé szégyenlősen, kissé őszesen körbe a téren. Eljöttek a kedvenc zenét meghallgatni, de már nem találják illendőnek a hangos és nyílt örömködést. Egyetlen férfi dobja a földre viharvert hátizsákját, a karjait meg a magasba, tánclépéseket tesz, és igazán odaadja magát a hangulatnak. A régi hangulatnak. Szinte belebódul. Illés-kori ruhában, kopott izületekkel, bohém-kócosan mozdul meg benne az ifjúság. A mozdulataiból kiolvashatod a múltját. Önbizalommal teli, jó pozíciójú, dolgozni és mulatni tudó, gondtalan ifjút látsz pár pillanatra.
III.
Kicsi, vékony, inas, ősz hajú öregasszony halad az úton. Kócos haja apró kontyba tekerve, keskeny, sápadt arcából kiugrik az orra. Derékszögbe hajlott hátából keresztként állnak ki kétfele a karjai. Mindkét kezében degeszre tömött, gyűrött műanyag zacskók lógnak, alig bír egyensúlyozni velük. Gyűjtöget. Mindenfélét. Nyomban mozdulnék segíteni neki, de apró sebes léptekkel már át is ment a zebrán és messze jár.
IV.
A pillantás
Két gyorsvonat robog el egymás mellett.
Az egyiknek az ablakában egy nő, a másikéban egy férfi.
Egy pillanatra a tekintetük összeakad,
s azonnal egymásról mindent tudnak :
bánattal súlyos gond van,
előtted fal, mögötted gát van,
melletted a Senki.
Hátra nem mehetsz, előre nem tudsz,
a Senki soha nem ért semmit, nem érez semmit,
sejteni se sejt semmit, soha sem tesz semmit,
csak gúzsba köt, hogy sajtold magad sanyarúra,
hogy semmikor se cserélődjön semmi.
Nem lehet ezt húsz év alatt se elfeledni.
V.
Az út
Éjfélre járt. Elcsigázottan, vaksötétben vezetett egy úrvezető az ötszázadik kilométer után a furcsa úton. Pécsre véltek érkezni, de valahogy idegen volt a környék. Egyszer csak megszólalt a feleség, aki még sose járt arra:
- Hirtelen lejt ez az út.
- Tessék?
- Hirtelen lejtő mélyút, és ki van betonozva az oldala.
Az úrvezető, mai megnevezéssel vasárnapi vezető, hatalmas fékezéssel állt meg, és kiszállt. Csak állt ott, mígnem a feleség is követte. A gyerekeket már nem engedték kiszállni. Másfél méterre tőlük feketén hömpölygött a Duna a mohácsi révben.
VI.
Lelki laska
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába jártunk ebédelni, mert ott volt étkezde. Meg egy felmelegítő konyha. No, ezért nem lehetett mindig tudni, hogy mit is eszünk. Valahol megfőzték az ételt, odaszállították, helyben felmelegítették, amennyire lehetett és kiosztották. Mármint nekünk tanároknak egy kis ablakon keresztül, egy oldalt fekvő szobába, a diákok pedig maguk vitték az asztalukhoz.
Egyik nap valami összetört levéltésztából készült, túróhoz hasonló, valamivel gyéren megszórt mifélét kaptunk. Odahaza túrós laskának neveztük volna, ha minden összetevő kellő formában és mennyiségben lett volna jelen, no meg nem langyos ragacsosra melengetve. Mindenkit nagyon izgatott, hogy az mi. Egymást kérdezgették.
- A szakácsnő se tudja – suttogták. Egyszer egyik kolléganő, aki nem lehetett eléggé tisztában a dolgokkal, azzal, hogy szegénynek semmi más dolga nincs, csak felmelegíteni és adagokra osztani, végül odarohant a tálaló ablaknál állóhoz és rárivallt:
- Tessék azonnal megmondani, hogy mi ez!
A szakácsnő pár pillanatra főtt rák színre váltott, kicsit makogott, hogy mondhatna bármit is, hiszen azonnal reklamációt váltana ki vele, aztán kínjában kivágta:
- Lelki laska!
Éppen akkor érkeztem az ablakhoz, azonnal tudtam, hogy erdélyi, kicsit megrebbentettem a szememet, ő is, apró, alig észlelhető mosoly jelent meg a szája sarkában, s ő is tudta, hogy erdélyi vagyok. A többiek, akik szó szerint vették, nagy komolyan adogatták szájról szájra: lelki laska.
VII.
Örököltem egy ezüstöt.
Elástam, hogy el ne vesszen.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Incze Éva Január 19, 2014, 7:15pm
-
Köszönöm, várom!
-
Hozzászólt Bálint Mária Január 19, 2014, 6:32pm
-
Köszönöm a hozzászólást. Azt vettem észre magamon évekkel ezelőtt, hogy bizonyos megélt pillanatok nem mennek ki a fejemből, ráutaló körülmények között mindig előjönnek, elkezdtem leírni őket. Nem a számítógépben vannak, majd még másolok ide belőlük.
-
-
Döbbenet...mindenkinek van ilyen története, nem írja le, mert senkit sem érdekelhetnek ilyen hétköznapi események és leírva mégis, mégis...én sem találom kitalációnak, sokkal mélyebbről tőrnek fel...
-
-
Megmenekültünk.
-
Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Január 11, 2014, 12:30pm
-
Nagyon jó az ötlet! GONDOLAT MOZAIKOK. Mindenik önálló,kerek. Az az érzésem,mintha egy percre bepillanthatnék egy virtuális ablakon.
-
Hozzászólt Székely-Benczédi Éva Január 10, 2014, 8:06am
-
Nagyon tetszenek ezek a rövid pillanatképek. Tömören, ám szépen mondják az "életet".
-
-
Evés közben jön meg az étvágy, írás közben "jön meg" a stílus.
-
Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 9, 2014, 2:04pm
-
Amanda kedves, csak azt fűzöm hozzá az alábbiakhoz, hogy éppen a matematikatanárságod predesztinál az írásra!
Azért mondom, mert Lewis Carroll, angol író és költő, matematikus, anglikán pap és fényképész.
Matematikusként csaknem harminc évig tanított Oxfordban. Két könyvet írt logikai játékokról.
Legismertebb írásai a gyermekirodalom klasszikusai: Alice Csodaországban (1865), Alice Tükörországban (1872)
-
-
Köszönöm, Amanda a visszaemlékezésedet, olvasása közben magam is arra gondoltam, hogy saját blogodba írhatnád őket. Az semmit sem számít, hogy matematika tanár vagy. Sok mat. tanár ír regényeket is. Benned élő emlékeidet mi is olvashatnánk. Amiért nem ismerjük el, a valóság még létezik. Persze szubjektív. Én másnak látom, mint a többiek, ők is a saját tudásuk és tapasztalatuk alapján észlelik. Mindenki valósága az, amit észlelni tud a pillanatból, amely aztán emlékké kopik vagy magasztosul.
-
-
Amanda! Kezdjed el írni és közölni az emlékeidet! Egy tanárnak, aki ma is az, nem csak volt, nem jelenthet problémát.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz