Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Pista gróf csókja
A Nagysötétág poros, kátyús útján lassan poroszkált a szürke. Enyhe volt az emelkedő a cserjésig, nem kellett nagy erőt kifejtenie. A könnyű homokfutó a gazdasszonyával együtt sem jelentet nehézséget a pompás heréltnek. A bakon egyedül ült Weisz Gizi, ő hajtotta a lovat, s csöndben hallgatta a patkók tompa dobogását, talán kicsit el is bóbiskolt közben. Hagyta a lovat nyugodtan baktatni, nem siettette, hisz ő maga sem sietett. Jókor elindult, de mégsem akart déli harangszó előtt beérni a faluba.
Ahogy a városból kiértek, s a házak elmaradtak, elfogyott a köves út is – már csak földút vezetett tovább. Egészen a faluig. Eső rég nem esett és a szederbokrok között haladó út szilárnak tűnt, bár a por jelentősen több lett. Felértek a dombtetőre, s a szürke minden külön biztatás nélkül gyorsabb ügetésre váltott.
- Be megtáltosodtál! – riadt fel mélázásából a gazdasszony.
A ló azonban nem jelezte, hogy megértette volna az emberi szót, csak ügetett tovább. Forgalom alig mutatkozott e korai órában, nem is találkoztak csupán egy-két szembejövő szekérrel, vagy a város felé igyekvő gyalogossal.
Egyszerre egy közeli puskalövés hangja törte meg a csendet. A ló megriadt és két lábra állva felborította a könnyű bricskát. Az asszony a kocsiról lerepült, bele az út menti árokba. Nyögdécselve mászott ki, két kézzel fogva a hátsó fertályát, s ilyen szavakat dünnyögött: "Jaj, micsoda pech, mekkora pechem van!" - de menten elhallgatott, ahogy meglátta, amint a bokrok mögül előlép egy vadászruhás férfi, a puskáját lóbálva. Az úr meghallhatta a motyogást, mert a bajusza alatt, csak úgy magának megjegyezte, hogy "ezt mi itt másképp nevezzük."
- Ó, bocsánat! – szólalt meg aztán hangosan. – Fácánra vadásztam, s nem figyeltem fel a közeledő kocsira. - Gróf kis és nagykovácsi Ladány István vagyok! – csapta össze a bokáját.
- Én pedig Weisz Gizella, de most már, ha így megismerkedtünk, ki is menthetne ebből a kellemetlen helyzetből, illetve kihúzhatna az árokból! – s már nyújtotta is a kezeit.
Pista gróf pedig nem volt rest hirtelen mozdulattal kiemelte a termetes hölgyet az út szélére, de hogy, hogy nem, közben magához szorította a dús kebleket is. Weisz Gizi ez nem vette rossz néven, sőt ügyes pukedlivel meg is köszönte a gróf segítségét, aki ezután a szekérrel, s a lóval kezdett ügyködni. Kifogta felborult kétkerekűből, s egy fához kötötte a lovat, azután visszaállította a szekeret eredeti állapotába, a megnyugtatott állatot aztán újra befogta.
- Hova igyekszik, kedves nagysád, ha szabad megkérdeznem?
- Nem titok, kedves Gróf úr! Ide mennék a szomszéd faluba, Nagykovácsiba.
- Amiről a gyermekmondóka szól? Arról a faluról van szó.
- Arról! – kacagta el magát Weisz Gizi, megfelejtkezve kellemetlen helyzetéről, s már kezdte is.
"Bácsi, messze van Kovácsi?"
"Ha lépeget szaporán, eléri még ma vacsorán!"
Pista gróf elkacagta magát.
"Meghívhatom vacsorára, ha nem indulunk túl sokára!"
- Hamis ember maga, gróf úr! – Válaszolt Weisz Gizi, de nem volt harag a hangjában.
- Komolyra fordítva a szót – folytatta a gróf -, ha megengedi, hogy felüljek a bakra, s én hajtsam a szürkét, meginvitálom tisztelettel szerény lakomba, amelyik a falutól alig fertály órányira van.
- Ismerem a környéket, és tudom, hol van a kastély, gróf úr!
- Merem remélni, hogy ma alkalma lesz jobban megismerni!
- Gróf úr kissé mohó! Köszönöm, hogy fáradozott az érdekemben, de magam kívánom hajtani a bricskát.
- Drága nagysád, a világért sem akarok tolakodónak lenni, csak egy picike jutalmat reméltem önzetlen segítségemért.
- Gróf úr, homlokon csókolhat.
Hát, így történt az eset, hogy Weisz Gizit homlokon csókolta a gróf!
Hogy később, estefelé, vagy másnap, harmadnap mi történt a kastély ódon falai közt, arra nincs tanú, s ha van is, mélyen hallgat.
A kiszabott idő leteltével Weisz Gizi egészséges ikreknek adott életet...
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Augusztus 16, 2011, 9:51pm
-
Most már nekem is Csokonai neve rémlik. (Az igazság, hogy kicsit utána keresgéltem.)
Úgy látszik, az ilyen nevezetes történeteket számtalan változatban terjesztették és mesélték. Még Weisz Gizi és Pista gróf is ismerték...
-
Hozzászólt Ozsváth Sándor Augusztus 16, 2011, 9:42pm
-
Az iménti bejegyzésben két szót véletlenül felcseréltem, így helyes: "hiszen 19-20 éves korában poétánk gyakran járt legációba". Elnézést kérek!
-
-
Kedves Zsuzsa! Kazinczy semmiképpen sem lehetett, hiszen jó tíz évvel volt csak fiatalabb Bessenyeinél. A kérdezőt Csokonaival szokták azonosítani, hiszen 19-20 éves poétánk korában gyakran járt legációba - természetesen az apostolok lován, vagyis gyalog. A pásztorgúnyás válaszadó iskolázott literátus volt, hiszen frappáns válaszát kétütemű, hétszótagú sorokban adta meg: Ha lépeget szaporán,/ Eléri még vacsorán! (Így, ma nélkül!)
Több Kovácsi nevű település is vindikálta magának a jogot, hogy ott esett meg a történet - a valódi Kovácsi (régi térképeken: Pusztakovácsi) már nem teheti, hiszen mint írtam volt, beolvadt Bakonszegbe. A csapot-papot hagyott történetet is (Petőfi örökítette meg legszebben Csokonai című versében) legalább öt település tudja magáénak...
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Augusztus 16, 2011, 9:36pm
-
...sorkosztra, akart lenni, elnézést a bakiért.
-
-
Köszönöm a kimerítő válaszokat és elnézést a kis kitérőért...
-
-
A "kis"(gyakolró) óvónéniket is sorkosztora vitték haza annak idején az óvodások, abban a faluban, ahol éppen két hetes gyakorlatát töltötte. A szállás is egy kedves szülőnél volt. Milyen szép szokások voltak ezek! Vajon most hogy van ez?
-
Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Augusztus 16, 2011, 9:07pm
-
No, akkor elmondom röviden az egész történetet. Legátusként 1792-ben Hegyközkovácsiban szolgált a karácsonyi ünnepeken. Az volt a szokás - ma is az -, hogy a legátus urat megvendégelik a gazdák, sorra minden nap másik. A jó hegyközi bor bizony „megártott” a fiatal legényembernek. Így aztán nem csoda, hogy az akkori tanyavilágban eltévesztette az utat. Közben az emberektől kérdezte, hogy merre kell Kovácsiba visszaérni. Mondták, de kótyagos fejével újból utat vétett. Ekkor megint kérdezte, de közben előbújt belőle költő, s tréfásan így kérdezett: „Bácsi, messze van Kovácsi?” Így volt… S a mondóka azóta is él!
-
-
Köszönöm Szabolcs! Olyan össze-vissza, késve jelennek meg a válaszok, hogy megzavarja az embert.
-
-
Köszönöm Magdi! Tényleg ő lehetett! Az előbb még nem jelent meg a válaszod, azért feltételeztem ilyen szamárságot.
-
-
Köszönöm Sándor! Csak arra emlékszem, hogy a megszólított pásztornak volt öltözve - legalábbis az anekdota szerint - és a verses válaszról ismertek egymásra. Na de ki volt a másik? Csak nem Kazinczy? Hogy kiporlanak az emlékezetemből a rég tanult dolgok...
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz