Pokoli szerelem
Írta: Attila-benczi

Hömpölyögtek fölötte a
Meddő, fáradt napok,
Nem is érzékelte a múlást.
Kívül élt az időn. Felhők,
A bús alvilágban,
Sötétség birodalmában.
Fehér Arcára fagyott
Az alkonyati napsugarak.
Kezében sárguló papírok
Ezerszer olvasta a dőlt betűket.
Siratta a Fény lány sorait.
Tizenöt hónapja látta először
Mikor a fény és a sötétség összeért
Akkor írt neki, többé nem látta.
Továbbra is itt él, Hadész birodalmában.
Álmatlan éjszakákon nézte a kijáratott
Átmenni rajta soha nem bírt.
Ezért márványból kifaragta őt!
Talapzatánál naphosszat üldögélt
Tudta soha nem láthatja újra
Becsukta szemét, szívét letette elé.
Hadész látta tettét, hangja zengett.
A sötétség birodalma kinyílt
Kereberosz a hátán vitte őt.
Fehér arcán a fény megvillant.
Lány csókja ajkát érintette
Az élet, visszatért újra!