Poros padlómon
Írta: Attila-benczi

Szobám sarkának, poros padlóján gondolataim,
Tele írt elsárgult papírlapok, hegyekké nőtte ki magát.
Énem „cseppjei”, párától pacává vált betűim.
Nem tudja, nem akarja visszaadni senki? Elszállt.

Nyitott ablakomon keresztül, forró szellő arcom égeti
Talán tőle várom megtisztulásom fájdalmas sebeit.
Keresem, kutatom másik énem, talán ő megtanít.
Hogyan élvezzem, megmaradt életem perceit.

Mily öröm, egy régi „képtelen kép” visszaköszön.
Felsikolt a felismerés: Nézd ezt kerestem én!
Óvatosan megragadom,a „képtelen kép” pillanatát.

Újszülöttként dédelgettem, becézve ölelgettem.
Nyitott ablakomon keresztül, forró szellő arcom égeti.
Elsárgult papírra írom örömöm, poros padlómra lelököm.