Porumb néni kicsiny boltja

Az alacsony házak között úgy húzódott meg észrevétlen e kis
bolt vasredőnyös portálja, mint az ősidőktől fogva ott élő emberek a
szőlőlugasos kis lakokban. Ajtaját megette az idő, kis harangja rekedten
csilingelt, ám fürgén mozdult a boltos néni alakja, ha belépett valaki. A bolt
kicsi volt és tiszta, fapadlója olajosan csillogott, kátrányos, meleg szaga
mindent belengett. Légypapírok kerengtek az ajtónyitás ritmusában és a padló
bütykeit fényesre koptatta az idő.  Hátul
a raktár félig nyitott ajtaja mellett kicsiny dobkályha húzódott meg szerényen,
a másik sarokban horpadt petróleumos kanna billegett, mellette gondosan
újságpapírra borítva tölcsér, mert petróleumot is innen hordott a környék népe.

Pirosra érlelt szalonnák, barna füstölt oldalasok és kolbászkarikák
függtek a kampókon, alattuk zsírpapíron márványos foltok, odébb cseréptálon
tepertő.

Az öreg pulton áttetsző üvegtartályokban cukorkák kellették
magukat, volt ott selyemcukor, drágakövekként csillogó savanyúcukorkák és
olajosan fénylő karamell. Csokoládé és krumplicukor is akadt a pult üvegje
mögött, mellettük kis faládában, barna papírba csomagoltan marmeládé. A rahát
porcukorral fedett halmai hó fújta színes, üvegkockákként kandikáltak ki a
dobozból, mellettük zsírpapírba csomagoltan aranybarna halva. A hely úrnője kis
fém lapátkával mérte a csemegét barna papírzacskóba a hintázó mérlegen.

Porumb néni úgy trónolt a pult mögött a lisztes zsákok és a
papír cukros zsákok közepette, mint egy uralkodónő. Apró, ősz kontyát kék kendő
fedte, előtte fehér melles kötény, mindig nevető szeme körül apró szarkalábak.
Állán barna bibircsók ékeskedett három kackiás szőrszállal és minden gyereket
megkínált cukorral, aki csak a boltba lépett. Családja nem volt, csak a boltja.
Gondosan tisztára sikált keze sosem pihent.

 A környék gyerekei
megbűvölve nézték, amint a ragyogóan tiszta fém bödönből ügyes kézzel tejet
csorgat a széles szájú tejesüvegekbe. Barna jutazsákból pergőszemű rizst mért
és boszorkányos gyorsasággal hajtogatott kicsi fület a tele töltött lisztes
vagy cukros zacskókra. Folyékony aranyként merte üvegekbe az illatos napraforgó
olajat, és sosem hibázott, ha a nagy tömb sózott vajból kis kockát hasított a
zsírpapírra. Nyáron kövér dunsztosüvegből kovászos uborkát árult, telente
frissen sült tökkel kényeztette a vevőket.

Külön pulton, széles farácson szelte ketté vagy négybe a
friss kenyeret, és szelíd mosollyal tűrte, ha a gyerekek a ropogós morzsákat
szedegették. Ragyogó fehér tülltakaró védte a kiflik és perecek kosarát és
szívesen csomagolt akár kis marék tepertőt is a péksütemény mellé. Recepteket
cserélt háziasszonyokkal, és házi szalámijának híre volt a környéken.

Billegős, foghíjas létráján fürgén mászott akár a legfelsőbb
polcig, és szégyellősen nevetgélve igazgatta felcsúszott szoknyáját visszeres
lábain. Előtte a pulton barna papír staniclik sorakoztak katonás rendben,
nagyság szerint, mellette tintaceruza és cetlik, rajtuk végtelen
számoszlopokkal. Félhangosan számolt, tintaceruzáját nyomatékkal érintette
minden tétel mellé, aztán magában mormolva újra összeadta a számokat. Sosem
sietett, nem volt ideges és mindig pontosan számolt. Borravalót nem fogadott el
és a legkisebb gyereknek is előre köszönt.

Aztán minden megváltozott. Akadozni kezdett az áruellátás, először
kimaradt a csokoládé, a kakaó, később eltűnt a polcokról az is, ami a napi
bevásárláshoz kellett. Porumb néni egyre szótlanabb lett, ahogy kiürültek a
polcok, üresen árválkodtak a húsok akasztói és légypettyesek lettek az
üvegvitrinek. Hajnalonként sorok álltak a kis bolt előtt cukorért, olajért,
indulatos jelenetek zajlottak, egyszer még egy pofon is elcsattant. Később
bevezették a jegyrendszert, de ő ezt már nem érte meg.

 Szívroham vitte el
egy őszi reggelen, mikor a vasredőnyt felhúzva nyitáshoz készült.

Porumb néni kicsiny boltja

Az alacsony házak között úgy húzódott meg észrevétlen e kis
bolt vasredőnyös portálja, mint az ősidőktől fogva ott élő emberek a
szőlőlugasos kis lakokban. Ajtaját megette az idő, kis harangja rekedten
csilingelt, ám fürgén mozdult a boltos néni alakja, ha belépett valaki. A bolt
kicsi volt és tiszta, fapadlója olajosan csillogott, kátrányos, meleg szaga
mindent belengett. Légypapírok kerengtek az ajtónyitás ritmusában és a padló
bütykeit fényesre koptatta az idő.  Hátul
a raktár félig nyitott ajtaja mellett kicsiny dobkályha húzódott meg szerényen,
a másik sarokban horpadt petróleumos kanna billegett, mellette gondosan
újságpapírra borítva tölcsér, mert petróleumot is innen hordott a környék népe.

Pirosra érlelt szalonnák, barna füstölt oldalasok és kolbászkarikák
függtek a kampókon, alattuk zsírpapíron márványos foltok, odébb cseréptálon
tepertő.

Az öreg pulton áttetsző üvegtartályokban cukorkák kellették
magukat, volt ott selyemcukor, drágakövekként csillogó savanyúcukorkák és
olajosan fénylő karamell. Csokoládé és krumplicukor is akadt a pult üvegje
mögött, mellettük kis faládában, barna papírba csomagoltan marmeládé. A rahát
porcukorral fedett halmai hó fújta színes, üvegkockákként kandikáltak ki a
dobozból, mellettük zsírpapírba csomagoltan aranybarna halva. A hely úrnője kis
fém lapátkával mérte a csemegét barna papírzacskóba a hintázó mérlegen.

Porumb néni úgy trónolt a pult mögött a lisztes zsákok és a
papír cukros zsákok közepette, mint egy uralkodónő. Apró, ősz kontyát kék kendő
fedte, előtte fehér melles kötény, mindig nevető szeme körül apró szarkalábak.
Állán barna bibircsók ékeskedett három kackiás szőrszállal és minden gyereket
megkínált cukorral, aki csak a boltba lépett. Családja nem volt, csak a boltja.
Gondosan tisztára sikált keze sosem pihent.

 A környék gyerekei
megbűvölve nézték, amint a ragyogóan tiszta fém bödönből ügyes kézzel tejet
csorgat a széles szájú tejesüvegekbe. Barna jutazsákból pergőszemű rizst mért
és boszorkányos gyorsasággal hajtogatott kicsi fület a tele töltött lisztes
vagy cukros zacskókra. Folyékony aranyként merte üvegekbe az illatos napraforgó
olajat, és sosem hibázott, ha a nagy tömb sózott vajból kis kockát hasított a
zsírpapírra. Nyáron kövér dunsztosüvegből kovászos uborkát árult, telente
frissen sült tökkel kényeztette a vevőket.

Külön pulton, széles farácson szelte ketté vagy négybe a
friss kenyeret, és szelíd mosollyal tűrte, ha a gyerekek a ropogós morzsákat
szedegették. Ragyogó fehér tülltakaró védte a kiflik és perecek kosarát és
szívesen csomagolt akár kis marék tepertőt is a péksütemény mellé. Recepteket
cserélt háziasszonyokkal, és házi szalámijának híre volt a környéken.

Billegős, foghíjas létráján fürgén mászott akár a legfelsőbb
polcig, és szégyellősen nevetgélve igazgatta felcsúszott szoknyáját visszeres
lábain. Előtte a pulton barna papír staniclik sorakoztak katonás rendben,
nagyság szerint, mellette tintaceruza és cetlik, rajtuk végtelen
számoszlopokkal. Félhangosan számolt, tintaceruzáját nyomatékkal érintette
minden tétel mellé, aztán magában mormolva újra összeadta a számokat. Sosem
sietett, nem volt ideges és mindig pontosan számolt. Borravalót nem fogadott el
és a legkisebb gyereknek is előre köszönt.

Aztán minden megváltozott. Akadozni kezdett az áruellátás, először
kimaradt a csokoládé, a kakaó, később eltűnt a polcokról az is, ami a napi
bevásárláshoz kellett. Porumb néni egyre szótlanabb lett, ahogy kiürültek a
polcok, üresen árválkodtak a húsok akasztói és légypettyesek lettek az
üvegvitrinek. Hajnalonként sorok álltak a kis bolt előtt cukorért, olajért,
indulatos jelenetek zajlottak, egyszer még egy pofon is elcsattant. Később
bevezették a jegyrendszert, de ő ezt már nem érte meg.

 Szívroham vitte el
egy őszi reggelen, mikor a vasredőnyt felhúzva nyitáshoz készült.

Porumb néni kicsiny boltja

Az alacsony házak között úgy húzódott meg észrevétlen e kis
bolt vasredőnyös portálja, mint az ősidőktől fogva ott élő emberek a
szőlőlugasos kis lakokban. Ajtaját megette az idő, kis harangja rekedten
csilingelt, ám fürgén mozdult a boltos néni alakja, ha belépett valaki. A bolt
kicsi volt és tiszta, fapadlója olajosan csillogott, kátrányos, meleg szaga
mindent belengett. Légypapírok kerengtek az ajtónyitás ritmusában és a padló
bütykeit fényesre koptatta az idő.  Hátul
a raktár félig nyitott ajtaja mellett kicsiny dobkályha húzódott meg szerényen,
a másik sarokban horpadt petróleumos kanna billegett, mellette gondosan
újságpapírra borítva tölcsér, mert petróleumot is innen hordott a környék népe.

Pirosra érlelt szalonnák, barna füstölt oldalasok és kolbászkarikák
függtek a kampókon, alattuk zsírpapíron márványos foltok, odébb cseréptálon
tepertő.

Az öreg pulton áttetsző üvegtartályokban cukorkák kellették
magukat, volt ott selyemcukor, drágakövekként csillogó savanyúcukorkák és
olajosan fénylő karamell. Csokoládé és krumplicukor is akadt a pult üvegje
mögött, mellettük kis faládában, barna papírba csomagoltan marmeládé. A rahát
porcukorral fedett halmai hó fújta színes, üvegkockákként kandikáltak ki a
dobozból, mellettük zsírpapírba csomagoltan aranybarna halva. A hely úrnője kis
fém lapátkával mérte a csemegét barna papírzacskóba a hintázó mérlegen.

Porumb néni úgy trónolt a pult mögött a lisztes zsákok és a
papír cukros zsákok közepette, mint egy uralkodónő. Apró, ősz kontyát kék kendő
fedte, előtte fehér melles kötény, mindig nevető szeme körül apró szarkalábak.
Állán barna bibircsók ékeskedett három kackiás szőrszállal és minden gyereket
megkínált cukorral, aki csak a boltba lépett. Családja nem volt, csak a boltja.
Gondosan tisztára sikált keze sosem pihent.

 A környék gyerekei
megbűvölve nézték, amint a ragyogóan tiszta fém bödönből ügyes kézzel tejet
csorgat a széles szájú tejesüvegekbe. Barna jutazsákból pergőszemű rizst mért
és boszorkányos gyorsasággal hajtogatott kicsi fület a tele töltött lisztes
vagy cukros zacskókra. Folyékony aranyként merte üvegekbe az illatos napraforgó
olajat, és sosem hibázott, ha a nagy tömb sózott vajból kis kockát hasított a
zsírpapírra. Nyáron kövér dunsztosüvegből kovászos uborkát árult, telente
frissen sült tökkel kényeztette a vevőket.

Külön pulton, széles farácson szelte ketté vagy négybe a
friss kenyeret, és szelíd mosollyal tűrte, ha a gyerekek a ropogós morzsákat
szedegették. Ragyogó fehér tülltakaró védte a kiflik és perecek kosarát és
szívesen csomagolt akár kis marék tepertőt is a péksütemény mellé. Recepteket
cserélt háziasszonyokkal, és házi szalámijának híre volt a környéken.

Billegős, foghíjas létráján fürgén mászott akár a legfelsőbb
polcig, és szégyellősen nevetgélve igazgatta felcsúszott szoknyáját visszeres
lábain. Előtte a pulton barna papír staniclik sorakoztak katonás rendben,
nagyság szerint, mellette tintaceruza és cetlik, rajtuk végtelen
számoszlopokkal. Félhangosan számolt, tintaceruzáját nyomatékkal érintette
minden tétel mellé, aztán magában mormolva újra összeadta a számokat. Sosem
sietett, nem volt ideges és mindig pontosan számolt. Borravalót nem fogadott el
és a legkisebb gyereknek is előre köszönt.

Aztán minden megváltozott. Akadozni kezdett az áruellátás, először
kimaradt a csokoládé, a kakaó, később eltűnt a polcokról az is, ami a napi
bevásárláshoz kellett. Porumb néni egyre szótlanabb lett, ahogy kiürültek a
polcok, üresen árválkodtak a húsok akasztói és légypettyesek lettek az
üvegvitrinek. Hajnalonként sorok álltak a kis bolt előtt cukorért, olajért,
indulatos jelenetek zajlottak, egyszer még egy pofon is elcsattant. Később
bevezették a jegyrendszert, de ő ezt már nem érte meg.

 Szívroham vitte el
egy őszi reggelen, mikor a vasredőnyt felhúzva nyitáshoz készült.