Kitartás a hitben

Évközi 29. vasárnap

   1. Mózes kitárt karja (Kiv 17, 8-13)

Nagyszombat éjjel, a mély értelmű feltámadási szertartás végén már nem egyszer éreztem fáradságot karjaimban. Felemelő, jóleső fáradság volt. Amikor órákig kitárt karral imádkozik az ember, az fárasztó lehet. Mózes karjait is tartani kellett a hosszú ima alatt. Az ószövetségben még azt hitték, addig hatékony az ima, amíg kitárt karral bírjuk. Mintha a mesterséges testtartás, a különféle trükkök befolyásolnák Istent. Manapság sok keletről importált meditációs és jóga módszer dívik, amelyek azt a képzetet keltik az emberben, hogy a technikákkal (térdelve, ülve, keresztbe tett lábakkal, ismétlésekkel, csendben vagy hangosan kiáltozva, stb.) hamarább célt érhetünk. A keresztény szerzeteseknél és ájtatosságoknál is meghonosodtak a különféle imamódok és testtartások, de nem azzal a céllal, hogy ezzel Istent manipuláljuk, vagy jobb belátásra bírjuk. Nem Istennek van szüksége mindezekre, hanem az imádkozót hivatottak segíteni, ösztönözni, hogy ne lankadjon a bizalomban, konok hűséggel, állhatatosan ostromolja az eget, és ne unja meg Istenhez fohászkodni. Mert ahogy Mózes imájában látjuk, a kitartó ima meghozza gyümölcsét.

   2. Kitartás az apostoli munkában (2Tim 3, 14- 4, 2)

A Szentírás olvasása és tanulmányozása állandó buzgóságra serkenti Isten emberét.

   3. Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? (Lk 18, 1-8)

Habár a mai bibliai textus címe az igazságtalan bírót nevezi meg főszereplőként, valójában Szent Lukács az állandó imádság lelkületéről ír. Jézus konkrét emberi karaktereket használ fel, hogy rámutasson: a korrupcióval terhelt emberi igazságszolgáltatás ilyen. Ez nem lesz más egyhamar. Ő nem is akarja tökéletesíteni, mert az az emberi bűnösség miatt lehetetlenség. Az ember megkísérthető, akár a saját gyengeségein keresztül is.

A példázatban szereplő bíró önkényes, gátlástalan. Istentől nem fél, embertől nem tart. De a rámenős öregasszonytól egyszerre csak félni kezd. Talán a zaklatással járó kellemetlenségtől, talán lustaságból, talán a hírnevét félti, talán azért akar minél hamarabb túl lenni az ügyön, hogy lerázza ezt a számára már kényelmetlen nőszemélyt…A történet olvasása közben észrevétlen együtt érzünk az özvegyasszonnyal, aki a szegények képviselője, férje hiányában védtelen, kiszolgáltatott, csak magára van utalva. Az özvegy alakja minket bátorít: ne adjuk fel.  Vívjuk meg a lélek harcát a gonosszal szemben. Úgy harcoljunk jogainkért, mint ez az asszony. Érdemes küzdeni, mert Isten a mi oldalunkon áll: előbb vagy utóbb igazságot szolgáltat. Az asszonynak senkije nincs, ajándékokra sem telik, megvesztegetéssel nem tud érvényt szerezni igazának, mégsem hagyja annyiban. Azt teszi, amit tehet: mindig újra jön, és kopogtat. Előadja az ügyét mindaddig, amíg a közönyös és gonosz bíró meg nem unja. A bíró nyugalmat akar, a zaklatásból már elege van, és be kell látnia, hogy az asszony sürgetése már teher a nyakán. Szabadulni akar  a nénitől, aki egyre elviselhetetlenebb.

Jézus nem a bíróhoz hasonlítja Istent - mintha csak akkor hallgatna meg minket, ha erőszakosan, pofátlanul alkalmatlankodnánk nála…-, hanem az özvegy képével akar bátorítani a kitartó, állhatatos imádságra. A példabeszéd igazi értelme a fokozásban rejlik. Ha még ez a korrupt bíró is - aki az özvegytől nem remélhetett csúszópénzt -, végül végére járt az ügynek, mennyivel inkább meghallgatja gyermekei kérését a szerető és irgalmas Isten, ha hittel és bizalommal könyörögnek hozzá. Majdhogynem elvárja, hogy mi is ilyen szakadatlan hűséggel harcoljunk örök üdvösségünkért, az isteni igazságszolgáltatásért. Az ima ereje áthatol a felhőkön, és a hit csodáit termi meg már itt a földön.

 A példázat zárásaképp Jézus szinte paradox módon nyomatékosítja: csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Vagyis nem az a gond, hogy Isten meghallgatja-e imáinkat és szolgáltat-e igazságot, mert ahhoz kétség nem fér. Inkább az a gond, hogy ki tudunk tartani a hitben, amíg az Úr eljön, ítélni élőket és holtakat! Súlyos és elgondolkodtató kérdés… Mintegy aláhúzza a hit és az imádság elválaszthatatlan szerepét. Ahogyan a példázatban szereplő özvegy is abban bízott, hogy a rossz hírben álló bíró számára kedvező döntést hoz. Mi is azért imádkozunk, mert hisszük, hogy imáink meghallgatásra találnak.

Lehet, hogy kell valami történjék velünk, hogy észhez térítsen. Mint ahogy az istentelen bírónak is szüksége volt erre az öregasszonyra, hogy megtalálja az igazságot…

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet, ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni: „Te normális vagy, kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!”
Bácsi kérem, ne haragudjon!” - válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta: „Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.”

És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van. „Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.”
Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.
Az eset után a kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.



Jézus halk, szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül…

sp