Özvegy Csamangóné Margitka az első emeleten lakott a Dózsa György úti középosztálybeli házban, szemben a ligettel.
A lépcsőház cifra, de homályos üvegein keresztül besütött a nap. Porcicák kergetőztek és a poros lépcsőházban vegyes ételszag terjengett.

Margitka fehérnemű varrással foglalkozott a munkahelyén és otthon is dolgozott egy kis kiegészítő bevétel reményében. A férje meghalt, így egyedül nevelte három serdülő lányát – akik még iskolába jártak – és bizony nem volt könnyű élete.

Szombat volt és a lányok izgatottan várták az estét, egy kis szórakozás reményében.

- Anyuka, elmehetünk a ligetbe, kicsit körül nézünk, ki tudja? – kérdezte Eugélia.

- Ejnye lyányom nincs más dógotok, válaszolt tekintetét fel sem emelve a varrógéptől. Csapzott haja kikandikált a felkötött kendő alól.

Nem volt jobb dolguk, összenéztek és döntöttek. Mennek. Nagy vihorászva fordultak ki a konyha ajtaján.

- Oszt ne későn gyertek, harsogott özvegy Csamangóné Margitka!

Már csak húsz kombiné van hátra – sóhajtott fel – és szaporázta a varrást. Későre járt már és a háta is fájt. Na ebből elég volt mára – gondolta - a csipkefelvarrást holnapra hagyom, mert a vasárnapnak is hasznát kell venni.

Korán kelő volt és még az ebédfőzés is váratott magára.

A lányok – nem tudni mikor keveredtek haza – még mélyen aludtak.

Az idő borúsra váltott, a ligeti fákon egyenletesen rezdültek a levelek az esőcseppek alatt. Elvétve lehetett csak embert látni ebben a ronda időben, azok is csak félálomban botorkálva a kutyájukat sétáltatták. A kutyák vizesen, boldogan ugrándoztak, végre kiszabadulhattak a meleg lakás unalmából. Végtére is a kutyatársadalomnak is vannak igényei.

Az eső rázendített és Özvegy Csamangóné Margitka a szakadó eső ritmusára ütemesen klopfolta a hússzeleteket.