Üres pohár

                                           Egyedül vagyok,gondtalan,

                                           a falak közt ólmos csendet

                                           lomboz egy barna pók-

                                           üres pohár,üres sorok,

                                           ma feltöltődni sem tudok,

                                           szét hull bennem a lenge nyár-

                                           te voltál ma a mindenem

                                           érzés,fájdalom,fenyő-ígéret-

                                           idegen íze van a percnek

                                           s csak hullnak hangtalan fenyőbogyók-

                                           nem ennyi most a vers,verőfény,

                                           egyetlen sugara a napnak,

                                           s a benne kibomló árnyalatnak

                                           le pergő,édes suttogása-

                                           valaki átüzent egy nemlétező simogatásban

                                           s én magamra öltöm mindazt ami nincs

                                           s ami ha vers lesz, szirmot bont

                                           majd az üres pohárban.

                                          Műhelygond

                                         Véremben

                                         megmozdult

                                         a csend is,

                                         mikor fehér

                                         lapokra hullt

                                         az árnyam,

                                         s nagy gonddal

                                         bordó hóhullásban

                                         kerestem önmagam

                                         a másban.  

                                         Sors

                                                B.D.barátomnak

                                        -és sánta lábú rímek 

                                        kínjából pattan szikra,

                                        szavakra tapadó út:

                                        tíz láb odáig s vissza.

                                       Patak

                                      Belefáradtam

                                      a szétpattanó

                                      buborékok

                                      hazárd

                                      játékába.

                                      Számvetés

                                      Tudom,hogy egyszer megmérettetem.

                                      Szavaim súlyán elbillen a mérleg.

                                      A többlet annyi legyen Istenem,

                                      amennyibe népem sorsa férhet.