Már csak néhány nap választ el az év sporteseményétől, a Dél-Afrikában sorra kerülő labdarúgó világbajnokságtól. A fociparádét a világ több mint 150 országa élőben közvetíti. Romániában a TVR1 és a TVR2 adókon kísérhetjük fokozott figyelemmel a találkozókat, Magyarországon az M1 és az M2 közvetíti a mérkőzéseket. Szóval, mi erdélyiek, már válogatni is tudunk…

Bezzeg 20-25 évvel ezelőtt nem így volt. Romániában, 1978 és 1990 között egyetlen labdarúgó világbajnokságot sem közvetítettek élőben. A döntő torna ideje alatt, a focirajongók ellepték a közelben lévő hegyeket, dombokat, hogy a külföldi tévéadókon megnézhessék a látványosnak ígérkező (de nemcsak) mérkőzéseket. Például,

1986-ban e sorok írója is rendszeresen járt ki az újfalusi, illetve a balai hegyre, hogy végigszurkolhassa a találkozókat. Akkor, mintha nagyobb varázsa lett volna a focinak. Egy-egy fontos mérkőzésre heteken át készültünk, arról beszéltünk az iskolában, arról csevegtek az emberek az autóbuszokon, arról vitáztak a gyárakban, üzemekben. Mindenki a fociról beszélt… A következőkben, az általam átélt labdarúgó világbajnokságokra próbálok röviden emlékezni.

Az argentínai 78-as vb-re csak nagyon halványan emlékszem vissza. Pedig akkor még nálunk is mutatták a meccseket. De elsőosztályos fejjel még nem fogtam fel az esemény fontosságát, nagyságát. Viszont azt nem felejtettem el, hogy az iskola udvarán lejátszott meccseken mindenki Kempes és Passarella akart lenni. Később tudtam meg, hogy mindketten a világbajnok argentín együttest erősítették. Kiváló csapatuk volt akkor a hollandoknak is. Szülőfalumban ekkor nevezték el a narancsmezesek egyik nagy rajongóját Repnek. Sokan, azóta is így emlegetik. A román válogatottnak nem sikerült továbblépnie a selejtezőkön, de a magyarok ott lehettek Argentínában. Sajnos, pont nélkül búcsúztak…
A spanyolországi döntő tornára készülve a világbajnoki cím esélyeseiről neveztük el gombfoci csapatunkat. Egy konyhaasztalon már előre lejátszottuk a mérkőzéseket, ahol a brazilok diadalmaskodtak. Különben őket is tartották a világbajnoki cím elsőszámú esélyesének. Zico, Socrates, Falcao és a többiek nagyszerűen is szerepeltek a középdöntőig, de ott az olaszok, a börtönből kiengedett Paolo Rossi mester-hármasával hazaküldték a dél-amerikaiakat. Bearzot mester csapata aztán meg sem állt a döntőig, ahol a nyugatnémeteket győzték le 3-1-re. Sajnos, itthon, csak a mérkőzések összefoglalóit láthattuk, s azt is csak télvíz idején! A Petőfi Rádióban azonban közvetítették a magyarok mérkőzéseit. Reménykedtünk, hogy Nyilasiék továbbjutnak a csoportból. Meg is pakolták egy tízessel (!) Salvadort, de Maradona remek játéka ellen nem volt orvosság Mészöly patikájában. A sorsdöntő találkozón aztán le kellett volna győzni Belgiumot, de nem sikerült. Keresett cikk volt abban az időben a „focista lehúzi”, amivel nagyon jól lehetett kereskedni. Temesvárról hozták a döntő tornán résztvevő játékosok képét, amit sokszoros áron kínáltak. A nagyobb fiúk kibontották az öt képet tartalmazó kis borítékot, megtartották a sztárokat, majd eladták nekünk kisebbeknek a hondurasi, salvadori, kuvaiti játékosokat. De ennek is nagyon örültünk, hiszen akkoriban ritkán láttunk színes sportképet. Azt sem a hazai újságokban, hanem a Képes Sportban, amit rendszeresen rongyosra olvastunk abban az időben.
A 13. focivébét a balai hegyen izgultuk végig. Először szerepelt 24 csapat a döntő tornán. A magyar sajtó esélyesnek kiáltotta ki Détáriékat a végső győzelemre, de az agyondicsért magyar tizenegy csalódást okozott. Különösen a szovjetek elleni 0-6 esett nagyon rosszul. Azon a találkozón a Mezey legénység, ma is értetlen okokból, valósággal szédelgett a pályán. Kanadával sem volt könnyű megbirkózni, de a franciák ellen esélyük sem volt a fiúknak. Ez a világbajnokság különben a Maradona tornája volt, aki kiváló játékot mutatott be, a világbajnoki címig vezetve együttesét. De nemcsak remek játéka emlékezetes számunkra, hanem az angolok elleni kézzel szerzett gól is. Jó kis csapatuk volt a németeknek is (mint mindig), s a fran-ciák is kiválóan szerepeltek. Azt hiszem minden idők egyik legjobb középpályás sorra játszott a galloknál: Tigana, Giresse, Platini, Fernandez. Romániát csak a játékvezető Ioan Igna képviselte.
A Coppa del Mondot már a romániai focikedvelők is láthatták. Emlékszem, akkoriban csupán két színes tévé volt faluban. Deák Karcsinál a garázsban széksorokat rendeztünk be, ahol csoportosan szur-koltuk végig a mérkőzéseket. Felejthetetlen élmény volt életem első olyan döntő tornája, amelynek minden mérkőzését megnéztem. Sajnos a magyar nemzeti tizenegy nem volt ott Olaszországban, de húsz év után először, kijutott a román válogatott. S nem is szerepelt rosszul a Jenei Imre vezette együttes, amely tovább-jutott a csoportból, de a nyolcaddöntőben, tizenegyes-párbajban, elbukott az írek ellen. Iramos, színvonalas találkozókat láthattunk, szoros eredményekkel (csupán két négygólos győzelem született), pazar gólokkal (például a koreai Bo Hung bombagólja a spanyolok ellen, Platt fordulásból szerzett találata a belgák kapujába). Nagy meglepetést szerzett Kamerun csapata, amely negyeddöntőig menetelt. A németek botladozó játékkal jutottak a döntőbe, ahol egy máig is vitatott büntetővel nyertek 1-0-ra.
1994-ben az Egyesült Államokban rendezték a döntő tornát. Néhány meccset elszalasztottam, mert éppen katonai szolgálatomat töltöttem. A román válogatottnak azonban minden mérkőzését láttam. Az argentínok elleni összecsapás talán a torna legjobb találkozója volt. Nagyszerűen szerepeltek Hagiék, egy kis szerencsével az elődöntőbe juthattak volna. Minden idők legjobb román csapata lépett pályára a tornán. Hagi szépségdíjas gólt lőtt Kolumbia ellen, remek játékot mutatott Raducioiu, s Argentína ellen I. Dumit-rescu is. A „sárgák” Svédország ellen játszottak az elődöntőben, s büntetőpárbajban maradtak alul. A meglepetéscsapat ezúttal Bulgária volt, aki Sztoicskov vezetésével a harmadik helyért játszhatott. A döntőben is tizenegyeseket rúgtak a végén, s a szerencse a braziloknak kedvezett, a taljánok be kellett érjék az ezüstéremmel. Az inkább küzdelmes, mint látványos meccs emlékezetes mozzanata Baggio méterekkel (!) fölérúgott tizenegyese.
A franciaországi világbajnokságon már 32 együttesnek adatott meg a lehetőség, hogy országát képviselje a rangos rendezvényen. A magyarok válogatott tagjai ismét otthonról, a tévé jóvoltából figyelték az eseményeket, akárcsak a korábban Európa-bajnokságot nyert csehek. Románia sorozatban harmadszor volt ott a megmérettetésen. A franciáknak már nagyon kijárt valami, ezt azért mindenki tudta. Már a harma-dik nagyon komoly foci generációjukkal álltak elő (Platiniék jelentették az elsőt, Papinék a másodikat), és még soha egy döntő sem. Most azonban minden adva volt: hazai pálya, éppen ezért selejtezők nélküli bejutás, de főleg: egy nagyon erős csapat! De ott voltak a brazilok is, a fiatal Ronaldoval, aki előző évben a világ legjobbja, és a vb beharangozott fősztárja volt. Továbbá a németek is, akik meg két évvel korábban az EB-t nyerték meg, és az olaszok persze, akik mindig odaérhetnek. Végül a franciák szerezték meg a világbajnoki címet, a nagyszerű Zidane vezetésével, miután alaposan feladták a leckét a braziloknak (3-0).
Először rendezett Ázsia döntő tornát 2002-ben. Sem a magyarok, sem a románok nem utazhattak ki a vébére. A magyar futball legrosszabb időszakát élte, a románoknál kiöregedett a Hagi generáció. Csaló-dottan, keserű szájízzel vártam a rajtot. Ez volt életemben az első olyan világbajnokság, amelyen nem volt kedvenc csapatom. A magyar és a román válogatottak mellett, rendszerint a német együttesnek szurkoltam, de lassan kiábrándultam a germánokból, 94-es és 98-as gyenge szereplésük miatt. Ezen a döntő tornán láthattuk, érezhettünk talán először, hogy a mai futballban már nincsenek outsiderek (esélytelen csapatok) Törökország bronzérmes lett, Dél-Korea is ott volt a legjobb négy között (igaz bírói segédlettel) Szenegál a negyeddöntőig jutott. Ronaldo, a gólkirály duplázott, Kahn, a legjobbnak választott kapus bakizott, s Brazília 2-0-ra verte Németországot a jokohamai fináléban, s ezzel Brazília ötödször lett világbajnok.
Négy évvel ezelőtt, Németország volt a döntő torna házigazdája. A tornára 198 válogatott nevezett be, közülük 32-en jutottak be a zárószakaszba. A román és magyar nemzeti tizenegy ezúttal sem lehetett ott a legjobbak között. A csoportmérkőzéseken a német gépezet mellett kiválóan szerepeltek a portugálok és a spanyolok is, mindhárom együttes maximális pontszámmal jutott tovább, akárcsak a címvédő brazilok. A legjobb 16 közé ezúttal nem jutott afrikai csapat, s Ázsia képviselője (Dél-Korea) sem jutott a második körbe. A svájciak úgy estek ki, hogy egyetlen gólt sem kaptak. A negyeddöntőkön két alkalommal volt szükség tizenegyes rúgásokra. A németek Argentínát búcsúztatták, a portugálok Angliát küldték haza. Az elődöntőben viszont elég volt a 90 perc, hogy megismerjük a döntő résztvevőit. A franciák botladozó játékkal kerültek a döntőbe, ahol tizenegyesekkel maradtak alul az olaszokkal szemben. A finaléban Zidane mellkason fejelte az olasz Materazzit, sportszerűtlen mozdulattal búcsúzva a válogatottságtól… Iramos mérkőzéseket láthattunk, a németek kiváló rendezőnek bizonyultak. Huszonnégy év után, ismét az olaszok állhattak a dobogó legfelsőbb fokára… Ronaldo megdöntötte Gerd Müller gólrekordját, 15 találattal jelenleg ő vezeti az összesített világbajnoki góllövőlistát.
Tehát a 18. focivébé mérkőzései következnek. Kíváncsian várom az összecsapásokat, hasonló lelkesedéssel, mint a régi tornákon. Egy világbajnoki döntő torna fontos esemény a focikedvelők életében. De egyetértek azokkal is, akik azon a véleményen vannak, hogy a focivébé manapság mintha veszített volna a varázsából. Szerintem ez azzal magyarázható, hogy napjainkban már naponta közvetít meccseket a televízió, nemrég értek véget az európai kupamérkőzések, rendszeresen láthatunk találkozókat élőben a kontinens legkeményebb bajnokságaiból. Talán életünk is mozgalmasabb, s már nem csak a futball jelent örömet, nem csak a labdarúgásról beszélhetünk tabuk nélkül, mint a régi rendszerben, hanem fűt-fát szidhatunk már kényünkre-kedvünkre.
Persze, nem mindenki számára lesz öröm a döntő torna. Gazdasági válság van, az emberek jelentős részének megélhetési gondjaik vannak, s ők nem azon törik a fejüket, hogy idén melyik ország nyeri a világbajnokságot. A tinédzserek egy része, valószínű, inkább a számítógép billentyűit nyomogatja majd a meccsek ideje alatt, vagy a szórakozóhelyeken tölti az időt. De ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogy a világ fokozott igyelemmel kiséri a mérkőzéseket, hogy láthassa a szuperklasszis Messit, a futballzseni C. Ronaldot, a kiváló formában lévő Ribéryt, a legutóbbi EB legjobbját, Xabi Alonsot, a kisebb sérüléssel bajlódó világsztár Robbent, a fenegyerek Rooneyt, a kőkemény Maicont, a veterán Cannavarot.
S teszem én is mindezt minden különösebb izgalom nélkül, a fotelben hátradőlve, egy hideg sörrel a kezemben. Ezúttal nem fogok szurkolni senkinek. Élvezni akarom a játékot, gyönyörködni a látványos megmozdulásokban, a pazar gólokban. Mert a minőségi futballt nem lehet nem szeretni. Mert egy döntő tornát nem lehet kihagyni...