Strandon

Ébredése első tudatos gondolataival arra próbált rájönni, mitől is különleges nap ez a mai. Félálomban szendergett és csukott szemhéján át is érzékelte, mint festenek a lehúzott redőny lécei között átszivárgó napsugarak vidám csíkokat a falra és az ágyára.
Jólesően nyújtózkodott és élvezte, amint könnyű nyári takarója puhán átöleli. A konyhában anya motozott és behallatszott a rádió időjárás jelentése, aznapra is kánikulát ígért a kellemes női hang. Hát persze, mosolygott bele a párnájába, ma strandra megyünk, apa tegnap megígérte.
A hatévesek önfeledt vidámságával állt hunyorogva az ablaknál és nézett ki a nyári reggelbe. Odakinn hétágra sütött a nap, gerlék incselkedtek az ágakon és a járdán már majdnem felszáradtak a vizes nyolcasok, amiket Szeredi bácsi szokott kilocsolni minden reggel, mielőtt sepregetni kezd. Lehunyt szemmel szimatolta a vizes por és gyep szagát, mely maga volt a nyár ígérete, anélkül, hogy ez így megfogalmazódott volna benne. Olyan szép reggel volt, amikor bármi megtörténhet.
Később apa és anya között lépkedve kedves ismerősként simogatta meg szemével anyja horgolt strandtáskáját, benne egy strandolós nyári nap minden elmaradhatatlan kellékével, a puha kockás pléd hengerén ott hevert az uzsonnás zacskó, mellette a Bronzolos flakon narancssárga kupakja villogott.
Ahogy a strandhoz vezető hosszú sétány elejére értek, szétáradt benne az öröm. Szerette és csodálta az öreg platánokat, melyek, mint kivénhedt katonák sorakoztak kétoldalt az út mentén, és árnyat adtak a strand felé igyekvőknek.
És ott, igen ott, a platánsor végén, ahol az út elkanyarodott, ott állt az öreg épület, a strand. Fából épült és ezért minden lépés olyan különösen kongott benne, mint egy szívdobbanás. Az öltözőfülkék farekeszei magukba szívták régmúlt nyarak és emberek szagát, veríték, napolaj és szappan szaga keveredett az áporodott félhomályban. Olyan jólesett végre kilépni a napfénybe, az áldott meleg homokba, mezítláb. Ahogy ballagott anyjáék mellett, meztelen talpát kellemesen hűsítették a medence körüli kék-fehér csempék vizes kockái. Ez volt a kedvence, ez a kék medence, melynek partján mesebeli békák és krokodilok guggoltak az örökkévalóságban, neki úgy tűnt, talán elátkozottak, ezért mindig megsimogatta őket és csalódottan látta, hogy kőtestük mozdulatlan.
Aztán helyet kerestek, jó helyet, ami fontos volt. Nem túl forgalmasat, kicsit árnyékosat, közel a medencékhez és apa, mint győztes hadvezér csata után, diadalmasan leterítette a kockás plédet a közeli bokrok mellett. Ez itt jó lesz. Ő már ment volna, de még nem lehetett. Tudta mi következik. Anya kis varkocsba fonta a haját, majd hullámcsattal a búbjára tűzte. Juj, hogy fájt. Aztán előkerült a Bronzol, mellyel fényesre simogatta a csenevész vállakat.. Apa addig az úszógumit fújta feszesre, még egy kis pakolás, cipők a plédsarka alá, aztán a megváltó mondat, " Mehetünk fürdeni!".
Végre! Az úszógumi enyhe kis szorítása a derekán, aztán a fém létra síkossága forró talpa alatt, majd a víz, sima, kék, kicsit hűvös, elakad a lélegzete, ahogy belecsusszan apa ölelő két karjába. Utána a mindent feledtető boldogító ringás, az a finom lüktetés, ami már előre tudja, az esti elalvásig elkíséri. Megváltozott világ körülötte, szőrös, mázsás bácsik lubickoltak önfeledten, kontyos nénik nájlon kis sapkával védték a frizurájukat, és ki tudja miért, csúnyán néztek a fröcskölő bácsikra.
De kit érdekel mindez, mikor kéken mosolyog az ég, a jegenyék őrt állnak a nyárnak és a levegőben forrón keveredik a közeli gyár maláta szaga a pattogatott kukorica és lángos illatával. Úgy tűnik, mintha minden fájdalom és szomorúság kinn rekedt volna, egy kapukon kívüli másik világban.
Aztán elfáradtak és megéheztek a fürdésben. Milyen vicces, kuncogott magában, anya kis katonákat szel a rántott húsból, úgy eteti apát is, mint őt, falatonként. Mint egy jóllakott kis állat, heveredett el a pléden, álmodozva nézte a jegenyéket, és észrevétlen elringatta zsongás.
Mire az álomtól kótyagosan felült, a nap már a fák mögé került és pontosan megvilágította a bokrot, ahol a madár hevert.
Egy gerle volt, nyilván napok óta halott lehetett, a hasán feküdt, két árva szárnya kitárva, mintha egy irgalmatlan ököl röptében terítette volna le. Feje oldalt, csőre nyitva és a nagy takarító gépezet már beindult, szemében hangyák sürögtek, csőre tövén apró fehér pondrók araszoltak.
Meredten nézte. A szánalom és az undor hullámai csaptak össze benne, az izgalomtól kiszáradt a torka.
A Körös felöl hűvös szellő kerekedett, és szellemujjaival megcirógatta könnyáztatta arcát.