Évk. 10. vasárnap

Márk evangélista leírása alapján úgy tűnik, mintha Jézus rokonai és a farizeusok összefogtak volna. Vádjaik egymást kiegészítik. A rokonoknak kellemetlen az „eszement” rabbit védeni, a vallási vezetők egyenesen az ördöggel való lepaktálás képtelen vádját fogalmazzák meg. Könnyebb beskatulyázni valakit, mint megérteni, ne adj’Isten követni…

A biblikus szakemberek szerint Beelzebul, Beelzebub- jelentése a szemét ura, vagy a legyek ura- eredetileg a filiszteus Akron város istenségének gúnyneve volt (Baal a fejedelem, Baal a ház ura), és nem annyira ördögnév. Az ellentábor átvitt értelemben Jézust, mint Emberfiát akarja ezzel kigúnyolni, de saját ellenmondásába gabalyodik bele.

Jézus erélyes és higgadt válaszában ezt a képtelen és logikátlan vádat leplezi le.

Ha a sátán saját maga ellen támad, meghasonlik, és elpusztul. Már csak ezért sem áll meg az írástudók hamis érvelése, hiszen a sátán nem bolond saját maga ellen támadni. Aki az ördöggel szövetkezik, az legfeljebb gonosz varázslatra, mágiára képes, semmi esetre sem az egyén és a közösség javát szolgálja. Nem Isten országát építi. Bármennyire is hatásosan és divatosan állítja be ezt a nyilvánosság előtt, bármilyen hatásosan is téveszti meg a naiv embert, csak kvázi: olyan, mintha... Az eredmény is azonnal megmutatkozik: az álarc lehull, a hazugság lelepleződik. A sátán nem alkot, csak rombol, nem egységre törekszik, hanem bomlaszt. Ha a pénzt, hatalmat, csillogást, tudást a sátán szolgálatába állítjuk, látszatra haladunk ugyan, de közben süllyedünk és zuhanunk a szakadék felé… A gonosz lélek élősködő, a Szentlélek Teremtő.

Jézust Isten Szentlelke töltötte be, nem a gonosz lélek szállta meg. Tanítását is csak az érti meg, aki személyesen is csatlakozik hozzá. Ő legyőzte a sátánt, fölötte nincs hatalma az ördögnek. Isten azonban tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, azon az áron is, hogy az ember ellene szegül és megátalkodik.

Bizony mondom nektek, aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.

Évszázadokon keresztül, nagy teológusok is töprengtek e jézusi kijelentés helyes értelmezésén. Voltak, akik a haragvó Istent emelték ki, de olyanok is akadtak, akik mindenhatóságát vonták kétségbe. Ugyanis, ha egy bűn megbocsáthatatlan, arra következtettek, hogy akkor Isten mégsem teljesen mindenható.

Ha viszont az ember szabadságát, annak tiszteletben tartását vesszük figyelembe, eme ’gordiuszi csomó’ könnyedén elvágható. A Szentlélek elleni bűn pontosan a bűnbánat hiánya. Nem lehet ott bűnt megbocsátani, ahol nincs bűnbánat. Akkor követünk el bűnt a Szentlélek ellen, amikor lelkünk nem hajlandó engedelmeskedni az isteni kegyelemnek. Ha ellenállunk a Lélek sugallatainak, ha szívünk megkeményedik a rosszban – ami lehet akár vélt igazunk is –, ha az isteni szeretet ösztönzései ellenére elutasítjuk Isten feloldozó, hazaváró szeretetét, irgalmát. Nem a tudatlanságból vagy gyengeségből fakadó bűnben maradásról van szó, hanem inkább a gonoszságról, amikor valaki élete végéig kitart szíve keménységében. Ez már igenis ördögi kör, amelyből, saját erőnkből nem vagyunk képesek kimenekülni. Rá kell hagyatkoznunk Isten szeretetére. Ő küld olyan embereket, eseményeket életünkbe, akik elvezethetnek hozzá.

Barsi Balázs atya írja:

„Hihetetlennek tűnik, de eljuthat az ember oda, hogy a saját szemével is látott, tagadhatatlan csodát, valami ördögi okoskodással úgy állítja be, mint szemfényvesztést…Mindaddig megbocsáthatatlan ez a bűn, míg e körből ki nem lép az ember… A Szentlélek legelső ajándéka, hogy ránk bizonyítja a bűnt.. Ez a megszégyenítő leleplezés megszabadulásunk, üdvösségünk kezdete”.

Isten nem hagyja abba a megbocsátást. Életünk utolsó pillanatáig küldi jelzéseit, segítségét, hogy ne a kárhozat felé tegyünk lépéseket, hanem örök üdvösségünk útján kezdjünk járni…

Sebestyén Péter