Mióta a turkálók elözönlötték vidékünket, egyre kevesebben fordulnak a szabókhoz „ruhacsináltatás” céljából. A magyarság ünnepein, kulturális és családi rendezvények alkalmával a székelyruha és a díszmagyar ruhák viselése azonban egyre jobban terjed Erdélyben és az anyaországban. A marossárpataki Buksa Jolán néni több mint 40 éve készít megrendelésre különböző népviseleteket és díszmagyar ruhákat.

            „Lánykoromban tanultam meg varrni, szomszédasszonyunktól, Simon Annuskától. Elsősorban családunk nőtagjai részére készítettem ruhákat. Az első székelyruhát 1970-ben varrtam a leányomnak, majd ezt követően még 8-10 sárpataki óvodásnak, kisiskolásnak. Sárpataki viselettel 1993-ban próbálkoztam először, Rend Mária tanítónő biztatására. A rendszerváltás után több mint 150 székelyruhát és népviseletet rendeltek nálam különböző hagyományőrző csoportok, magánszemélyek.”- indítja a beszélgetést Jolán néni, aki jelenleg a sáromberki iskola leánytáncosainak varr 10 elődeinktől örökölt, népi viseletet.

Első rendelése Gyuláról volt

A szabónő hosszú ideig volt tagja a helyi hagyományőrző tánccsoportnak, amely a 90-es években számos magyarországi fellépésen mutatta a marossárpataki néptáncot. Egy alkalommal Gyulán vendégszerepeltek az öreg táncosok, ahol megcsodálták a sárpataki viseletet (2. fotó), s többen is érdeklődtek, hogy kinél tudnának rendelni hasonló ruhákat. A tánccsoport akkori vezetője, Mózes Ferenc tanár Jolán nénit ajánlotta, akinek már volt néhány saját készítésű munkája, készített már néhány népi viseletet, székelyruhát rendelésre. A gyulai táncosok 10 darab sárpataki viseletet rendeltek, amit néhány hét alatt sikerült elkészíteni. Később megismerkedett egy debreceni táncospárral, akik sárpataki viseletet rendeltek a lakodalmukra.

A sárpataki viseletről

Miben különbözik a marossárpataki viselet a hagyományos székelyruhától?- érdeklődöm Jolán nénitől. „A sárpataki viselet teljes egészében sötét színű: fekete, sötétbarna, sötétzöld egyveleg, mert régen nem viseltek nálunk világos színeket. A ruha jóval hosszabb, mint az átlagos székelyruhák, a kötény egy árnyalattal világosabb, mint a ruha, selyemből készül és nincs rajta varrás, csak hajtókák. A fersingre három sor dupla ráncot teszek, ami csinosítja a teltkarcsú hölgyeket. A lányok ingét, blúzát rövid karral készítették egykor, kivágott nyakkal, de mára egy kicsit díszesebbre varrom, csipkésre, fodrokkal ékesítve.” – tájékoztat. A varrónő készített már székelyruhát, helyi népviseletet és díszmagyar ruhát a szomszédos falvak hagyományőrzőinek, de Marosvásárhelyre, Debrecenbe, sőt még Amerikába is eljutottak alkotásai. Fiúk, férfiak részére V nyakú, fazonos mellényeket, hímzett férfiingeket és Bocskai-nyakkendők elkészítését vállalja.

Székelyruha Sáromberkére

Közben az elkészült, szemet és lelket gyönyörködtető, székelyruhákat nézem. Dicséretre méltó a sáromberki iskola vezetőségének azon döntése, hogy székely ruhákat vásárolnak az tanintézmény részére. A népviselet megmaradását minden magyar érzelmű, nemzetét szerető, hagyományait tisztelő embernek támogatni kell. „Az anyagot az iskola egyik tanárnője vásárolta meg Panitból, s a ruhát díszítő keskeny és széles szalagot is ő hozta. A mellény béléssel készül, horgos kapoccsal fogom össze. Csipkés alsószoknyát varrtam a ruha alá, a blúz bővebb karral, fodros nyakkal készül, a kötényre csipke és magyaros, piros-fekete minta kerül. Nagy szakértelmet és türelmet igényel a munka”- magyarázza Jolán néni, aki kedvezményes áron dolgozik a sáromberkieknek.

Díszmagyart is vállal

Marossárpatakon nyolc éve rendeznek hagyományőrző huszárbált, amelyen javasolt a székelyruhában vagy a díszmagyarban megjelenni, hiszen ezek a viseletek nemzeti öntudatunk fő hordozói. Jolán néni az első díszmagyar ruhát Miholcsa József szobrászművész feleségének, Júlia asszonynak készítette, de azóta volt még néhány rendelése. „Nem varrok drágán, hogy minél többen forduljanak hozzám. Néha átdolgozom a teljes éjszakát, de szeretem csinálni. A pénz is jól jön, mert kevés a nyugdíjam, nehezen tudnék megélni belőle.”- mondja mosolyogva, miközben néhány díszes, három színből kötött, „lájbira való” óratartót helyez az asztalra. Mielőtt elbúcsúznék, arra kérem, vegye fel a sárpataki viseletet, hogy abban is lefényképezhessem. Jolán néni szívesen tesz eleget kérésemnek, abbahagyva a vasalást. Aztán elköszönök, nem rabolom soká az idejét. Késő délután van, este jönnek a székelyruhák után.

                                                                                                          Berekméri Edmond